Jó reggelt mindenkinek!
Szeretném ha kitörölnétek az álmot szemeitekből és picit koncentrálnátok erre a bejegyzésre, mert elég nagy jelentőségű dolgok történtek az elmúlt napokban.
Ahhoz, hogy mindezt így leírjam ide, holott még nem volt alkalmam mindenkinek elmondani és mindenkivel átrágni magam a dolgok valós velején, nagy lépés. Tehát készen állok egy vallomásra, amivel mindenek előtt magamnak tartoztam s csak azután másoknak.
A lényegre térve megadom a kulcsmondatot : Melinda november 18-án hazaköltözik. Végleg.
Ennek számos oka van, amit nem fogok elemezni a magánéletemre való tekintettel és személy szerint kívánok megtartani apró, nem publikus részleteket magamnak és közeli hozzátartozóknak.
Emmával egy hatalmas délutáni beszélgetést tudtunk le hétfőn és be kellett látnunk, amit eltitkolni tovább nem tudtunk : ilyen körülmények között, ezt az aktív életvitelt nem tudom végezni. Amint mondtam részletekbe nem megyek bele (legalább is itt a blogon nem, úgy emailt még mindig szívesen fogadok), de adok pár alapkövet, amin felépíthetjük a sztorit. Tehát : térd, fizikai oldala ennek az életvitelnek, anyagi vonzatok, kevesebb meló (ezt elfelejtettem megemlíteni, hogy végülis kevesebbet tudtam az elmúlt 2 hétben dolgozni, és még pénzzel is visszafizettem ha kevesebb órát dolgoztam itthon), egyre több és több kiadás (benzin, parkolás, könyv, drága design program, hogy csak a jéghegy tetejét említsem..), majd kevés sikerélmény, lehangolt kedv, rossz lelki állapot. Még mindig az irodámba élek. A vezetés sok időt elvesz, ami időm pedig van, az kevés ennyi tanulásra. Teljesen mindegy végül is mi és hogy nem alakult úgy ahogy én gondoltam, hogy alakulni fog, a lényeg, hogy időben feltettem a kezem a levegőbe és beláttam : hibáztam. Át lehet gondolni, meg lehet tervezni a jövőt, de az élet egy olyan üzlet, amire nincs garancia! Nem hiszem, hogy itt azzal lenne a probléma, hogy én nem igyekeztem eléggé, de már nem látta motivációt. Örlődtem az elmúlt egy hétben. Ez egy dominó vagy bonyolult szerkezet. Itt mindennek épp úgy kell működnie, ahogy nyár előtt én elképzeltem, különben összeomlik. A kár, hogy talán ha a lábam jó lenne, kicsit minden könnyebb lenne, de nem bírom. Már a kondiba se tudok járni, hogy erősítsem, mert arra 12órás napirend után nem volt energiám. Tehát hangsúlyoznám, mindegy hogy mitől nem ment a szekér, leszálltam róla és most új után vadászok. Mielőtt rátalálnék egy újabb fogatra, viszont át kell esnem azon a bizonyos térdműtéten. .... addig is, gondolkodom rajta legyen-e blog, ha már egyszer hazamegyek... Ezen még törni fogom a fejem, mert nem tudom... :) Gyerekek, nem vagyok összetörve mielőtt bárki is megenné a kalapját!! Csak az élet megy tovább.
Most megyek kikapcsolom az agyam és hamarosan újra jelentkezem...!
Csók
Szia Melcsi!
ReplyDeleteÉn személy szerint ledöbbentem. Erre nem számítottam. Nem, félre ne érts, nem csalódtam benned vagy ilyesmi, csak nagyon meglepődtem. Bárhova is sodor az élet, bármit is csinálsz, Te már példakép leszel számomra mindig. :) Már megmutattad, hogy hogyan is kell jól élni egy életet. Persze, hibák mindenkinél becsúsznak, de a lényeg, hogy időben rájöjjünk és korrigáljunk. Szerintem Neked ez sikerült/sikerülni fog. Biztos, nem fogsz elvesződni a világban, hanem tudni fogod, mit csinálj és hol a helyed.
Azért én nagyon szeretném, hogy folytasd a blogot. Mindig olyan inspiráló bejegyzéseid voltak, mindig úgy vártam őket, táplálkoztam belőlük. Kicsit olyan volt nekem, mint egy mankó. De én még akarom ezt a mankót. :)
Puszi,
Évi
Szia Évi!
ReplyDeleteKöszönöm. Nem érzem, hogy el lennék veszve. Mostantól motivációt keresek, hajtom magam előre és igyekszem, mint mindig. Perpill, mármint tényleg ebben a pillanatban le vagyok pickót eresztve, kaptam egy iszonyatos, de talán nem egészében jogos lelkifröccsöt ma. Azért még bízom, hogy van számomra holnap :D !!!
Köszönöm szépen azt is, hogy így vélekedsz a blogomról, és tényleg mankóként szolgál :) Haha, ez édes hasonlat. Nem ígérem még, de amíg élvezem és értelmét látom, és Ti is jeleztek, hogy van miért, addig írok :)
Puszillak! :)
Melcsi
én csak annyit mondok, hogy akkor tudunk találkozni Mo-n és nem csak elhagyatott sarkköri vidéken :D és ennek örülök. nyilván okkal történik minden...
ReplyDelete:*
Ne hagyd abba a blogod kérlek. Te vagy az a lány,aki erőt adtál nekem! Úgy érzem meghalok belülről,ha nem lesz több blogbejegyzés.
ReplyDeleteOk,akkor ajánlok egy-két dolgot,mit kezdj az életeddel:
-költözz ki a pasidhoz
-maradj Angliában,de ne legyél többet mások cselédje,vállalj rendes munkát
-menj ki Amerikában aupairnek
-gyere haza Mo-ra egyetemre
Puszi:Z.A.
az egyik szemem sír a másik pedig nevet :*
ReplyDeleteSok sikert Melinda, akármit is csinálsz, akárhol is csinálod! :)
ReplyDeleteÉs blogolj tovább! Kell ez nekünk! ;)
Puszi, xoxo
Angi