Otthon, Magyarország

Bár nem írtam már lassan két hete, minden nap gondoltam egy kis blogolásra. Mindemellett, én is csak olyan vagyok, mint mindenki más : arra szakítok időt, amire igazán akarok. Ennek ellenére az írás még mindig a top kedvencek közé sorolható, csak már nem mezőnyvezető.

Újra itthon lenni egészen új nekem. Vicces vagy sem, de az, hogy a dolgok jelentős része, a mindennapok metódusa változatlan maradt most épp annyira új vagy szokatlan, mint amilyen szürke és megszokott volt évekkel ezelőtt. Azért különbség és változás is akad, csak már nem a dolgokban és a környezetben, hanem bennem és az én irányomban - legfőképpen mások felől. Így érvényesül az a nagy igazság, hogy a változás mindig önmagunkban van. Az, amivé az idő, a mindennapok, egy kisebb vagy nagyobb fordulat, esemény képes formálni minket a fontos. 

Sokat merengtem azon, hogyan tovább blogolás terén. Az, hogy a továbbiakban miről fog szólni történetem, természetesen se garantálni, se megjósolni vagy megígérni nem tudom. Ha egy kicsit is előre tudnám látni hogyan is lesz minden, akkor nem is töltenék ennyi időt morfondírozással. Amit viszont tudok, hogy utazni továbbra is szeretnék a jövőben, mint ahogy tanulni és dolgozni is. Ami viszont megelőzi ezeket, az a családom, akik közelségét már jó ideje nem éreztem ennyire. Szokatlan nem a szobámban ücsörögni a gép felé roskadva esténként, vagy állandó készenlétben lenni, hátha ugrani kell. Továbbá az is, hogy nem én vagyok többé az, aki mindenkinek segít, aki mindenkit kiszolgál vagy ellát, mint au pair, cseléd, nevezzük akárminek is. Talán a szüleimnek még olykor-olykor nem egyértelmű, hogy lassan 22 vagyok, önállóbb, mint Anglia előtt, érettségi után vagy egyetem közben, viszont nem tartanak vissza, próbálnak meg gátolni, határokat szabni. Csupán szülők, teszik amit tenniük kell : féltenek, egyengetik utam, segítenek ahol kell és a legjobbat akarják minden téren. Persze nem csak a szüleimről van szó, ha erre kerül sor. Kapok én más irányokból is megannyi segítséget, támogatást és törődést, ami kincset ér, pótolhatatlan vagy még annál is több. Nem is tudom lesz e elég időm az életben mindezt megköszönni. Csak annyit tehetek, hogy nagyon igyekszem én is. Így hátha sikerül.

Január 5. Ez a szalagplasztika hivatalos időpontja. Várjuk, nagyon. Addig még átvészelünk egy karácsonyt és egy szilvesztert. Azt már féllábbal is. Haha..

A sulira való jelentkezést lassan el kell kezdeni. Papírok, döntések, konkrétumok és leadás. Újraérettségizés jéééé. A legutóbbihoz nincs sok kedvem, de kötelező. Amúgy sem kívánság műsor. :) 

Decemberben ha minden igaz még látom egyszer Zsófit. Eddig úgy tűnik, hogy lejön hozzám, ide az ország keleti csücskébe. :) Remélem tényleg összejön.

Meg szeretném köszönni az emaileket, kommenteket és további üzeneteket. Sokat jelentenek, hogy ennyien és hogy így gondoltok rám. 

Szép hetet kívánok mindenkinek.

M