Egy újabb halloween

• Ha október 31. akkor jelmez, arcfesték, csoki és cukor hegyek.

A harmadik halloween-i éjszakán vagyok túl, és még mindig tetszik az ünnep. Kicsit csacska, valószínűleg megunható, s talán még elfuserált is lehet egyeseknek. Nekem eddig nem okozott csalódást. Legszívesebben adnék egy ötöst a keltáknak a kreativitásért. Hogy miről is beszélek?


"A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a keltasamhain ünnep és a keresztény halottak napja. Október 31-én tartják." (erről bővebben, katt ide!)


Igen, kicsit utána néztem (így egynéhány év után :D) pontosan mi fán terem az ünnep, mivel sok perspektívával voltam már boldogítva. Többen mondták, hogy Amerikából elterjedt hagyomány, ami mára a világ jelentősebb pontjait is behálózta. Nem tudom, hogy csak én voltam kicsit "out-of-fashion", de anno, mikor egyetemista voltam otthon, nem volt ilyen nagy felhajtás Magyarországon ebből. Most pedig faragott tököket, ilyen-olyan jelmezes partikat látok szerte a facebook oldalán. Érdekes, hogy ezt egyhamar elsajátítottunk a tőlünk fejlettebb nyugati világtól, más, hasznosabb dolgokkal pedig a Pató Pál tematikát követjük. Na jó, este háromnegyed 10kor ne álljak le politizálni! :)

"Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra."


"A háztól-házig járás édességért szokás eredete az Ó hazába nyúlik vissza, nagy valószínűséggel az angol, ír és skót bevándorlók hozták be és honosították meg az USA területén. Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt."


Ma én is elmentem kéregetni csak így helyileg Hattie szívemmel. Az emberek fele ugyan nem nyitott ajtót, de azért jól éreztük magunkat. Egy rakás édességgel tértünk így is haza, s valószínűleg ez az este sem tett jót a lányok diétájának. :) That's life. :) 

a spooky picture ;)

A hétvégémről ejthetek néhány szót, csak az update kedvéért, bár nem sok minden történt. Pihentem, feküdtem sokat a lábammal. Néha már-már a szöveteim átvették a laptop alkotó elemeinek anyagát az egybeolvadásra készülve. Ez van, mikor kint esik az eső és fúj a szél, s még a kocsit sem ajánlott vezetni. Úgyhogy igazán szétszörföltem magam az internet hálóján, segítettem a ház körül, olvasott blogok terén se sok a lemaradásom, mondhatni csaknem zéró, az emailekkel is jól haladok és a morfondírozások a következő szintre léptek. Kialakítottam egy véleményt az iskola-ügyet érintve, amit nem osztok meg egyenlőre. Úgy érzem, most ez így helyes. Teljesen pozitív vagyok eziránt. Semmit sem könyveltem el végleg és raktam félre az aktatáska egyik rejtett zugába, csak megőrzöm a fix és ideális biztonságérzetet a részlegesen kifejlettek körül. 
Holnap azt hiszem Banbury felé veszem az irányt. Szerencsére csak 20 perc autóút, túlélhető. A kocsit szervizbe kell vinni, mert állandó ég a szerviz lámpa. Teszem hozzám ez már körülbelül másfél éve így megy kisebb-nagyobb kihagyással. Aztán átfésülöm a bevásárlóközpontot némi akció után, hátha van olcsó bőrönd. Kell egy kézi meg ha van jó árba, akkor egy rendes utazó bőröndöt is veszek. De kézit mindképpen, mert eddig a családét használtam (nyugalom, van vagy 10). Továbbá jobbnak látom már most szemezgetni a búcsúajándékokkal. Halvány lila gőz a helyzetjelentés e téren. Lehet, hogy elcsépelten hangzik, de úgy érzem, egy boltba nem tudom megvenni 2,5 évem háláját. Megeshet, valami saját kézzel készített dolog lesz a végén belőle... 


M

Esti kósza

Csak egy estére ülhetnék le szembe magammal. Pusztán beszélgetni, semmi több.


Őszintén remélem, örülnék a találkozásnak.

M

2011 október utolsó hete

Mindennek megvan az ára
Megpróbálok mobilrol komponalni egy bejegyzést én is, hátha tulelem. :)
Az ékezeteket csak hellyel-közzel jelennek meg, azt mar látom.
Gondoltam mielőtt végleg megválok az okostelomtol, levesek nehány sort hogy ezt is kipipaljuk. :) Ami a telefonom illeti : borsos ara van a szerződés felbontásanak. Sajnos semmi más kiút nem volt a két éves megállapodásból. Tavaly januárban jutottam hozza az iPhone 3GS-emhez, amit azóta lefejelt az ételes kuka, megajándékozva a kijelzőt egy óriási repedessel. A kijelző azóta is probléma nélkül működik, mivel nem folyt be vagy repedt tovább. Hogy miert is nem cseteltettem ki? Mert 200fonttal könnyebb lenne a bankszámlám. Ez a telo egy kitüntetést érdemlő túlélő. Mivel a wc bugyrait is megjárta. Visszatérve a szerződéshez, a készüléket nem vettem meg, hanem 2eves előfizetéssel torlesztek, ha úgy tetszik. Ebből pedig meg egy év sem telt le. A telefonos úr rendes és segítőkész volt. Beallitottuk, hogy november 1.-tol lezárjuk a számlát és megszüntetik a számom. A végleges torlest, vagy azt, hogy gond nélkül tudjak majd otthoni SIM kártyát használni pedig ott tudjak elintézni, ahol vettem anno (warehouse, Banbury). Hogy ez mennyibe fajt nekem? Nagyon. Szörnyen. Kerek egy kis morfiumot.
Annyit mondok, jó, hogy visszaküldtem az iPadem - amiből visszautaltak mar a penzt is. Mondjuk azt, hogy "always look at the bright side". Hat, igyekszem. :)

Húzós hét
Ez a hét húzos volt. A heti program miatt és a lábam miatt is. Nem vennék rá mérget, de szerintem még nem említettem, hogy Emmából bába lett :D Igen, és már "kuncsaft" is akad/akadt. Az elmúlt 2 hétben folyamatosan 'ready, steady, go' helyzet volt, ami annyit tesz, akármikor felhívhatták, hogy a baba úton van és rohanni kell be az oxfordi kórházba. Nem szeretnék rosszindulatú lenni, de szerintem nem tesz jót neki ez a munkakör. Tiszta stressz és idegölés. Már attól fáradt volt, hogy "on call"-on volt. Ez mentálisan már két héttel az akció előtt megviselte... A lényeg, hogy az én feladatom az volt, hogy esténként és minden éjszaka a ház körül legyek, ha pedig házon kívül vagyok napközben, akkor telefon közelbe. Arra lennék kíváncsi, ha én már nem leszek, ezt ki fogja ellátni helyettem? Mert gondolom James nem fogja ejtőernyőstől kivetni magát a vasmadárból, a nagymamáék mivel ilyen testületi tagok a helyi önkormányzatnál, azért nekik is van kötelességük, a lányok suliban és még nem nagykorúak egyébként is, egy hétköznapi nanny pedig nem fog készenlétben lenni, arra várva, hogy jöjjön majd egy hívás, hátha Emmának mennie kell segíteni a szülészetre.
A szerdai napon én láttam el az anyuka szerepét majdnem 24 órában. Már hajnalba bekopogott Emma az ajtómon, hogy menni kell (azt hiszem épp fél kettő volt). Örültem, hogy a bal szemet és a jobb fülemet funkcióa fágtam, és tudtam reagálni, hogy OK. Reggel én keltem a kicsivel. 6.50am O.- L.O.V.E.L.Y. Aztán 9ig közelharcot vívtunk - reggeli, cipő, kabát, Tv, cipő másik fele... 9re ledobtam az oviba. Délelőtt pakoltam, ezt azt, jött a nagypapa a két lányért (jah, igen, szünet volt a héten), hogy majd ők vigyáznak rájuk. Ami édes, de nekem nem oszt nem szoroz, ha ők épp itt vagy házon kívül vannak, mert a lányok szótfogadnak nekem és eléggé önellátóak. 'kor felszedtem Olit, lefektettem aludni. Délután kiesett, azt hiszem csak gépeztem, olvastam, mesét néztem. ::) 4kor keltünk, aztán újabb közel harc és 7re (mikor már Oli lefeküdni készül) berobog E. Ő exhausted. Hát, alright :) Teszem hozzá, én mindezt egy lábbal csináltam végig, mert már kompletten összeomlott a bal lábam. Így simán kerülöm a rajta való állást, még térdrögzítőben is. Érzem, ahogy húzodik a szalag, s ahogy lépek egyébként ropog az egész. Még a csípőm is. Rendesen félek járkálni. Vezetni már a városon kívül nem is nagyon vezetek. Így azért elég veszélyes is lenne. A városban pedig szerintem én megyek a leglassabban, és tényleg extra körültekintően és óvatosan.

Dilemma
Valójában az egész hetet így csináltam végig. Engem érdekel a saját egészségem, de azért ennyire nem gondoltam volna, hogy aggódni fogok. Remélem nem fogok nagyobb károkat okozni a lábamban még az elkövetkezendő 3 hét folyamán. Per pillanat, itt a gép előtt ülve, bele se tudok gondolni, hogy fogom ezt végig csinálni. Már nem bírok fájdalomcsillapítót se beszedni, nem ér az már semmit. Attól hogy enyhít valamit, a térdem még ugyanúgy lötyög, kattog, ropog. Már kondiba se járok. A két lábam totál máshogy néz ki. Elkezdett újra kicsit sorvadni az izom, de nem használom akkor se a balt. A testem se akarja.

Tehát már kevesebb, mint 3 hét. Nem fogok itt visszaszámolgatni. Nem mintha ellenkeznék a hazamenetel kapcsán, nem is az, hogy nem várom. Olyan semleges. Olyan is-is. Szerintem november 18ig nem is fog benne tudatosulni, hogy tényleg szedem a sátorfát és haza pakolom a 2 és fél évem. Jelenleg nincs is meg ez a hangulat. A családban is minden változatlan, ugyanannyi szeretet és kommunikáció van jelen. Nem változott semmi.
Nem tudom mi lehetne jobb szó a 'tartok' szónál erre, de ez nem a legideálisabb hangzású -  viszont tartok is meg nem is a hazautazástól. Sokszor szembesültem a ténnyel, mennyit változtam én, s mennyire nem változott szinte semmi otthon. Aztán idén nyáron máshogy volt ez. Bizonyos mértékig. A családom tagoltsága megváltozott. Privát, ebbe nem is folynék bele mélyebben. Meg ezen kívül még néhány dolog. Aztán, most könnyebb hazamenni, mint ha mondjuk tavaly ilyenkor kellett volna. Azt még mindig nem tudom, hogy ez az angliai küldetés itt lezárult volna avagy sem. Lehet, hogy észre kellene vennem, hogy ennek itt a vége és kreaálni egy új célt, álmot? Vagy ez csak egy szünet? Egy kis idő és helyváltozás, mert valamit nem úgy csinálok, ahogy kellene, de ez nem a mese vége? Ha visszagondolok honnan és onnan miért jöttem el, s költöztem ide, akkor azt kell mondjam : megszereztem amiért eredetileg jöttem. Ez ugye az angol volt. Még többre is vittem, mint az alap terv (középfokú). Aztán miután megszereztem azt, amire szükségem volt, itt kezdtem el álmodni valamiről. Az utazás volt az. Amiből eleget tápláltam magam az itt eltöltött idő alatt. Utána kirajzolódott a mindig is előttem lebegő kérdő jel a 'tanulás' szó felett. Aztán jött innen-onnan inspiráció (Hanka, Melinda, az angol család). Aztán belevágtam, majd "elbuktam". Teljesen mindegy milyen körülmények miatt vagy között, a végeredmény ugyanaz. Tehát ha ezt így végiglapozom, azért szerintem simán, szívfájdalom nélkül bokán rughatom magam, ha csüggedni mernék. Ennyi tervből csak egy nem valósult meg. Mindemellett, tisztában vagyok azzal, mit kellett elhagynom. Tudom, hogy valószínűleg milliószor több esélyem lett volna a garantált jövőbeli boldogulásra, mint mondjuk egy otthoni diplomával (már ha egyáltalán lesz, még fel se vettek sehova...). Aztán most itt állok stabil nyelvtudás (persze van még mit csiszolni), élettapasztalat, némi pénz, személyes érték és továbbtanulási ambició mind a tarisznyában, csak épp azt nem tudom merre tovább. Persze azt is tudom, hogy ne akarjak már mindent most eldönteni :) A héten csak a suli témán ültem. Rongyosra informálódtam. Minden nap bölcsebb lettem valamivel, s minden nap megkérdőjeleztem azt, amivel addig bölcsebb lettem. Így kell rutinosan saját magad agyára menni. Kizártam néhány dolgot, szerencsére reálisan is tudok látni ebben az elméleti káoszban. A jelenlegi helyzet az, hogy azt maximálisan tudom miben vagyok jó és mi érdekel, és azt is, hogy nem akarok olyat tanulni, se a jövőben hivatásként végezni, ami ezen kettő ellentetje.

Már megint éjfél múlt és már megint nem érdekel. Pedig reggel 7 óta fent vagyok, talpon - tényleg lyukasra jártam a zoknim a házban.




Azt hiszem írtam, hogy november 17.-re vettem még meg anno október elején a jegyem haza, csak egy hétvégére. Amiből mostanra kissé hosszabbra sikerülő hazamenetel ígérkezik és már nem is november 17.-re. Ma raktam át a járatom 18.-ra :D Ne kérdezzétek meg miért ért ez nekem 30 fontot, de ez a csütörtöki nap a jelen szituációt tekintve, s azt, hogy épp egy csütörtöki nap mondjak búcsút az én Angliámtól valahogy szúrta a szemem és tudatom. Bogaras lettem. Tudtam én. A sok csokis keksztől lehet ez, pedig a csokit nem is szívlelem igazán... A másik ok kellemesebb. Zsófiám rám dobott egy emailt pont ma, pont mikor szükségem volt egy jó hírre :) Lazán közölte, ő szívesen eljön és segít az utolsó hetemben. Plusz talán ez az utolsó ilyen alkalom, hogy ezen körülmények között, s ilyen S.O.S. jó időzítéssel látogasson ide és töltsön velem egy kis időt Angliába. Előtte való szombaton érkezik, tehát majdnem egy teljes hetet itt lesz, aminek én iszonyúan örülök!



A hétvége olyan szörnyen lassan telt, s olyan szörnyen sokan voltak a házba... s olyan szörnyen sokat voltam a gépem, hallgattam zenét, olvastam blogot, ilyen-olyan lomot Neten, néztem X-factort, csavartam ki a bokám, ettem jégkrémet kólával és szelektáltam.. A legutóbbit sokat. Papírt, motyót, bigyót, ruhát nem, az tilos! gondolatot, feladatot, képeslapot, ötletet és mi egy mást. Lefáradtam a konkrét 4 fal között. Volt egy pár sokkoló momentum... leírom, mert egy percre ténylegesen kerülgetett a rosszullét. Mi mást tettem-vettem volna, a gép felett roskadtam, cikkeket olvastam meg ezt-azt. Szokásos. Emma felkiált, hogy most azonnal menjek le! Reakció : De vasárnap? Oks, lecammogok a lépcsőn, a rossz térdem jön utánam, bemegyek a dolgozóba, ahol Emma pislog a facebook profilja felé. A képernyőn egy erősen pirosfejű bébi. Újszülött. Csukott szem, sapi, pólya..minden. S meséli, hogy van egy házaspár barátjuk, akiknek az elmúlt hónapban halt meg a babájuk, még születés előtt. Az anyukának halva kellett világra hozni a kicsit. Elég tragikus lehetett az egész család számára, nem hogy véghez vinni. Szörnyű. S ekkor mutat rá a babára a képernyőn és mondja : "Ez az a baba." Kirázott a hideg. Egy cikk címként bevillanó kép : Hallott bébi facebookon. Nem is tudom, szerintem brutális ilyen közzé tenni. Persze a legnormálisabb embereknek igazán csak közeli ismerősök vannak facebookon, mint barátok, én is igyekszem ezen lenni, de még akkor is.. Szülő jómagam még sosem voltam, átélni csak annyira tudom ezt, amennyire tőlem telik. A történet a facebookos lépés nélkül is a hideget rázta ki belőlem. Engem sokkolt.



Aztán kis desszertként .. : Oli hozzám vágott egy jégkrémet a héten. Mint ne mondjak, hideg volt... Aztán az iPad-et visszaküldtem, mivel otthon inkább lecserélem ezt a haldokló laptopot és csak megleszek érintőképernyős mennyország nélkül... Lassan sikerült elmondani mindenkinek, aki számít, hogy hazamegyek. Ki hogy fogadta. Bár a szemrehányásokat még mindig nem szeretem... Zsófival és Magdival annyit kommunikáltam, hogy nem győznék hálálkodni. Tanácsadóimmá nőtték ki magukat. :) Adammal lefixáltunk egy vacsit csütörtökre. Írtam listát arról, mi merre hány méter. A következő 2 hétben el akarok intézni mindent, hogy mire jön Zsófi már ne kelljen ezekkel bajlódni. Az iPhone lesz még nagy falat... 2 éves szerződést és egy betört képernyőt kell az Orange-hoz vinnem holnap. Wish me luck! Remélem nem akasztanak le rólam egy vagyont. Inkább ugrálok nekik bal lábon, ha kell a trambulin tetején kétszer is... Sárát folyamatosan zaklatom telón, de csak mert ő is :D kitaláltunk egy heti akciót, amiről remélhetőleg készülni fog egy kis vizuális összefoglalásos rész :) híztam 2 kilót. Így van ez, ha kétszer reggelizik az ember. :) Gondolom a lelki nyavaják, sok váltás egyebek miatt van ez az emésztési upside down... kifogás erre mindig lesz csajok...

Az elmúlt napok képekben ...............

rámegy a gatyád is üzlet..:)

 répa torta

 kávézó - emelet

 kávézó - kilátás

 -||-



Mivel minden szőröstől-bőröstől a feje tetejére készül állni, egy brutális organizáció kezdetét venni látszik. J

Először is, most, hogy ennyi minden eldőlt, megdőlt és kialakult az elmúlt napokban, s most, hogy így megcsonkult a napi rutin, már pofátlanul azt is mondhatnám, felvet a szemtelen mennyiségű szabadidő. Hát ez is az újkor hajnalának korai jelei közé sorolható lehetne. J Legalább is egy bizonyos ideig. A sok kínos, de még emészthető momentum és dialógus után meglepem magam egy monológgal pillanatról pillanatra. Bizony megint itt a morfondírozás, a non-stop töprengés és éber kóma. A helyzet, hogy olyan mákom van, hogy ennyi jó ember vesz körül és ennyire tudok számítani másokra. Már csak én lehetnék egy egészen picit tökösebb a jelen szituáció káoszában. Ez is megfog érni érzem, már fortyog valami bennem. J Tegyük fel, hogy egy üst vagyok. Kicsi vagy nagy, zömök vagy széles, nem számít. A befogadóképességem így is, úgy is relatívan limitált viszont az, hogy ami bennem van miként lesz megfőzve, előállítva és kivitelezve, függ nem mástól, mint tőlem és az engem érő körülményektől – a tűz (motiváció), ami alatt ég, az étel (tudás, képesség), ami a birtokomban áll és ahogyan az elő lett készítve(élet, taníttatás), majd a műveletben segítő szakács (számodra fontos emberek). Az egyáltalán nem megdönthető, hogy minden csak rajtunk áll. Ez bebizonyult most is, mint már annyiszor előtte és még hányszor befog! Dönthettem volna amellett, hogy tovább hajtok, megyek, csinálom és nem veszem figyelembe velem történő dolgokat. A cselekedeteim részeredményeit, majd összefonva azok végeredményeit. Viszont bármennyire is tenyérrel feszítve kitolom a kezem, felemel fejem és hiszem, ez engem nem érdekel, én továbbra is végzem, amit szerintem kell, a dolgok miértje utolér minket. Noha semmi sem lehetetlen. Maradni lehetett volna és még ha térden állva – bár talán azt inkább most nem – könyörögtem volna, vagy fűztem volna a családot, hogy had eshessek át itt, Angliában a műtéten, majd ápolást fizettem volna és valahogy csak elszenvedtünk volna hónapokig, ráutalva itt mindenkire az első emeleten, gyógytornára és egyebekre hurcoltatni magam. Ez is egy opció. Majd ezzel járt volna 2 felfüggesztett szemeszter, amit finanszírozni kell és 2012-től az új költségtérítési rendszer küszöbén találtam volna magam. Azt is meg lehetett volna oldani. Dupla vagy tripla hitel van ez így! Én mindezek ellenére, azt a döntést hoztam meg, hogy hazamegyek, mivel 2 különböző térdműtétem is volt, tudom mivel jár és tudom mire lesz szükségem és mi alá fogom vonni a környezetem. Ezt most nevezzük csak el blablablabla-bának, mert ez fix, hogy komplex. Aztán a fentiekből kiindulva én nem tudom úgy álomra hajtani a fejem, anélkül, hogy legalább sejtésem legyen arról mit hozhat számomra a holnap. Bár még van egy kis időm, de már elég határozottan eldöntöttem, otthon tanulok tovább. Ijesztő hírek keringnek a 2012-es felvételikről, néhány közölték is elég valószínű nem fogok bejutni jó helyre. Ehhez hozzáteszem nekem nem volt fényes az érettségim, 4es átlag. Az mellékes mire tettem szert az elmúltakban azóta, papíron ez sajna nem szerepel. Így újratennék egy-két tárgyat.  Meg egy emelt szintűvel is meg kellene próbálkozni. Plusz még egy nyelvvizsga (mondjuk német?! – esélyes ezt már tanultam), mert csak angol felsőm van. Erre lenne időm májusig. Azt tekintve, hogy más dolgom végül is nem lesz, elég jól állhatna a szénám. (Bár a nyelvvizsgát nyárig el lehet küldeni..)És hogy hova tovább. Az még KÉRDŐJELES. De vagyok olyan büszke, hogy a lehető legjobb felsőoktatási intézményeket célzom meg, reálisan ugyan, de bízva a legjobba és felkészülve a legrosszabbra. We love felvi.hu csak lenne már fent több info.

Jelentem van aki otthon már le is mondott rólam, van akit még érdeklek és van, aki semleges, de szerencsére egy maradt a régi, az pedig Én :D önbizi a köbön mindezt nagy É-vel írni J - viccet félre téve. Ez már így lett elrendelve, tessék így elkönyvelni, szeretni és nem megvetni!

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat!! Nagyon!! Igyekszem és ha valóban működni fog a blogolás, ám legyen! Amerika is egy lehetőség, egy bónusz, ami mindig ott lesz. Jól hangzik és eszembe jutott már, de nekem kell egy diploma, mint síró csecsemőnek az ölelés! Most! Már így is nézzük meg a helyzetet! C’mon! J

Most aktívnak tűnök, úgyhogy valószínű hamarosan jelentkezem!!! J

Köszönöm az olvasást!

Melcs

BREAKING NEWS - LETABLÓZÓ HÍR

Jó reggelt mindenkinek!

Szeretném ha kitörölnétek az álmot szemeitekből és picit koncentrálnátok erre a bejegyzésre, mert elég nagy jelentőségű dolgok történtek az elmúlt napokban.

Ahhoz, hogy mindezt így leírjam ide, holott még nem volt alkalmam mindenkinek elmondani és mindenkivel átrágni magam a dolgok valós velején, nagy lépés. Tehát készen állok egy vallomásra, amivel mindenek előtt magamnak tartoztam s csak azután másoknak.

A lényegre térve megadom a kulcsmondatot : Melinda november 18-án hazaköltözik. Végleg.

Ennek számos oka van, amit nem fogok elemezni a magánéletemre való tekintettel és személy szerint kívánok megtartani apró, nem publikus részleteket magamnak és közeli hozzátartozóknak.

Emmával egy hatalmas délutáni beszélgetést tudtunk le hétfőn és be kellett látnunk, amit eltitkolni tovább nem tudtunk : ilyen körülmények között, ezt az aktív életvitelt nem tudom végezni. Amint mondtam részletekbe nem megyek bele (legalább is itt a blogon nem, úgy emailt még mindig szívesen fogadok), de adok pár alapkövet, amin felépíthetjük a sztorit. Tehát : térd, fizikai oldala ennek az életvitelnek, anyagi vonzatok, kevesebb meló (ezt elfelejtettem megemlíteni, hogy végülis kevesebbet tudtam az elmúlt 2 hétben dolgozni, és még pénzzel is visszafizettem ha kevesebb órát dolgoztam itthon), egyre több és több kiadás (benzin, parkolás, könyv, drága design program, hogy csak a jéghegy tetejét említsem..), majd kevés sikerélmény, lehangolt kedv, rossz lelki állapot. Még mindig az irodámba élek. A vezetés sok időt elvesz, ami időm pedig van, az kevés ennyi tanulásra. Teljesen mindegy végül is mi és hogy nem alakult úgy ahogy én gondoltam, hogy alakulni fog, a lényeg, hogy időben feltettem a kezem a levegőbe és beláttam : hibáztam. Át lehet gondolni, meg lehet tervezni a jövőt, de az élet egy olyan üzlet, amire nincs garancia! Nem hiszem, hogy itt azzal lenne a probléma, hogy én nem igyekeztem eléggé, de már nem látta motivációt. Örlődtem az elmúlt egy hétben. Ez egy dominó vagy bonyolult szerkezet. Itt mindennek épp úgy kell működnie, ahogy nyár előtt én elképzeltem, különben összeomlik. A kár, hogy talán ha a lábam jó lenne, kicsit minden könnyebb lenne, de nem bírom. Már a kondiba se tudok járni, hogy erősítsem, mert arra 12órás napirend után nem volt energiám. Tehát hangsúlyoznám, mindegy hogy mitől nem ment a szekér, leszálltam róla és most új után vadászok. Mielőtt rátalálnék egy újabb fogatra, viszont át kell esnem azon a bizonyos térdműtéten. .... addig is, gondolkodom rajta legyen-e blog, ha már egyszer hazamegyek... Ezen még törni fogom a fejem, mert nem tudom... :) Gyerekek, nem vagyok összetörve mielőtt bárki is megenné a kalapját!! Csak az élet megy tovább.

Most megyek kikapcsolom az agyam és hamarosan újra jelentkezem...!

Csók