Helló december

Év végén, Mikulás és a nagy karácsonyi készülődés előtt valószínű több ember még a háta közepére sem kívánja ezt az időszakot. Mit vegyünk ennek s annak a kérdés, vagy inkább, hogy miből, s nem az, hogy mit főzzünk, hol legyünk és kivel Szenteste. Mármint többnyire. Ezt is leginkább helyileg, itt a Beregbe mondhatom, ahol én magam is vagyok jelenleg. Ezt is azokról vázolom, akiket nekem van szerencsén nap mint nap látni. Rám egyenlőre nem hatnak a már jó előre beígért rosszkedv és komor habitus, a passzív és mélabús magyar hozzáállás. Pedig az elmúlt két hétben volt mibe belekóstolni. Ízlett vagy sem, meg kellett ennem, amit Élet ad a számba. Az emésztés metódusa rajtam áll persze, fűszerezni kedv szerint, ínyenc módra vagy addig és abból, amiből lehet a felállás. Vagy megesik az olyan, amikor még ha lenne alkalom se nyúlnának fűszerhez az emberek, mert minek is az, jól van az így. Ismerős? Ugye. Hát én azt mondom, minden addig finom vagy éppen esik jól, amíg jó szájízzel fogyasztjuk, az undor és a finnyás hozzáállás a válogatósoknak kedvező, nem a boldog embere kenyere. Az, hogy boldog vagy elégedett vagyok-e pontosan az a kérdés, amit nem szeretek se hallani, se erre választ adni, mármint perpillanat nem. Még ha én magam tudom is a választ (továbbá a körülöttem és velem kapcsolatban állók). Itt az erre érkező reakció követelmény a szánalmas mások irányából. Azt várják sokan, hogy azt mondja, nem, nem vagyok, rossz itthon, nem szeretem, nem kell Magyarország és hogy ódákat zengjek külföldről - amiről lehet és tudnék is, hiszen a kontraszt, amit túlzás nélkül mondhatok így, hogy a két világ között tapasztaltam egy itthon ragadt, nem világlátott, kultúrsokk immunitással hajszálnyit se felvértezett ember viszonyítás alap nélkül, vagy néha a reális nézet hiánya miatt nem tud igazságosan szemlélni, megítélni. Igazságos leszek, a két ország között még mindig úgy látom fényévek vannak, pedig itt is és ott is vidéken laktam. Az, hogy mire volt kint igény itt luxus, esetleg senki se hallott róla, hogy kint többen élnek jobb körülmények, jobb életfeltételek között, jobb reményekkel igaz, s a lista végtelen. A lehetőségek szóval igencsak imádnak dobálózni az emberek, nem csak itthon ugyan, kint is, de sokszor észre sem veszik, hogy az ott van, ahol a hitünk - még ha nyálasan is hangzik. Ha meg még sincs, először tegyük olyan dolgokat tisztába, melyek miattunk nincsenek rendbe, a aztán mutogassunk ujjal az Életre, Sorsra, hívjuk, ahogy épp jól esik. Viszont van, ami sosem változik, itt az élő példa mondjuk én, rám is jellemző néhány vonás, vagy úgy az alapcsomagolás, hogy bő beszédnek szűk a közönsége .... :))) hiszen ismét kissé elkanyarodtam az alap mondandómtól. A lényeg, hogy jelenleg sok a kétely, hiszen tudom mivel vagy inkább mire jöttem vissza, sok a kérdés, az elgondolás és még több a töprengés, hiszen ha őszinte vagyok, semmivel sem állok jobban, mint akárki más, viszont rosszabbul sem. Csak épp úgy, ahogy megérdemlem, ahogy kell. Nincs munkám, kétszer hagytam félbe sulit, tökéletesen mindegy milyen okból vagy problémából adódóan, hiszen csak én tudom miért történtek épp így a dolgok. Hagytam már magam mögött családot, szerelmet, a bizonytalant a még bizonytalanabbért, még olykor saját magam is, akiről azt hittem én vagyok, majd úgy döntöttem nem, de végén mégis úgy jött ki, hogy az is én voltam, csak már tudom, hogy annál lehetek jobb is. Nincs fix tervem, mit egykor, vagyis nem annyi, nem olyan komplikáltak. Nem akarok előre inni többé a medve bőrére, mert azt már megszívtam párszor. Talán most az óvatosság a kulcs. Január 5-én pedig fekszek a kés alá. Belevágunk. Szalagplasztika, aki többet szeretne tudni erről vagy belelátni, mitől is tartok annyira, nézzen utána Google-n vagy egy videót a youtube-on. Valamelyik csatornán épp kedves mamámmal néztem végig egy elülső keresztszalagpótlást, pontosan az a műtét, az a típus, ami nekem is lesz. Majd a felépülésről is készült dokumentáció. Nem valami varázslatos, de szükséges. Nem akarnám, ha lenne más. De nincs. Mikor 22 évesen megkérdezik tőled, hogy bevállalod-e mindezt, persze ha csak nem akarsz folyton arra figyelni, hogyan lépsz, vagy éppen megterhelni, s ami már nagyon extrém sportolni.... akkor a válasz egy gigantikus IGEN! Mert talán ennél nem is lenne nagyobb limit, mit a fizikai lekorlátozottság.

Azt hiszem, pont az utolsó sorokra elfáradtam, mert épp beteg is vagyok és holnap Pestre is megyek.. hajnalba indulok, így elteszem magam holnapra.

Szép álmokat Olvasók!

Melcsi

Otthon, Magyarország

Bár nem írtam már lassan két hete, minden nap gondoltam egy kis blogolásra. Mindemellett, én is csak olyan vagyok, mint mindenki más : arra szakítok időt, amire igazán akarok. Ennek ellenére az írás még mindig a top kedvencek közé sorolható, csak már nem mezőnyvezető.

Újra itthon lenni egészen új nekem. Vicces vagy sem, de az, hogy a dolgok jelentős része, a mindennapok metódusa változatlan maradt most épp annyira új vagy szokatlan, mint amilyen szürke és megszokott volt évekkel ezelőtt. Azért különbség és változás is akad, csak már nem a dolgokban és a környezetben, hanem bennem és az én irányomban - legfőképpen mások felől. Így érvényesül az a nagy igazság, hogy a változás mindig önmagunkban van. Az, amivé az idő, a mindennapok, egy kisebb vagy nagyobb fordulat, esemény képes formálni minket a fontos. 

Sokat merengtem azon, hogyan tovább blogolás terén. Az, hogy a továbbiakban miről fog szólni történetem, természetesen se garantálni, se megjósolni vagy megígérni nem tudom. Ha egy kicsit is előre tudnám látni hogyan is lesz minden, akkor nem is töltenék ennyi időt morfondírozással. Amit viszont tudok, hogy utazni továbbra is szeretnék a jövőben, mint ahogy tanulni és dolgozni is. Ami viszont megelőzi ezeket, az a családom, akik közelségét már jó ideje nem éreztem ennyire. Szokatlan nem a szobámban ücsörögni a gép felé roskadva esténként, vagy állandó készenlétben lenni, hátha ugrani kell. Továbbá az is, hogy nem én vagyok többé az, aki mindenkinek segít, aki mindenkit kiszolgál vagy ellát, mint au pair, cseléd, nevezzük akárminek is. Talán a szüleimnek még olykor-olykor nem egyértelmű, hogy lassan 22 vagyok, önállóbb, mint Anglia előtt, érettségi után vagy egyetem közben, viszont nem tartanak vissza, próbálnak meg gátolni, határokat szabni. Csupán szülők, teszik amit tenniük kell : féltenek, egyengetik utam, segítenek ahol kell és a legjobbat akarják minden téren. Persze nem csak a szüleimről van szó, ha erre kerül sor. Kapok én más irányokból is megannyi segítséget, támogatást és törődést, ami kincset ér, pótolhatatlan vagy még annál is több. Nem is tudom lesz e elég időm az életben mindezt megköszönni. Csak annyit tehetek, hogy nagyon igyekszem én is. Így hátha sikerül.

Január 5. Ez a szalagplasztika hivatalos időpontja. Várjuk, nagyon. Addig még átvészelünk egy karácsonyt és egy szilvesztert. Azt már féllábbal is. Haha..

A sulira való jelentkezést lassan el kell kezdeni. Papírok, döntések, konkrétumok és leadás. Újraérettségizés jéééé. A legutóbbihoz nincs sok kedvem, de kötelező. Amúgy sem kívánság műsor. :) 

Decemberben ha minden igaz még látom egyszer Zsófit. Eddig úgy tűnik, hogy lejön hozzám, ide az ország keleti csücskébe. :) Remélem tényleg összejön.

Meg szeretném köszönni az emaileket, kommenteket és további üzeneteket. Sokat jelentenek, hogy ennyien és hogy így gondoltok rám. 

Szép hetet kívánok mindenkinek.

M

Anglia - Video

Jó ha akad egy iránytű, viszont térképed nem lehet mindenhez.  

My farewell video of England from Melinda Simon on Vimeo

Az utolsó hétfő

Ismételten hétfő, egy újabb hét kezdete. Ezúttal az utolsó itt töltött viszont. Mivel ezen a napom mindig a temérdek munkáé volt a főszerep pirkadattól napnyugtáig, így talán nem is bánom. 20 perc múlva nekiállok a háznak, s annak minden zugának. Ma mindennél jobban fogok igyekezni. Fél2 körül indulok Zsófiért Banbury-be, majd vissza hozzánk. Holnaptól már James is itt lesz. Egy hónap után hazatér. 

Tegnap volt egy kis vasárnapi ebéd/vacsi. Sokan voltunk. Fél2kor ültünk asztalhoz, ami dicséretesen meg volt terítve. Ettünk, ittunk, nevettünk. Fogalmam sincs mikor fogok újra bárány húst enni menta szósszal. Aztán aktiváltam magam és összerámoltam a tízen nem is tudom mennyi vendé/rokon után. Majd teljesen rivaldafénybe kerültem, rólam folyt a téma. Sok embert most láttam (ez alkalommal) utoljára. Többek között James szüleit is. Kaptam egy pár igen nehéz kérdést, amit ennyi emóció között nem volt egyszerű megemészteni és megválaszolni. Kicsit elérzékenyültünk, pityeregtem. Oh, mintha legalábbis a világ végét láttunk volna vendégül. 

Szörnyen fáradt voltam, hiszen péntek este Londonba indultam és egészen vasárnap délelőttig maradtam. Néhány régi-új barátot mentem meglátogatni. Egyikük még olvas is, így ezúton még egyszer megköszönöm a vendéglátást Edináéknak! :) Decemberben, otthon tali! Addig is legyetek jók csajok!

Most azt hiszem megyek. Legközelebb már az Angliáról szóló búcsú videóval jelentkezem. Majdnem kész!

Puszi 

M

I went to see the dentist one day .........

Kedden fogdokihoz mentem és ejnye de rosszhoz méghozzá.

Beülök a legkevésbé sem szimpi fogorvosi székbe, sehol egy magazin, amit olvasni tudnék vagy valami.. Megkérdezik miért vagyok ott, mi fáj és mióta. Elmondom. Megértik. Megnéznek. Tátom nagyra, majd még nagyobbra. Ha jól sejtem mindenkinek ismerős az a kis kézi tükröcske, amit ilyenkor az ember szájába szokás tenni a fogorvos. Na ezt jól a nyuszifogaimhoz koccantotta, azt hittem automatikusan eldördül egy károm szó, de sikeresen tartottam a ravaszt. Majd elemzi az összes fogam ó héberül az asszisztens hölgynek, aki készségesen írja és írja a fog-almazást. Majd elújságolja mi az ábra, mit és mennyiért kell tömni. Itt összeszorult a szívem. Kicsit sok volt az az annyi. Mindegy mennyi. Sok. De hát muszáj. Tömjük. Nekikezd. Jön a fúró. Ja, nem. Először a szuri. Itt egy kis szúrás, majd ott. Nem is fájt. Very brave. Majd rám fújt, még érzékeny. Ad még egy dózist. Várunk kerek 10mp-t, fúj megint. Jó. Még egy kicsit. Erre pickót megsért a tűvel a szám másik oldalát, mikor vette kifele a számból... Ájj, ez fájt - mondtam. Sorry about that a válasz. Oké. Na most jön a fúró. Brrrrrrrrrrrrrr!!! BRraaammm! Víííííííííííí! Nyááááá! Aztán mikor már kezdtem fuldokolni a saját nyálamba végre belehelyezi a számba azt a hülye nyálelszívót. Kifúrt és még én is éltem. Jön a tömő anyag meg a kis véső micsoda, amivel beilleszti a fogba.. Utána a lámpa. Aztán csiszol. Folyik a nyálam, persze ezt már észre sem veszi. Hogy is venné, mikor ép az ölemből halászná ki egyik imént odapottyantott műszerét. Sorry about that, could you give it to me because it is on your chest and I don't... really... OK! (Elnézést, ide tudná adni, mert a mellkasán van és én...nem nagyon...) Odaadom, és egy hajszál vagy még annyi se választott el a totális fejem leröhögésétől. Még a csiszolóval a számba is tudtam volna hahotázni egyenesen a doki arcába. Aztán a tálcára teszi a műszert, elkezd megint csak csiszolni, nyálelszívó sehol nekem pedig egy kisebb Csendes-Óceán gyűlt össze a számba. Kapcsoltam én. Lehet önkiszolgáló a rendelő. Fogom és leemelem az oldalról a nyál elszívót, jelezve, hogy igényt tartok rá. Sorry about that. Úgy tűnik, itt cukorka vagy kitűző helyett ezt a mondatot, már-már jelképes mondatot osztogatják. 

Most, így éjfél körül még mindig rohadtul fáj a fogam. ............................!!!!!!!!!!!!!!

Magdi linkelte valamelyik nap. Azóta sem sikerült megunni és ami még jön

Hallgassátok meg, engem minden egyes alkalommal megfog. Igaz nem az eredeti, az a The Calling nevű együttestől van.

Bár most leírhatnék számtalan panasszal teli sort, aminek se elejét, se végét nem látnám, de nem teszem meg. Elkezdtem Word-be írni egy kissé panaszos hangvétellel megáldott szöszit, átolvastam felénél és csak az tükröződött vissza, hogy milyen hülyeség a panaszaimról írni. Legalább is számomra, ebben a szituációban. Egy-két negatív dolog megemlítése meg-megesik bejegyzésenként, de úgy véltem, nem szeretnék ilyesmiket visszaolvasni majd ha egyszer öreg leszek és elő szándékoznám venni a blogom. Nincs itt semmiféle lila köd, vannak természetesen rossz dolgok, amelyek akkor is lesznek, megtörténtek vagy meg fognak esetleg történni, ha én nem írok róluk. De itt, a story-of-a-life-by-m.com-on úgy látom a dolgokat, ahogy kívánom. Ez a jó az írásban.

Még csak most volt, hogy vasárnapból álmosan felkelve kászálódtam ki az ágyból hétfő reggel "stupid-o'clock"-kor és máris szerdánál járunk. Most, hogy sikerült eddig eljutni talán úgy tűnik iszonyatosan gyorsan eltelt a hetem fele, viszont pár napja még sms-ben mondtuk el egymásnak Sárával mennyire nem akar eltelni az adott napunk. Közeleg a tél, korán sötétedik. Szeretnék egy pár olyan szemüveget, aminek segítségével átlátnék ezen a monoton időn és az irdatlan vastag felhőrétegen. Nem is a hideget bánja itt az ember, hanem a komor időjárást és a napfény hiányát. Ennek ellenére olyan helyen se szívesen élnék ahol nincs meg ez az átmenet valahogy. Legalább is nem egyfolytában. Azt pedig valószínűleg egy ideig biztosan nem tudnám megengedni magamnak, hogy egy időben több helyen is lakjak. :)
A holnapi napom gyakorlatilag semmi izgalmas, mint ahogy a hét eddigi része sem volt túl említésre méltó. Délelőtt megyek a nagymamához dolgozni. Igen, még mindig járok, s ha valamit, akkor azt be kell valljam, nem megerőltető, mert a nagyi még rendesen velem szokott takarítani. Persze, még így is van bőven mit tenni. Igazán sajnálom, hogy mindenkit így itt kell hagyjak, a segítségem nélkül. Pontosan erről beszéltünk Emmával a héten. Még nem talált senkit a helyemre, aki számára alkalmas lenne, pedig a távozásom időpontja vészesen közeleg. Megkérdeztem nincs-e szüksége rám a keresésben, de mondta, inkább egyedül csinálja, mert sok nanny-s oldalért fizetni kell regisztrációs díjat és egyebek. Aztán történt egy kis incidens, amibe nem megyek bele, de a lényege, hogy nagyon sokat stresszel amiatt, hogy a segítségem nélkül marad. Először is, ezt tényleg nagyon sajnálom. Mindazt, hogy így alakultak a dolgok és tényleg mindent, de a sajnálatom aligha segítene a helyzeten, vagy az, hogy így állunk hozzá. Mint, ahogy sok minden más, ez sem a világ vége, s nem is lesz egészen addig, amíg mi magunk nem tesszük azzá. Na de én addig állom a sarat, ameddig bírom.

Aminek szörnyen örülök, hogy Sára jön hozzám a hétvégén. A begyepesedés így elkerülve. Picit aggódom, mert nekem szombat 2től vasárnap 2ig szittelni kell Olit, Sára pedig mindennek szemtanúja lesz. Remélem minden rendben lesz és nem egy borzalmas hétvégével a zsebében fog távozni :D A kisfiú elég szeszélyes, jön a foga, s minden ami ezzel jár. Nem a legkellemesebb időszak. :/ Még nem tudom egészen pontosan mi lesz  program, filmezést, bőrönd vásárlást, főzést, X-Factort terveztünk eddig. Vasárnap délelőtt ha az időjárás is nekünk kedvez, akkor elvisszük Olit egy közeli helyre, ahol van egy tágas park és még parkolni is könnyű. Bízzunk abban, hogy mind a ketten vagy jobb esetben hárman túl éljük :D

A jövőhetet illetve fogalmam sincs, hogyan is áll a szénám. Természetesen készítek egy kis listát mit kell még elintézni, de már durván minden megvan, amivel fontos volt elszámolni. Aztán majd jön a rettegett pakolás! Előre látom a szobát és a két felpuffadt bőröndöm. Azt már most tudom, jó pár motyóm menni fog turkálóknak, mert amit már most alig-alig használok, veszek igénybe (ruha, kiegészítők, táskák), azt nem fogom hazahurcolni, mert esélyes, hogy otthon is csak ez lenne a sorsuk ezeknek a holmiknak. Tehát a jövő hetem még egy nagy kérdőjel, de a hétvégén lehet lenézek Londonba és ugye Zsófi is ekkor fog Angliába érkezni. Aztán már nem sok van hátra és lazíthat a lábam.

Viszont azt hiszem mára és egyenlőre ennyi. Remélhetőleg több minden fog történni a következő pár napban :)

Mindenkinek további szép hetet!

M

Knee

A kissé asszimmetriát példázó lábaim

Egy újabb halloween

• Ha október 31. akkor jelmez, arcfesték, csoki és cukor hegyek.

A harmadik halloween-i éjszakán vagyok túl, és még mindig tetszik az ünnep. Kicsit csacska, valószínűleg megunható, s talán még elfuserált is lehet egyeseknek. Nekem eddig nem okozott csalódást. Legszívesebben adnék egy ötöst a keltáknak a kreativitásért. Hogy miről is beszélek?


"A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a keltasamhain ünnep és a keresztény halottak napja. Október 31-én tartják." (erről bővebben, katt ide!)


Igen, kicsit utána néztem (így egynéhány év után :D) pontosan mi fán terem az ünnep, mivel sok perspektívával voltam már boldogítva. Többen mondták, hogy Amerikából elterjedt hagyomány, ami mára a világ jelentősebb pontjait is behálózta. Nem tudom, hogy csak én voltam kicsit "out-of-fashion", de anno, mikor egyetemista voltam otthon, nem volt ilyen nagy felhajtás Magyarországon ebből. Most pedig faragott tököket, ilyen-olyan jelmezes partikat látok szerte a facebook oldalán. Érdekes, hogy ezt egyhamar elsajátítottunk a tőlünk fejlettebb nyugati világtól, más, hasznosabb dolgokkal pedig a Pató Pál tematikát követjük. Na jó, este háromnegyed 10kor ne álljak le politizálni! :)

"Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra."


"A háztól-házig járás édességért szokás eredete az Ó hazába nyúlik vissza, nagy valószínűséggel az angol, ír és skót bevándorlók hozták be és honosították meg az USA területén. Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt."


Ma én is elmentem kéregetni csak így helyileg Hattie szívemmel. Az emberek fele ugyan nem nyitott ajtót, de azért jól éreztük magunkat. Egy rakás édességgel tértünk így is haza, s valószínűleg ez az este sem tett jót a lányok diétájának. :) That's life. :) 

a spooky picture ;)

A hétvégémről ejthetek néhány szót, csak az update kedvéért, bár nem sok minden történt. Pihentem, feküdtem sokat a lábammal. Néha már-már a szöveteim átvették a laptop alkotó elemeinek anyagát az egybeolvadásra készülve. Ez van, mikor kint esik az eső és fúj a szél, s még a kocsit sem ajánlott vezetni. Úgyhogy igazán szétszörföltem magam az internet hálóján, segítettem a ház körül, olvasott blogok terén se sok a lemaradásom, mondhatni csaknem zéró, az emailekkel is jól haladok és a morfondírozások a következő szintre léptek. Kialakítottam egy véleményt az iskola-ügyet érintve, amit nem osztok meg egyenlőre. Úgy érzem, most ez így helyes. Teljesen pozitív vagyok eziránt. Semmit sem könyveltem el végleg és raktam félre az aktatáska egyik rejtett zugába, csak megőrzöm a fix és ideális biztonságérzetet a részlegesen kifejlettek körül. 
Holnap azt hiszem Banbury felé veszem az irányt. Szerencsére csak 20 perc autóút, túlélhető. A kocsit szervizbe kell vinni, mert állandó ég a szerviz lámpa. Teszem hozzám ez már körülbelül másfél éve így megy kisebb-nagyobb kihagyással. Aztán átfésülöm a bevásárlóközpontot némi akció után, hátha van olcsó bőrönd. Kell egy kézi meg ha van jó árba, akkor egy rendes utazó bőröndöt is veszek. De kézit mindképpen, mert eddig a családét használtam (nyugalom, van vagy 10). Továbbá jobbnak látom már most szemezgetni a búcsúajándékokkal. Halvány lila gőz a helyzetjelentés e téren. Lehet, hogy elcsépelten hangzik, de úgy érzem, egy boltba nem tudom megvenni 2,5 évem háláját. Megeshet, valami saját kézzel készített dolog lesz a végén belőle... 


M

Esti kósza

Csak egy estére ülhetnék le szembe magammal. Pusztán beszélgetni, semmi több.


Őszintén remélem, örülnék a találkozásnak.

M

2011 október utolsó hete

Mindennek megvan az ára
Megpróbálok mobilrol komponalni egy bejegyzést én is, hátha tulelem. :)
Az ékezeteket csak hellyel-közzel jelennek meg, azt mar látom.
Gondoltam mielőtt végleg megválok az okostelomtol, levesek nehány sort hogy ezt is kipipaljuk. :) Ami a telefonom illeti : borsos ara van a szerződés felbontásanak. Sajnos semmi más kiút nem volt a két éves megállapodásból. Tavaly januárban jutottam hozza az iPhone 3GS-emhez, amit azóta lefejelt az ételes kuka, megajándékozva a kijelzőt egy óriási repedessel. A kijelző azóta is probléma nélkül működik, mivel nem folyt be vagy repedt tovább. Hogy miert is nem cseteltettem ki? Mert 200fonttal könnyebb lenne a bankszámlám. Ez a telo egy kitüntetést érdemlő túlélő. Mivel a wc bugyrait is megjárta. Visszatérve a szerződéshez, a készüléket nem vettem meg, hanem 2eves előfizetéssel torlesztek, ha úgy tetszik. Ebből pedig meg egy év sem telt le. A telefonos úr rendes és segítőkész volt. Beallitottuk, hogy november 1.-tol lezárjuk a számlát és megszüntetik a számom. A végleges torlest, vagy azt, hogy gond nélkül tudjak majd otthoni SIM kártyát használni pedig ott tudjak elintézni, ahol vettem anno (warehouse, Banbury). Hogy ez mennyibe fajt nekem? Nagyon. Szörnyen. Kerek egy kis morfiumot.
Annyit mondok, jó, hogy visszaküldtem az iPadem - amiből visszautaltak mar a penzt is. Mondjuk azt, hogy "always look at the bright side". Hat, igyekszem. :)

Húzós hét
Ez a hét húzos volt. A heti program miatt és a lábam miatt is. Nem vennék rá mérget, de szerintem még nem említettem, hogy Emmából bába lett :D Igen, és már "kuncsaft" is akad/akadt. Az elmúlt 2 hétben folyamatosan 'ready, steady, go' helyzet volt, ami annyit tesz, akármikor felhívhatták, hogy a baba úton van és rohanni kell be az oxfordi kórházba. Nem szeretnék rosszindulatú lenni, de szerintem nem tesz jót neki ez a munkakör. Tiszta stressz és idegölés. Már attól fáradt volt, hogy "on call"-on volt. Ez mentálisan már két héttel az akció előtt megviselte... A lényeg, hogy az én feladatom az volt, hogy esténként és minden éjszaka a ház körül legyek, ha pedig házon kívül vagyok napközben, akkor telefon közelbe. Arra lennék kíváncsi, ha én már nem leszek, ezt ki fogja ellátni helyettem? Mert gondolom James nem fogja ejtőernyőstől kivetni magát a vasmadárból, a nagymamáék mivel ilyen testületi tagok a helyi önkormányzatnál, azért nekik is van kötelességük, a lányok suliban és még nem nagykorúak egyébként is, egy hétköznapi nanny pedig nem fog készenlétben lenni, arra várva, hogy jöjjön majd egy hívás, hátha Emmának mennie kell segíteni a szülészetre.
A szerdai napon én láttam el az anyuka szerepét majdnem 24 órában. Már hajnalba bekopogott Emma az ajtómon, hogy menni kell (azt hiszem épp fél kettő volt). Örültem, hogy a bal szemet és a jobb fülemet funkcióa fágtam, és tudtam reagálni, hogy OK. Reggel én keltem a kicsivel. 6.50am O.- L.O.V.E.L.Y. Aztán 9ig közelharcot vívtunk - reggeli, cipő, kabát, Tv, cipő másik fele... 9re ledobtam az oviba. Délelőtt pakoltam, ezt azt, jött a nagypapa a két lányért (jah, igen, szünet volt a héten), hogy majd ők vigyáznak rájuk. Ami édes, de nekem nem oszt nem szoroz, ha ők épp itt vagy házon kívül vannak, mert a lányok szótfogadnak nekem és eléggé önellátóak. 'kor felszedtem Olit, lefektettem aludni. Délután kiesett, azt hiszem csak gépeztem, olvastam, mesét néztem. ::) 4kor keltünk, aztán újabb közel harc és 7re (mikor már Oli lefeküdni készül) berobog E. Ő exhausted. Hát, alright :) Teszem hozzá, én mindezt egy lábbal csináltam végig, mert már kompletten összeomlott a bal lábam. Így simán kerülöm a rajta való állást, még térdrögzítőben is. Érzem, ahogy húzodik a szalag, s ahogy lépek egyébként ropog az egész. Még a csípőm is. Rendesen félek járkálni. Vezetni már a városon kívül nem is nagyon vezetek. Így azért elég veszélyes is lenne. A városban pedig szerintem én megyek a leglassabban, és tényleg extra körültekintően és óvatosan.

Dilemma
Valójában az egész hetet így csináltam végig. Engem érdekel a saját egészségem, de azért ennyire nem gondoltam volna, hogy aggódni fogok. Remélem nem fogok nagyobb károkat okozni a lábamban még az elkövetkezendő 3 hét folyamán. Per pillanat, itt a gép előtt ülve, bele se tudok gondolni, hogy fogom ezt végig csinálni. Már nem bírok fájdalomcsillapítót se beszedni, nem ér az már semmit. Attól hogy enyhít valamit, a térdem még ugyanúgy lötyög, kattog, ropog. Már kondiba se járok. A két lábam totál máshogy néz ki. Elkezdett újra kicsit sorvadni az izom, de nem használom akkor se a balt. A testem se akarja.

Tehát már kevesebb, mint 3 hét. Nem fogok itt visszaszámolgatni. Nem mintha ellenkeznék a hazamenetel kapcsán, nem is az, hogy nem várom. Olyan semleges. Olyan is-is. Szerintem november 18ig nem is fog benne tudatosulni, hogy tényleg szedem a sátorfát és haza pakolom a 2 és fél évem. Jelenleg nincs is meg ez a hangulat. A családban is minden változatlan, ugyanannyi szeretet és kommunikáció van jelen. Nem változott semmi.
Nem tudom mi lehetne jobb szó a 'tartok' szónál erre, de ez nem a legideálisabb hangzású -  viszont tartok is meg nem is a hazautazástól. Sokszor szembesültem a ténnyel, mennyit változtam én, s mennyire nem változott szinte semmi otthon. Aztán idén nyáron máshogy volt ez. Bizonyos mértékig. A családom tagoltsága megváltozott. Privát, ebbe nem is folynék bele mélyebben. Meg ezen kívül még néhány dolog. Aztán, most könnyebb hazamenni, mint ha mondjuk tavaly ilyenkor kellett volna. Azt még mindig nem tudom, hogy ez az angliai küldetés itt lezárult volna avagy sem. Lehet, hogy észre kellene vennem, hogy ennek itt a vége és kreaálni egy új célt, álmot? Vagy ez csak egy szünet? Egy kis idő és helyváltozás, mert valamit nem úgy csinálok, ahogy kellene, de ez nem a mese vége? Ha visszagondolok honnan és onnan miért jöttem el, s költöztem ide, akkor azt kell mondjam : megszereztem amiért eredetileg jöttem. Ez ugye az angol volt. Még többre is vittem, mint az alap terv (középfokú). Aztán miután megszereztem azt, amire szükségem volt, itt kezdtem el álmodni valamiről. Az utazás volt az. Amiből eleget tápláltam magam az itt eltöltött idő alatt. Utána kirajzolódott a mindig is előttem lebegő kérdő jel a 'tanulás' szó felett. Aztán jött innen-onnan inspiráció (Hanka, Melinda, az angol család). Aztán belevágtam, majd "elbuktam". Teljesen mindegy milyen körülmények miatt vagy között, a végeredmény ugyanaz. Tehát ha ezt így végiglapozom, azért szerintem simán, szívfájdalom nélkül bokán rughatom magam, ha csüggedni mernék. Ennyi tervből csak egy nem valósult meg. Mindemellett, tisztában vagyok azzal, mit kellett elhagynom. Tudom, hogy valószínűleg milliószor több esélyem lett volna a garantált jövőbeli boldogulásra, mint mondjuk egy otthoni diplomával (már ha egyáltalán lesz, még fel se vettek sehova...). Aztán most itt állok stabil nyelvtudás (persze van még mit csiszolni), élettapasztalat, némi pénz, személyes érték és továbbtanulási ambició mind a tarisznyában, csak épp azt nem tudom merre tovább. Persze azt is tudom, hogy ne akarjak már mindent most eldönteni :) A héten csak a suli témán ültem. Rongyosra informálódtam. Minden nap bölcsebb lettem valamivel, s minden nap megkérdőjeleztem azt, amivel addig bölcsebb lettem. Így kell rutinosan saját magad agyára menni. Kizártam néhány dolgot, szerencsére reálisan is tudok látni ebben az elméleti káoszban. A jelenlegi helyzet az, hogy azt maximálisan tudom miben vagyok jó és mi érdekel, és azt is, hogy nem akarok olyat tanulni, se a jövőben hivatásként végezni, ami ezen kettő ellentetje.

Már megint éjfél múlt és már megint nem érdekel. Pedig reggel 7 óta fent vagyok, talpon - tényleg lyukasra jártam a zoknim a házban.




Azt hiszem írtam, hogy november 17.-re vettem még meg anno október elején a jegyem haza, csak egy hétvégére. Amiből mostanra kissé hosszabbra sikerülő hazamenetel ígérkezik és már nem is november 17.-re. Ma raktam át a járatom 18.-ra :D Ne kérdezzétek meg miért ért ez nekem 30 fontot, de ez a csütörtöki nap a jelen szituációt tekintve, s azt, hogy épp egy csütörtöki nap mondjak búcsút az én Angliámtól valahogy szúrta a szemem és tudatom. Bogaras lettem. Tudtam én. A sok csokis keksztől lehet ez, pedig a csokit nem is szívlelem igazán... A másik ok kellemesebb. Zsófiám rám dobott egy emailt pont ma, pont mikor szükségem volt egy jó hírre :) Lazán közölte, ő szívesen eljön és segít az utolsó hetemben. Plusz talán ez az utolsó ilyen alkalom, hogy ezen körülmények között, s ilyen S.O.S. jó időzítéssel látogasson ide és töltsön velem egy kis időt Angliába. Előtte való szombaton érkezik, tehát majdnem egy teljes hetet itt lesz, aminek én iszonyúan örülök!



A hétvége olyan szörnyen lassan telt, s olyan szörnyen sokan voltak a házba... s olyan szörnyen sokat voltam a gépem, hallgattam zenét, olvastam blogot, ilyen-olyan lomot Neten, néztem X-factort, csavartam ki a bokám, ettem jégkrémet kólával és szelektáltam.. A legutóbbit sokat. Papírt, motyót, bigyót, ruhát nem, az tilos! gondolatot, feladatot, képeslapot, ötletet és mi egy mást. Lefáradtam a konkrét 4 fal között. Volt egy pár sokkoló momentum... leírom, mert egy percre ténylegesen kerülgetett a rosszullét. Mi mást tettem-vettem volna, a gép felett roskadtam, cikkeket olvastam meg ezt-azt. Szokásos. Emma felkiált, hogy most azonnal menjek le! Reakció : De vasárnap? Oks, lecammogok a lépcsőn, a rossz térdem jön utánam, bemegyek a dolgozóba, ahol Emma pislog a facebook profilja felé. A képernyőn egy erősen pirosfejű bébi. Újszülött. Csukott szem, sapi, pólya..minden. S meséli, hogy van egy házaspár barátjuk, akiknek az elmúlt hónapban halt meg a babájuk, még születés előtt. Az anyukának halva kellett világra hozni a kicsit. Elég tragikus lehetett az egész család számára, nem hogy véghez vinni. Szörnyű. S ekkor mutat rá a babára a képernyőn és mondja : "Ez az a baba." Kirázott a hideg. Egy cikk címként bevillanó kép : Hallott bébi facebookon. Nem is tudom, szerintem brutális ilyen közzé tenni. Persze a legnormálisabb embereknek igazán csak közeli ismerősök vannak facebookon, mint barátok, én is igyekszem ezen lenni, de még akkor is.. Szülő jómagam még sosem voltam, átélni csak annyira tudom ezt, amennyire tőlem telik. A történet a facebookos lépés nélkül is a hideget rázta ki belőlem. Engem sokkolt.



Aztán kis desszertként .. : Oli hozzám vágott egy jégkrémet a héten. Mint ne mondjak, hideg volt... Aztán az iPad-et visszaküldtem, mivel otthon inkább lecserélem ezt a haldokló laptopot és csak megleszek érintőképernyős mennyország nélkül... Lassan sikerült elmondani mindenkinek, aki számít, hogy hazamegyek. Ki hogy fogadta. Bár a szemrehányásokat még mindig nem szeretem... Zsófival és Magdival annyit kommunikáltam, hogy nem győznék hálálkodni. Tanácsadóimmá nőtték ki magukat. :) Adammal lefixáltunk egy vacsit csütörtökre. Írtam listát arról, mi merre hány méter. A következő 2 hétben el akarok intézni mindent, hogy mire jön Zsófi már ne kelljen ezekkel bajlódni. Az iPhone lesz még nagy falat... 2 éves szerződést és egy betört képernyőt kell az Orange-hoz vinnem holnap. Wish me luck! Remélem nem akasztanak le rólam egy vagyont. Inkább ugrálok nekik bal lábon, ha kell a trambulin tetején kétszer is... Sárát folyamatosan zaklatom telón, de csak mert ő is :D kitaláltunk egy heti akciót, amiről remélhetőleg készülni fog egy kis vizuális összefoglalásos rész :) híztam 2 kilót. Így van ez, ha kétszer reggelizik az ember. :) Gondolom a lelki nyavaják, sok váltás egyebek miatt van ez az emésztési upside down... kifogás erre mindig lesz csajok...

Az elmúlt napok képekben ...............

rámegy a gatyád is üzlet..:)

 répa torta

 kávézó - emelet

 kávézó - kilátás

 -||-



Mivel minden szőröstől-bőröstől a feje tetejére készül állni, egy brutális organizáció kezdetét venni látszik. J

Először is, most, hogy ennyi minden eldőlt, megdőlt és kialakult az elmúlt napokban, s most, hogy így megcsonkult a napi rutin, már pofátlanul azt is mondhatnám, felvet a szemtelen mennyiségű szabadidő. Hát ez is az újkor hajnalának korai jelei közé sorolható lehetne. J Legalább is egy bizonyos ideig. A sok kínos, de még emészthető momentum és dialógus után meglepem magam egy monológgal pillanatról pillanatra. Bizony megint itt a morfondírozás, a non-stop töprengés és éber kóma. A helyzet, hogy olyan mákom van, hogy ennyi jó ember vesz körül és ennyire tudok számítani másokra. Már csak én lehetnék egy egészen picit tökösebb a jelen szituáció káoszában. Ez is megfog érni érzem, már fortyog valami bennem. J Tegyük fel, hogy egy üst vagyok. Kicsi vagy nagy, zömök vagy széles, nem számít. A befogadóképességem így is, úgy is relatívan limitált viszont az, hogy ami bennem van miként lesz megfőzve, előállítva és kivitelezve, függ nem mástól, mint tőlem és az engem érő körülményektől – a tűz (motiváció), ami alatt ég, az étel (tudás, képesség), ami a birtokomban áll és ahogyan az elő lett készítve(élet, taníttatás), majd a műveletben segítő szakács (számodra fontos emberek). Az egyáltalán nem megdönthető, hogy minden csak rajtunk áll. Ez bebizonyult most is, mint már annyiszor előtte és még hányszor befog! Dönthettem volna amellett, hogy tovább hajtok, megyek, csinálom és nem veszem figyelembe velem történő dolgokat. A cselekedeteim részeredményeit, majd összefonva azok végeredményeit. Viszont bármennyire is tenyérrel feszítve kitolom a kezem, felemel fejem és hiszem, ez engem nem érdekel, én továbbra is végzem, amit szerintem kell, a dolgok miértje utolér minket. Noha semmi sem lehetetlen. Maradni lehetett volna és még ha térden állva – bár talán azt inkább most nem – könyörögtem volna, vagy fűztem volna a családot, hogy had eshessek át itt, Angliában a műtéten, majd ápolást fizettem volna és valahogy csak elszenvedtünk volna hónapokig, ráutalva itt mindenkire az első emeleten, gyógytornára és egyebekre hurcoltatni magam. Ez is egy opció. Majd ezzel járt volna 2 felfüggesztett szemeszter, amit finanszírozni kell és 2012-től az új költségtérítési rendszer küszöbén találtam volna magam. Azt is meg lehetett volna oldani. Dupla vagy tripla hitel van ez így! Én mindezek ellenére, azt a döntést hoztam meg, hogy hazamegyek, mivel 2 különböző térdműtétem is volt, tudom mivel jár és tudom mire lesz szükségem és mi alá fogom vonni a környezetem. Ezt most nevezzük csak el blablablabla-bának, mert ez fix, hogy komplex. Aztán a fentiekből kiindulva én nem tudom úgy álomra hajtani a fejem, anélkül, hogy legalább sejtésem legyen arról mit hozhat számomra a holnap. Bár még van egy kis időm, de már elég határozottan eldöntöttem, otthon tanulok tovább. Ijesztő hírek keringnek a 2012-es felvételikről, néhány közölték is elég valószínű nem fogok bejutni jó helyre. Ehhez hozzáteszem nekem nem volt fényes az érettségim, 4es átlag. Az mellékes mire tettem szert az elmúltakban azóta, papíron ez sajna nem szerepel. Így újratennék egy-két tárgyat.  Meg egy emelt szintűvel is meg kellene próbálkozni. Plusz még egy nyelvvizsga (mondjuk német?! – esélyes ezt már tanultam), mert csak angol felsőm van. Erre lenne időm májusig. Azt tekintve, hogy más dolgom végül is nem lesz, elég jól állhatna a szénám. (Bár a nyelvvizsgát nyárig el lehet küldeni..)És hogy hova tovább. Az még KÉRDŐJELES. De vagyok olyan büszke, hogy a lehető legjobb felsőoktatási intézményeket célzom meg, reálisan ugyan, de bízva a legjobba és felkészülve a legrosszabbra. We love felvi.hu csak lenne már fent több info.

Jelentem van aki otthon már le is mondott rólam, van akit még érdeklek és van, aki semleges, de szerencsére egy maradt a régi, az pedig Én :D önbizi a köbön mindezt nagy É-vel írni J - viccet félre téve. Ez már így lett elrendelve, tessék így elkönyvelni, szeretni és nem megvetni!

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat!! Nagyon!! Igyekszem és ha valóban működni fog a blogolás, ám legyen! Amerika is egy lehetőség, egy bónusz, ami mindig ott lesz. Jól hangzik és eszembe jutott már, de nekem kell egy diploma, mint síró csecsemőnek az ölelés! Most! Már így is nézzük meg a helyzetet! C’mon! J

Most aktívnak tűnök, úgyhogy valószínű hamarosan jelentkezem!!! J

Köszönöm az olvasást!

Melcs

BREAKING NEWS - LETABLÓZÓ HÍR

Jó reggelt mindenkinek!

Szeretném ha kitörölnétek az álmot szemeitekből és picit koncentrálnátok erre a bejegyzésre, mert elég nagy jelentőségű dolgok történtek az elmúlt napokban.

Ahhoz, hogy mindezt így leírjam ide, holott még nem volt alkalmam mindenkinek elmondani és mindenkivel átrágni magam a dolgok valós velején, nagy lépés. Tehát készen állok egy vallomásra, amivel mindenek előtt magamnak tartoztam s csak azután másoknak.

A lényegre térve megadom a kulcsmondatot : Melinda november 18-án hazaköltözik. Végleg.

Ennek számos oka van, amit nem fogok elemezni a magánéletemre való tekintettel és személy szerint kívánok megtartani apró, nem publikus részleteket magamnak és közeli hozzátartozóknak.

Emmával egy hatalmas délutáni beszélgetést tudtunk le hétfőn és be kellett látnunk, amit eltitkolni tovább nem tudtunk : ilyen körülmények között, ezt az aktív életvitelt nem tudom végezni. Amint mondtam részletekbe nem megyek bele (legalább is itt a blogon nem, úgy emailt még mindig szívesen fogadok), de adok pár alapkövet, amin felépíthetjük a sztorit. Tehát : térd, fizikai oldala ennek az életvitelnek, anyagi vonzatok, kevesebb meló (ezt elfelejtettem megemlíteni, hogy végülis kevesebbet tudtam az elmúlt 2 hétben dolgozni, és még pénzzel is visszafizettem ha kevesebb órát dolgoztam itthon), egyre több és több kiadás (benzin, parkolás, könyv, drága design program, hogy csak a jéghegy tetejét említsem..), majd kevés sikerélmény, lehangolt kedv, rossz lelki állapot. Még mindig az irodámba élek. A vezetés sok időt elvesz, ami időm pedig van, az kevés ennyi tanulásra. Teljesen mindegy végül is mi és hogy nem alakult úgy ahogy én gondoltam, hogy alakulni fog, a lényeg, hogy időben feltettem a kezem a levegőbe és beláttam : hibáztam. Át lehet gondolni, meg lehet tervezni a jövőt, de az élet egy olyan üzlet, amire nincs garancia! Nem hiszem, hogy itt azzal lenne a probléma, hogy én nem igyekeztem eléggé, de már nem látta motivációt. Örlődtem az elmúlt egy hétben. Ez egy dominó vagy bonyolult szerkezet. Itt mindennek épp úgy kell működnie, ahogy nyár előtt én elképzeltem, különben összeomlik. A kár, hogy talán ha a lábam jó lenne, kicsit minden könnyebb lenne, de nem bírom. Már a kondiba se tudok járni, hogy erősítsem, mert arra 12órás napirend után nem volt energiám. Tehát hangsúlyoznám, mindegy hogy mitől nem ment a szekér, leszálltam róla és most új után vadászok. Mielőtt rátalálnék egy újabb fogatra, viszont át kell esnem azon a bizonyos térdműtéten. .... addig is, gondolkodom rajta legyen-e blog, ha már egyszer hazamegyek... Ezen még törni fogom a fejem, mert nem tudom... :) Gyerekek, nem vagyok összetörve mielőtt bárki is megenné a kalapját!! Csak az élet megy tovább.

Most megyek kikapcsolom az agyam és hamarosan újra jelentkezem...!

Csók

00.55 MONDAY

Épp most végeztem a könyv-és könyvkiadás történet házi dolgozattal. A téma : A kiadói peritext. Milyen izgin hangozhat ez a laikus füleknek. Valójában talán semmi újat nem tudsz meg magáról arról, amit húszon akárhány oldalt hevesen végignyálazva keresgélsz, de arról, ami után tudatosan nem kutatsz és mégis rátalálsz. Akit érdekel mi is az peritext, keressel fel Wiki-n, forrásnak nem túl hasznos, viszont kiindulópontnak több, mint megfelelő. 

Aztán kedden prezentáció, csak mini, amolyan érdemjegy nélküli, viszont, ha nem jó, akkor megdorgálnak. Ergo készülj vagy pusztulj! 4-5 diás előadás, 2 másik csopitársnővel. Az én reszortom : modern technológia vs. könyvek és könyvkiadás. Meglehet, én kaptam a legjobbat - bár ez is relatív. iPad és érintőképernyős technológia, s maga az Internet globalizációja stb. a jó szagú, kemény fedeles nagy kiadású vagy épp nem sokak kezében megfordult zsebkönyvek szemben. A konklúzió : könyved leöntöd kávéval = instant ejnyebejnye vagy dühroham. iPaded leöntöd kávéval = instant kóma, majd halál. Mindemellett, azon véleményen vagyok, mivel az éremnek mindig két oldala van, mind a két álláspont számtalan vonzatot hordoz magával. iPad negatív lehet : digitális világ, hová lesznek a humánus értékek. Könyvnyomtatás hanyatlása. Hatalmas internetes elérhetőség = sok az ingyen, sok a mohó. Mi lesz a szerzőkkel, kiadókkal? Bírjak a digitális verziót a könyvek világának? Pozitív : erre itt nem írok. Szeretném, ha esetlegesen Ti indítványoznátok néhány lehetőséget. Személy szerint találtam egy-két igen-igen érdekest, amire azelőtt még csak gondolni se tudtam. Komment formájába kérhetnék párat? :) Tudjátok, egy kis kvíz ;) éledjünk fel a blogspoton emberek! :)

Ebből adódóan nem adom ki a könyvnyomtatás negatív tényezőit, mert átfedésben lenne néhány dolog. :) Pozitívról írjunk párat. Mondjuk mit szóltok a könyvillatához, tényleges, fizikai létezéséhez a tenyereiden méltóságosan elterülve, feléd kiáltva, hogy "LAPOZZ"! Az ezzel járó könyvjelzők, polcok, egyék csinos és kevésbé mutatós kupacok alapító "kövei" séma? Az értelem egyik legősibb, leghivatalosabb formátuma?

A bejegyzés uzsonnája - mini történetek

A félbemaradt drepülő

Akadémiai tudományok óra (olyan "semmit se ér", de kredites úgyhogy mégis jó). Késtem 5 percet - dugó - sose bánd. Belépek, a szemek már annyira nem pásztáznak rajtam. Péntek esti fáradalom vagy megszokás? Kérdéses. Leülök, Olga már adott egy jelet, örül, hogy itt vagyok. Szia orosz! Én is! Az első félidő elrepült anélkül, hogy olvashatóan leírtam volna valamit. A második pedig alig-alig. Könyvtári bemutatás volt -.- ergo zzZzzZZZz ZZZ zz zZZZ!! ZZZ!!!!!!!! én a nebulónként kiosztott tájékoztatók egyikét komótosan elkezdtem hajtogatni - a mai origamis fcb update ennek indikátora, amiről valójában csak Sárának volt nagyobb tudomása vagy egy kicsi egyáltalán, tehát nem tudom miért tettem közé (hosszú idő után újra) egy privát poént - valami daru vagy repülő (drepülő?!) lett belőle. Mire a végső simításokhoz felgyűrtem volna az ingem ujját az előadó tanár odaállt mellém, teljesen váratlanul a katedra árnyékától megszabadulva félelmetesen közel az én origami aurámhoz és ezt kaptam : "Befejezné az privát origami show-t, mert igen fusztráló!" És ekkor én... befejeztem a papírhajtogatást. 

Vadnyugat a szélben

Pénteken, miután felvéstem az előző posztot kellemetlen szituáció ért. Ballagtam, nem is, inkább szökkenve sétáltam (inkább csak a jobb lábamat igénybe véve) a kocsimhoz a hosszú sétányom, ami egyenesen a rugby pálya mellett nyúlik el, majd torkollik a parkolóba. Még út menti virágot téptem volna, ha lett volna egy is, pillangófogó hálót magam után húzva. Ez mind kihagyva inkább tudat alatt este 7ig a parkolóba hagytam a kocsim, ami már délután 5kor bezárt. Vaskapu! fémlakat! - és még egy fűrész se volt nálam. Vagy egy pisztoly, azzal csak szétlőttem volna a lakatot, mint Terence Hill, amiről a visszapattanó töltény a hátam mögött toporzékoló parkolóőrt szemfogán vágta volna. Na de nincs nekem ekkora szerencsém. Viszont rosszabbul is járhattam volna. Leszidtak, hogy itt parkoltam és hogy eddig, majd következő hétre áttessékeltek a diák parkolóba, ahova csak engedéllyel lehet bemenni, ami havi nem-tudom-megengedi-magamnak fontba kerülne. S mivel a Hartcout Hill Campus a mező közepén, parkolóktól távol lett felhúzva, így innentől őzháton járok ide. Abból úgy is van, mint a tenger a professzor elmondása szerint. Egyet csak nem fog hiányolni senki. 

Sára és a hétvége

A mentális történetszál nem publikus. A vizuális annál inkább. :) Reméljük a képek nem teljesen fognak így magukért beszélni XD :D ha értitek, mire gondolok... Na jó, 00.38-kor gondolom elnézhető ez a bejegyzés publikáló magaviselet :):) Ha nem, akkor elnézem magamnak helyettetek is! :) (fáradt és pimasz:)

Elnézést. A következőt képet valószínűleg nem mindenki számára lesz egészen egyértelmű. Ehhez kell egy is gasztrónómiai és kúltúrális háttér. :) Átfordítani pedig nem sok értelme lenne. :)

Csók  

Melcsi

a quick post from the library

A kovetkezo bejegyzes (mar csak az angol billentyuzetet figyelembe veve is) angolul lesz, igy ezen nyelven nem beszelok vagy atugorjak es varjak a kovetkezot, vagy igenyelnek tolem egy gyors es atfogo forditast (szivesen!) :)

Hey guys!

As the title says it is only a super quick post and actually is not even about anything in particular. :) I just happen to write because I happen to feel like it.

Sitting on a chair in Hartcourt Library at this time of my very much it-is-already Friday is very unusual of me :)
Girls happened to cancel the meeting on our next week presentation so I just stayed longer after my last seminar of the week and now I am all ready to go and fetch Sara!! She is almost in Ox!!! She's just given me a quick update from her recently not that much loved blackburry that she is on board and actually was lucky enough to get a seat in the "quiet" zone on the train :) if you have ever in your life traveled on trains in England you must admit that she should be more than grateful about this miracle! :)

Wow, look at the time. Must gooo now!

HAVE A GREAT WEEKEND YOU ALL!

loves,
mel xx

Apple, forgalom -.-, stressz majd minden OK!

Nem emlékszem említettem-e, hogy végül is szert tettem egy iPad masinára. Ma este 6tól nem fogta a neten a házon belül, ami idegesítő. Ezzel releváns a következő link : http://atv.hu/cikk/20111006_elhunyt_steve_jobs_az_apple_alapitoja. Szánjatok rá néhány percet. Nagy ember haláláról van szó. 

Újabban az a heppem támadt, hogy hajnali órákig - meglepő vagy sem - nyitott szemmel lézengek. Annyi a tennivaló, a befogadásra váró ambrózia értékű tudás, a móka és morfondírozás a világháló bugyraiban és a gondolataim között, hogy a pillanatok, percek és órák, amelyeket alvásra fordítok bántani kezdtek és lelkileg gyötörnek :) Ezért van, hogy bár egy újabb tetőtől talpig lendületes és traktáló hét van 2 nap híján mögöttem, még mindig itt roskadok a gép fölött. Gépelek, mert jelenleg ez kapcsol ki .. vagy be?! Vitatható.. vagy vitathatatlan? Na jó, ehhez talán azért van olyan késő, hogy ne firtassuk :)(:

A forgalmi dugók és én közel sem vagyunk jó barátok. Ezzel a viszontagságos kapcsolattal viszont korántsem érzem hibásnak magam :) Sovány vigasz, de legalább az vigasztalt, hogy tuti nem vagyok egyedül ezzel :) Ez a szimpátiát keltő tudat pedig olykor-olykor mindenkinek jól esik. Tehát kedd reggel "időben" indultam Oxfordba az első, igazi előadásomra, amire már ténylegesen készülni is kellet jegyzettel, olvasmánnyal. 35 perces késéssel sikerült betoppanni egy sacperkábé 100-150 fős előadó edukációval telt atmoszférájába, ahol a hátsó sorból integetett felém egy rokonszenves, üres szék paddal együtt, jó messze a tanár esetleges neheztelő arcmimikájától. S itt visszatérek a néhány mondattal előbb használt idézőjeles időben jelentésére. Kedd előtt sulinapokon 7.40-kor indultam el, ami sajnos nem bizonyult elég korainak. A kipufogógáz-kavalkáddal telt reggeli csúcsforgalomnak általában sikerült arcon csókolnia, fogalmazzunk így. Redukáljuk a stresszes sztori részleteket egy 50 perc dugó, sorbánállásos részt kb. ennyivel kifejtő mondatra. A lényeg, hogy engem meglepően szörnyen megvisel a magatehetetlenség, a dugó és összes vonzata. Az emberek tolakodnak, a jelző lámpa smucig, kispórolva a zöld jelzést és hasonlók. Ebből kijárt az elmúlt hetekben. De ez a keddi vitte a pálmát. Okés, miután ez is megtörtént megvolt a reggeli 9-től 12-ig suli, majd hazavezettem. Kaptam egy milyen morci vagyok reggelente megjegyzést vagy észrevételt(?!), amiket még mindig a reggeli közlekedés okozta lelkinyavaja áltál kiváltott könnyek követtek. Megtárgyaltuk az itthoniakkal, hogy sulinapokon nincs értelme - legalább is nem éri meg - reggelente nekem dolgozni. Így innentől heti 3szor nincs reggeli műszak. És Ámen. 

A suliról annyit, hogy amint reméltem, tudtam és hittem, változtak a dolgok :) Van ami ugyanúgy nehezen megy még, vannak pontok, amiken már egész szerencsésen elnavigálom magam és vannak amelyek még ugyanúgy kihívások (hál'Istennek), merőben pozitív értelemben. Egy modul nehézkes. Nem az, hogy nem kötne le, vagy nem érdekes, csak még baromira nem látom át, pedig már igazán szeretnék hozzáfűzni valami értelmeset a szeminárium alatt zajló témákhoz. Nem tudom felépíteni még a spontán, de frappáns gondolatmenetem pillanatok alatt, ami annak köszönhető, hogy elhanyagoltam a tudás folytonos felépítését stb.. akármilyen bölcsen is fogalmaznék, a tények tények maradnak. Sosem tanulhat eleget az ember vagy tudhat eleget. Úgyhogy erre még gyúrni kell. Minél többet olvasok, annál többet tudok. Minél többet tudok, annál magabiztosabb, szilárdabb vagyok = A tudás hatalom. 

Nos, egyenlőre ennyi lenne. Valójában kismillió dolog jár az eszembe, csak már nincs elég energiám megfogalmazni mindazt. Ha esetleg nem adtam elegendő tájékoztatást az információkra éheseknek, akkor lehet bombázni kérdésekkel. Kimerült a kreativitásom mára :) nem tudok hirtelen témát, vagy szimplán már nincs kedvem megerőltetnem magam :)(: Azért remélem nincs hari ;) Kompenzáljon az előző ajánlatom mindenkit! :)

Szép hétvégét és Csók!

Első bökkenő

Kihívás lesz az első szemeszter. Nem egyszerű visszaszokni az iskolapadba, ujra könyveket bújni és jegyzetet gyártani. Az mar csak hab a tortán, hogy mennyire eltér az otthoni és az itteni követelmény rendszer. Hamar szembesülni kellett a ténnyel, itt szemeszter közben kell tanulni, szerttenni arra a tudásra, amiről megkapod a féléves bizonyítványt, hogy igen, az első félévben ezt érted el, mar van valami a zsebedben. Tehát nincsenek vizsgák, ami van, az egy folytonos készenlét, beadandó beszámolók heti szinten, team munka és elvárt aktív részvétel. A önálló tanulásra fektetett koncentralas, jegyzetet nem a tanár beszédéből keszitetsz, hanem abból, amit otthon elolvastal saját érdekedben. Tehát tégy szert a tudásra önerőből. Milyen inspiráló. Az életre nevel. Nem arra, hogy mint sokan, másoktól várjuk tátott szájjal a sült galambot. Az eddig említettek pozitivumnak számítanak, hiszen csak azt erősítik meg benne, hogy van értelme mindannak, amit bevallaltam, meg akkor is, ha ezt egy piszok nehezen értelmezhető akadémiai szöveg elolvasása után hajlamos vagyok a lehangoltsagnak megadva magam másként látni. Egészen addig, amíg rá nem ebredek a tényre, ha minden simán menne, vagy tudnék arról, amit tanulnom kell, miért is jöttem volna egyetemre és nem egyből dolgozni a szakma...!? :) a megpróbáltatások végül is azért vannak, hogy bebizonyítsuk magunknak mindenek elott, hogy mi mindenre képesek vagyunk, hogy mindent csak akarni kell, de akarni nagyon és, hogy sosem lehetünk elég törekvőek. Az én hibám, hogy hagyom magam visszahuzni csak mert nem úgy alakul a kezdet, mint azt én szépen, édes deden elképzeltem. :) és milyen ironikus. Vajon ha úgy alakulna minden, ahogy azt valaki eltervezi, lenne értelme tervezni egyáltalán? Lenne értelme menni, hajtani? Ugyan mar. Hol maradna akkor a kihívás? Mindamellett volt mar rosszabb is, és jaj, biztos nem én vagyok az egyedüli ebben a helyzetben, bár ez ne legyen vigasz! A konklúzió, tunya nem vagyok, kicsit fit, viszont ahhoz, hogy edzett legyek meg le kell gyúrni nehány akadályt. Ahhoz, hogy bajnok, pedig szamtalant. A szemem elott pedig jó, ha lebeg egy csipetnyi motiváció : "nothing is impossible" avagy semmi sem lehetlen. Ha ezt eszünkbe vestuk, akkor tegyük ezt a következővel is : "impossible is nothing" tehat, a lehetetlen semmiség.

Brookes

Új mottó : ALL FOR WEEKENDS! WEEKENDS FOR ALL! (Mindenki a hétvégékért! A hétvégék mindenkiért!) :)(:

Sokan tartják, egyetemi évek alatt a hétköznapok és hétvégék összemosódnak, s az a határ, ami dolgozó, más normális embereknél e kettőt különválasztja a diplomaosztóig általános szinte elhalványul a szemeszterek alatt. 

Mindenesetre most jól esik egy kis hétvége. Az elmúlt héten átestünk egy regisztrációs héten s ami azzal jár. Most már megvan a diákigazolványom - ami egyben a könyvtári kártya is, az órarendem, a campuson és majdnem minden épület, terem és előadó, ami később még hasznos lehet, az idegölő tény, hogy a Gispy Lane környékén parkolni nem divat és az info egy önkéntes "ittas diák" szállító szervezetről. Plusz még megannyi más agytágítás szövődménye lappang bennem. Mint ahogy az meg van írva, az információk felére sem emlékszem. Ilyenkor pedig van nálam toll és füzet, meg a telefonos jegyzet, de sokszor bízok magamban, erre később is emlékezni fogok és se leírni, se erre emlékezni nem szoktam. :) Ezen még csiszolunk, ah.. vagy tradicionálisan egy-két régi habit megmaradhatna alapon ...?! :)

Két campus között fogok ingázni. A főszakom (Publishing) a Gipsy Lane-en van, a mellékszak (CMC - Communication, Media and Culture) a Hartcourt campuson. Az előbbin számtalan építkezés folyik, ami annyi tesz, hogy egyik szomszédos épületből a másikba kisebb-nagyobb kerülőutak árán lehet eljutni. Van por, kis kosz, átmenetileg felhúzott építkezési falak, utánad nem buzgón fütyülős kőművesek, építőmunkások és ormótlan daruk, targoncás nyavalyák. Az utóbbin is vannak munkálatok. Ha jól emlékszem ott is egy új szárnyat szándékoznak felhúzni. Ott vannak őzek - a suli rétre nyíló elhelyezkedése miatt és parkoló is. S amint már az előzőekben említve volt, az egyik legmutatósabb része a Brookes-nak. Annyira még nem volt alkalmam szétnézni és így összehasonlítási alapnak se vehető az a másfél óra, amit a legelső napon töltöttem ott. 

Halványan emlékszem csak milyen is volt egyetemistának lenni a DE-ÁJK-n. A gólyatáboros élmények megvannak, pár lovardás is, aztán a suliról, órákra járásról és tanulásról már egyre kevesebb dereng. A beiratkozásról meg szinte semmi. Viszont annyi bizonyos, ilyen szintű szervezettséget, fogadtatást és atmoszférát nem sok közösségi helyen tapasztaltam, mint itt a Brookes-on. Számtalan informáló előadás, segítők (tanár-diák egyaránt), ilyen regis pult, olyan regis pult, sörsátor helyét is egyéb szociális rétegeket megmozgató rendezvények, ötletes összejövetelek váltották fel. A félreértés elkerülése érdekében, nekem semmi bajom nincs a sörsátorral! :) Csak ez valahogy motiválóbb. :) Órarend szerint kedden és csütörtökön 9től 12ig, pénteken 9től 4ig mennek az órák. Igen, hétfő, szerda "szabad". Hétfőn itthon dolgozok egész nap, szerdán pedig plusz munka. Így elég busy a hetirend :) Tehát elég egyértelmű miért is lesznek oly megbecsülendők a hétvégéim. :) Jelenleg az a felállás, hogy a munkakörömet illető óraszámokat sem szükséges csökkenteni, ergo marad a fizu, amire valójában nem is mertem számítani se. :) A zsúfolt rutin ellenére jelentkeztem Student Rep-nek, ami arra szolgál, hogy a szakomon (gondolom az évfolyamon belül) reprezentálni tudjak az évfolyamtársak és az egyetem között. Remélem a jelentkezést elfogadják és bevesznek. Az ilyen diák önkormányzatos tevékenységek lekötnek, jó hatással vannak az emberre. A közösségi élet csak akkor élvezhető, ha Te magad is tagja vagy. 

A tanárok, mentorok és csoporttársak így elsőre szerencsésen okésnak tűnnek. :) Van egy félénk koreai lány. Nem sokat szólalt meg eddig, mondjunk engem se vetett fel a kommunikáció a héten. Nemzetközi diák nincs túl sok a szakon belül. Van egy fél svéd csaj, egy full német... többről eddig nincs tudomásom. Páran megfordultak Magyarországon vagy átutazó, vagy tényleges úti célként kitűzve. Egy lány volt már romániai magyarokkal Erdélyben. Vannak kellemes-tudálékos egyének, humor Heroldok, egyértelműen intelligensek és egyszerű de nagyszerű arcok. Feltűnően irritáló nincs. :) Remélem rólam is aránylag tűrhető vélemények fognak kialakulni. :) Nekem most, legalább így az elején arra van szükségem, hogy kicsit magamba felfedezzem a határaimat, mire, mikor, milyen körülmények között vagyok képes, megtaláljam a helyem, és észben tudjam tartani, miért is vagyok itt. Egyik prof, s hogy elnevezést is adjunk neki, Ms R az, aki a legmotiválóbb és nyíltabb velünk, hallgatókkal szemben. A kollégáival is jó viszonyban lehet, szemmel látható a jó kapcsolat. Már annyi aranyköpést le tudtam volna írni, de csak mentálisan van még elraktározva minden. :) Egy kis agykapacitás tornának vetettem alá magam. :) Az le lett beszélve, ha valakinek gondja, baja, problémája van, hezitálás nélkül vegyen egy dobozos diétás kólát és üljön be hozzá az irodájába - ami a második emeleten a bejárattól jobbra található. Édes, lomos. :) 

Mindenkinek van mentora (Academic Advisor). Egy rendelkezésedre álló személy, ha tanácsra van szükséged, aki melletted áll és nyomon követi, hogy haladsz az évek alatt. Ezt meg is lehet változtatni. Az én mentorom a másik campusról, a mellékszakomról van. Mr T. Egyszer láttam az urat, bajom nincs vele, de meg szeretném változtatni Ms R-re. A tantárgyfelvételkor meg is tettem, de várólistára kerültem, aztán visszavontam, ha gyorsan segítség kellene és bekavarodna a rendszer, akkor is tudjak kihez fordulni. A tantárgy találkozón felhívták minden zöldfülű figyelmét, hogy a kötelezőkön kívül ajánlott plusz modulokat is felvenni az órarendbe. Én amilyen lelkes tudok lenni, magamban már rá is bólintottam egyre, kettőre. Amint hazaértem bejelentkeztem a PIP-re (Personal Information Portal/Személyes Információs Portál) ahol elkezdtem beikszelni párat. Erre kijött egy error, rákattintok, s kiadja, hogy minden, a 8. tantárgy után felvett tárgy (teszem hozzá 8 a kötelező modulok száma -.-) pénzbe kerül. Understanding Media, a leírás alapján bejövős, okés vegyük fel. Írok egy mailt a mentornak, hogy mennyibe is fáj egy plusz tárgy. Kerek Ł560/modul. Reakció : maradjunk az alap órarendnél! 

A dilemma iPad és laptop között még mindig él és virul. A hétvégén megyek le a nagypapához játszani az iPadjén és elmagyarázza mi, hogy működik rajta. A család szerint simán elboldogulnék egy iPaddel, plusz itthon van 2 jó teljesítményű gép is. Más vélemények szerint egy laptop esszenciális... 500font a keret, az idő végül is förtelmesen nem szorít. Nézelődök és érdeklődök, elhamarkodottan nem akarok dönteni. Ha esetleg van kedvetek Olvasók írni kinek, milyen laptopja van és mi a személyes tapasztalat, óvva intős részekkel megfűszerezve, szívesen fogadok egy kis technikai eszmefuttatást itt és emailen keresztül. :) 

Mindenkinek szép hétvégét! Ja, rakok fel egy képet ha nagyon hiányoznék.. ne nélkülözzön a sok lelkes blogtag :) 

Sept 21

Reggel hetes óra tizenkettő perc. Viszonylag világosan indul a nap. 6.15-kor keltem. 10perc zene, majd 100 fekvőtámasz. Utána elkészültem. Előkészítettem a határidőnaplót, oda is beírom már a heti menüt, mert jelenleg minden a kis iPhone-ba van elraktározva és számon tartva. 

?

Sikeresen szürcsölöm a reggeli kávém, aminek vagy van hatásra álmos szemeimre vagy nincs, mármint az éberséget tekintve, de hogy jól esik az is biztos. 

Találtam a telefonom a jegyzetek között egy vicces feljegyzést. Még a legutolsó au pair találkozón írtam, szóval már egy ideje. Így szól :

"Elvittem az olasz csávót a Dominó pizzába. Ez kb. olyan, mint Jamie Oliverrel beülni a mekibe." 

Apropó Jamie. Lassan főzni kéne valamit. Már ha Évi is meghozta a kedvem a gasztronómiához újra és újra, meg kérem már épp itt az ideje egy kis konyhatündér tréningnek. A héten recept után nézek! - vagy jöhetnek tippek, ötletek. Hétvégi recept a cél. 

Csók mindenkinek!

Helllllllllllóóóóóóóóóóóóóóóóóóó BROOKES!!! Most már üüüüber hivatalosan is ;)

Dinamikus cím után, dinamikus (legalább is annak ígérkező) hét. 

Eső, felfázás, elfuserált reggeli koffein bevitel és nem a szívem csücske vagy Te, ó folyadék, mert csak semmi pisi! a mai nap lehangoló, visszahúzó elemei. Mindazon által sikerült jó magasról leszarni az egészet - - - > nem csak hiszem hogy jobb lesz, tudom is. Hinni már kevés.. meg azt csak a templomba kell, ott csak az első sorban, mert a pap csak addig lát... Nah ha már így az elején ennyire sikerült bölcsnek lenni, lássuk miből élünk Melinda?! Mire is vállalkoztunk s lettünk elkötelezve a következő, minimum 3 évre? 

Leparkoltam, btw simán, csípőből, csuklóból, mindenből egyből megtaláltam a Campust. Hartcourt Hill Campus, a "prettiest", ahogy a főnéni köhögte ki a torkán a nagy előadó színpadáról egyenesen felénk meredve. Szőke, magas, angol.. átlagos. Artikulál, ahogy illik, lenyűgöz azzal a néhány nemes adattal, ami a campus eddigi történetét építi fel, elbizonytalanít és megerősít, s mindenképpen figyelmet kelt fel még a 'szemembe lóg a hajam, mert én így vagyok fess' 18 éves szexre éhes angol ficsúrnál is.. Rosszindulat vagy sem, nem, nem is, inkább makacs vélemény nyilvánítás vagy durva általánosítás az angol társadalom ezen generációját ékesítő hím tagjairól. Kivételek, mint mindig biztosan akadnak, csak sodorná utamba az Élet. :) Félre ne értsük egymást a más véleményt osztókkal, nekem van egy angol haverom, aki ízig-vérig a haverom, Adam.. ő is kicsit más, de talán még se. Olyan határeset. Mindegy, én sosem a férfi láttam benne, ezt nem is igyekeztem megfigyelni, óvva a köztünk lévő barátságot. Tehát mivel nem szexuális perspektíván alapszik a dolog, hagyjuk is a picsába, hogy vajon Ő egy azon fent említett kivételeknek avagy sem. 

Visszatérve, heló oskola téma! A sudár, szöszi nő elosztotta a népet szakok szerint. Mellém épp egy filozófia hallgató huppant le a székre egyébként, flegmán földre dobva a rongyos, egyetemista batyut, feldobva jobb lábát a bal térdére, hozzám lökve egy elhadart Hey!-t! Hát szia! :) Az MCC-ek (Media, Communication and Culture) maradtak utoljára eligazításra. Nem voltunk sokan, lehet nem jött el mindenki, mindössze 30-40en lehettünk, ezek közül pedig jó páran csak, mint mellék tantárgy vették fel az MCC-t. Mint, ahogy én is. Holnap lesz a Publishing Media, a fő tantárgy napja, meg MCC-re is holnap kell menni ténylegesen beiratkozni meg minden. Meg tantárgyfelvétel, meg ahhjjj, holnap kommunikatívabb leszek az jó ég áldjon meg, mert ma a hugyozási inger visszavett a beszélőkémből, akarva akaratlan. 

Ezen felül... iPad vs. MacBook... Szívem iPadhez, eszem a Machez húz. Azon belül is, MacBook Air 11... itt a link : link

:'O :'O nagy dilemma

Csók Nektek és további szép hetet...

Utóirat : mit gondoltok a ruháról?? :)

Lassan, de biztosan

Lassan, de biztosan (kellene!)

Meg lett erőltetve a térdem. Nehezen veszem tudomásul, hogy nem csupán friss az állaga, de nem is lesz a régi. Legalább is nyárig nem. Nem tudom hány térd sérülést szenvedett olvas, viszont a következő bekezdés erről szól. Akit nem érint vagy érdekel, kihagyhatja. 

Nekem a biciklizést javasolták leginkább. Az úszás pedig egyértelmű rehabilitációs mozgástevékenység, mivel a vízben van a legcsekélyebb terhelés alatt stb. ezt azért nagyjából mindenki tudja. Továbbá, mivel a jó öreg combizom hal el a leghamarabb s talán olyan szintre, hogy azt kérem elég visszatornázni, így combizom erősítő gyakorlatok végzése napi szinten (ha lehet többször is) kötelező. Ha valaki nagyon figyelmes akar lenni, az vehet különböző reumás géleket is. Nekem Rheumon van, ami a a váz-izomrendszer lágyrészeiben kialakuló megbetegedésekre, tompa zúzódással járó sérülésekre van kreálva. Ez az az bemasszírozós fajta, aminek mellékesen erős, mentolos illata van. Sokat talán nem ér, nekem kicsit hat. Gondoltam mindent megteszek alapon, kipróbálom, nem árt az. 

Hogy mi is szakadt el pontosan azt egy képpel prezentálom : 

Múlthéten csak keveset és ritkan kondiztam, s úgy tűnik erre a hétre túlontúl elbíztam magam nem a kondíciómat, hanem a térdem funkcionális határait értve ezalatt. Bicikli hiányában a cross trainer amit használok.

 A biciklizés mechanizmusához hasonlít, tehát a térdet sokat használva, körkörös munkavégzést gyakorolsz. Jobb, mint a futás. Azt felépülésben lévőknek nem ajánlom, még akkor is ha az orvos azt mondja, mert nekem az első 10-15 perces kocogás után, olyant szintű elgyengülés volt a térdemben, hogy 20 percig a földön feküdtem a matracon. Lehet én futottam rosszul, már az elmúlt nyáron igencsak elsajátítottam hogyan is kell helyesen futni, kocogni, sétálni - mert ez az, amivel sokan nincsenek tisztába, gondolván, gyerekjáték. A kocogást, hagyhatjuk későbbre is, vagy legyünk nagyon gyengédek és ne éljük bele magunkat túlságosan. Viszont nekem nehéz visszafogni magam. Azt, hogy ne gyorsítsak rá sprintelésre pedig végképp. Szerintem a cross trainer ebből a szempontból biztosabb, stabilabb és nem utolsó sorban kényelmesebb a térdnek és sérült ízületeinek. Így nem vagyok egészen tisztába, mennyire szabad erőltetni a dolgokat, mert nyilvánvaló némi fájdalommal jár mindenféle sport majd, hisz ez a térd már nem a régi, de vajon meddig lehet ezt a húrt feszíteni? Nagyon szeretnék már azzal az orvossal találkozni, aki nyáron műteni fog. Állítólag szuper és érti a dolgát. Hát remélem is, mert még ezt a térdplasztikát bevállalom, de többet térdoperációkból nem kérek azután. Legyünk pozitívak! :) Egyetemen pedig akkor hanyagolom a futást, de az evezésen intenzíven gondolkodom. Ha esetleg arról van valakinek valamilyen tapasztalata, megosztani valója, szívesen fogadok sztorikat, ötleteket, hozzászólásokat... meg egyébként is! :)

Holnap megyek haza. Érdekes hétvégének nézünk elébe. Idővel ezt is elmesélem, csak had alakuljanak kicsit a dolgok.

Jövő héten pedig beiratkozás és regisztrációs hét! ;) Minden friss egyetemistának ezúton kívánok sikeres első szemesztert! :)

Song of the week

Este jelentkezem! :) Puszi

Imádjuk a hétfőket! Még akkor is, ha valójában ez az egyik legkeményebb napja minden hetemnek már idestova 2,5 éve. Szeretem a tiszta lapokat, az új játszmákat, az Új Év vagy a nyár legelső napját. Mikor mindenkinek van egy újabb esélye nem feltétlenül arra, hogy amit elszúrt újratöltve helyrehozza, hanem megpróbáljon kicsivel többet kihozni abból, ami mindeddig a maximumot képezte. Minden nappal többre vagyok képes. Keljünk fel így. Anno kínkeserv volt még maga az ébredés is. A tudat, hogy megint ki kell kászálódnom az ágyból, magamra ölteni valamit és elkezdeni egy újabb napot. Félre ne értsen senki, nem voltam se depressziós, se bánatos, s még csak nem is életem nehéz periódusain vergődtem akkor éppen keresztül. Szimplán utáltam felkelni. :) Hamar rá kellett jönnöm, mindazzal a sok, értelmetlen nyavalygással, helytelen hozzáállással csupán saját magam dolgát nehezítettem meg. Mint annyi minden más, ez is egyszerűen csak fejben dől el. Ma felkeltem, oké nehezen, tonnás személyhéjakat reggel 7-kor emelgetni sem könnyű, ráadásul a lábam is fáj ma, nem kicsit és még rengeteg elintéznivalóm van csak a mai napra, plusz a Rockhill Farm Court-i ház is itt toporzékol, kiáltva, hogy "Takaríts ki!". Sokan, kik hasonló cipőben járnak, vagyis álljunk meg egy szóra, mindenki hasonló cipőben jár. Mindenkinek ott van az a kereszt a vállán, ha vallásos, ha nem. Tehát, minthogy a Facebook jelenti számomra a másokkal való kommunikáció anyahajóját, a szociális élet virtuális Mekkáját, rengeteget szörfözök rajta. Itt találkozok a legtöbb negatív perspektívájú emberrel. Érdekesnek találom ezt a szociális oldalt, ki hogy kezeli, azt, hogy számtalan embernek (természetesen ez alatt azokat értem, kiket személyesen is jobban ismerek) mennyire eltér a valós és a virtuális énje, mennyivel bátrabban alakítunk ki egy olyan egzisztenciát a számítógép másik oldaláról, amire húsvér valónk nehezen vagy egyáltalán nem képes. Szeretem az olyan egyedeket viszont, akik számtalan építőjellegű tevékenységet végeznek (elvileg erről szól az egész), például Brookesnak van egy diák portálja, ahova akárki írhat ha tag és van egy szerkesztő, aki ott helyben válaszol. Érted?! Nem kell hívni a sulit, nem kell emailezni. Közérdek, hogy jól működjön mindenkivel minden, a jövendőbeli és a már odajáró hallgatókkal, így kialakítottak egy ilyen aktívan funkcionáló facebookos csoportot. Ügyesen elkanyarodtam a témától, szóval száz szónak is egy a vége, ha tele vagyunk ingerrel, rosszkedvvel, "bal lábbal ébredtünk fel", ne vetítsük ki azt másra, mert a minket körülvevő közegtől mindezt vissza is kapjuk. Előbb vagy utóbb, valamilyen formában. 

Legyen szép napotok, igyatok sok vizet, menjetek kocogni, olvassátok végig gyorsan az aznapi híreket, legyetek szerelmesek, boldogok, öltözzetek kényelmesen és ne felejtsetek el küldeni egy mosolyt! :) 

Köszi, hogy ma is benéztetek!

Nem utolsó sorba, pedig küldök egy videót mindenkinek. Az unokatestvérem, Muri Enikő, akivel már évek óta nem sikerült se találkoznom, se egy jót beszélgetnem, viszont tiszta szívemből szurkolok neki és kívánom a legjobbakat. Csak úgy, mint tavaly.