Hova menjünk Húsvétkor?

A Húsvét egy olyan ünneppé forrta ki magát - ha országosan még annyira nem is, itt megyei szinte mindenképp - ami elől a legtöbb ember kirándulásba, hétvégi kiruccanásba "menekül". A hímes tojás készítés, locsolkodók várása és egyéb hagyományok a háttérbe szorulva, inkább a kikapcsolódás különféle formáit választják az emberek. Senkit se hibáztatni, se biztatni nem tudok. Ebben a taposómalomban nem is csoda, ha az emberek java elutazik valamerre és ad magának egy kis "off" üzemmódot, ahelyett, hogy a tradíciókhoz híven, azt tenné, mint őseink. Mivel minden rosszban van valami jó és fordítva, ez előbbiekben említett tényálláson vitatkozni lehet, viszont nem érdemes. A szomorú az egészben talán annyi, hogy mindez, mármint a kiruccanásos rész a hagyományőrzés kárára megy.
Bevallom, ha lehetőségem nem is lenne elutazni valamerre, akkor se várnám a versmondó locsolókat és festeném a tojáskákat. De szerencsére lehetőség idén van, így irány Miskolc-Tapolca és Lillafüred környéke. Az alföldi emberek általában a hegyekbe vágynak. Mi legalább is a dombokat preferáljuk a lapos "puszta" megszokott mindennapjai után. Nem is lehet meglepő, hiszen az Északi-Középhegység bugyrai mindig visszavárnak. Gyermekkoromba többször is voltam ezen környéken. Leginkább Répáshutára emlékszem, ahol egy régi családbarát házába húztuk meg magunkat és így barangoltuk be a környéket.
Amitől a legtöbben tartunk ezen időszakban, az a tömeg, a dugók, a sorban állás és társai. Megpróbálok olyan helyeket keresni, amelyek talán kevésbé a nép szeme előtt vannak, mert véleményem szerint az Ősember barlangja és a lillafüredi kisvasút a pihenni vágyók olvasztótégelye lesz, mint mindig az év ezen szakászában.

Elfoglalva

Sziasztok!

Szerencsésen lett egy kis időm, amit végre blogírásra használok fel. Nem mondanám, hogy nem zajlik az élet, azt se, hogy időm, mint a tenger. Bővítsük a kört. Azt se mondanám, hogy rendszeresen írok és, hogy aktívan tartom a régi életem szereplőivel a kapcsolatot. Azt pedig nem fogom tudni megígérni, hogy ez ezentúl nem így lesz és minden gyökeresen meg fog változni. Jelenlegi életem és szereplői, teendő lefoglalnak, olyannyira, hogy már vannak napok, mikor eszembe se jutnak a régi momentumok. Tudtam, hogy ez egyszer be fog következni, csupán nem szerettem volna tudomásul venni, elhinni. Na de itt vagyunk. Bár én tartom magam ahhoz, aki a múltban akar élni, az régen rossz. Majd ahhoz, soha ne felejtsd honnan jöttél, mi van a hátad mögött és azon a bizonyos asztalon. A kettőt össze lehet-e gyúrni? Minden bizonnyal igen. Igyekszem annak élni, amitől most boldog vagyok, nem pedig amitől anno boldog voltam és iparkodom úgy megélni mindent, hogy a múltamból tanulva, s abból merítve a legjobb legyek önmagamhoz, az adódó helyzetekhez és egyáltalán nem utolsó sorban másokhoz is.

Pillanatnyilag aktív résztvevője lettem a családi vállalkozásunknak, aminek örökös motorja az én édesapám. Apukám sok mindent jól csinál, ritkán hibázik, de sosem csügged. Van egy stílusa, amit egy külső szemlélő kicsit vagy egyáltalán nem ért meg. Se nem könnyű, se nem nehéz esetnek tartom. Inkább csak "Az eset"-nek hívnám. Aki szereti, az elfogadja, együtt működik vele és elismeri, segíti Őt. Aki nem, az nem. Ilyen egyszerű. Én magam se voltam mindig ilyen elfogadó vele szemben. De erre is meg kell érni, meg kellett mind a kettőnknek érnie. A dolgok végül csak kiforrják önmagukat. Nos a munka részére visszatérve, hála égnek dolgom van bőven, segítség is, ezeknek gyümölcse is, így igazán nem szeretnék panaszkodni.
 Viszont lassan átkullogunk az áprilisba, amikor is ideje lenne vennem a fáradtságot és elkezdeni a készülődést az emelt szintű angolra. Nem fogom elbízni magam, mert már van egy felsőm és jól megy a nyelv, hiszen a helyzet épp olyan kiszámíthatatlan is lehet, mint elbízható. Nem szeretnék a véletlenre támaszkodni, ahogy esik, úgy puffan. Legyek maximalista, legalább abban, amit komolyan gondolok. Úgyhogy következő hónap elsejétől van kitűzve a kezdet! :) Majd megírom, hogy haladok.

Nos, azt hiszem lassan lassan be is fejezem a mai blogolást. Kezdődik a nap és én még mindig a köntösömbe vagyok.

Ui.: Szőke szeretnék lenni. Szerintetek?

' reggeli kósza + egy ezer éves versem

Tisztázzunk valamit, kérlek. Hol is van az a határ, amitől számítva nagy lányoknak vagy fiúknak számítunk? Ez a határ bennünk húzódik, a tudatunkban, s majd már ha felfogtuk lesz hivatalos? Mitől érik meg az a bizonyos gyümölcs, amit mi formálunk? Több felelősség, több gond? A felelősség egyáltalán annak számít? Aki nehezen bírja a még nem megszokott súlyát a felelősségeinek a kezdetekben gyenge vagy gyengébb lesz, mint mások, akik majdhogynem akadály nélkül felemésztik ezt?

Azt hiszem, nálam azzal nincs probléma, ha a rám bízott és belém fektetett bizalom terhe nyom, mindaddig, amíg a rutin és magabiztosság ölel körül, nem pedig a kérdőjelhad. Viszont ilyenkor kell, hogy saját magamat ráncba rázzam, mondva, a rutin és társai mind idővel jönnek, hiszen - bár sok fél Isten meri állítani, ők eredendően így lettek kreálva, mármint, hogy szinte minden, akármilyen körülmény között sikerül, épp úgy, ahogy el lett tervezve - azért lássuk be, a kezdeti bumm bele a mély vízbe vergődés esszenciális. 

Majd bár nem ide tartozik, de a következő versem tegnap találtam meg és gondoltam megosztom, mert talán ez az egyik legjobb, amit eddig írtam

A legnagyobb anya

Mint egy égő luftballon, tűnik el lassan,

S így lesz a Nap nélkül az ég lakatlan.

Bárányfelhők, esőcseppek számotokra anya,

Napkeltétől napnyugtáig szól az ő tana.

A fiatal felhő táncot jár sugarán,

Hisz Ő a vitorla a kék ég tutaján. 

Zajos vadlúd sereg integet neki,

Szelíd mosolyával búbánatát fedi.

Szomorú a Naprendszer legnagyobb pontja,

Mert az alkonyat megsebzi, vérét kiontja.

Nehezen búcsúzik, hiába is tudja,

Pár óra múlva felvirrad újra.

Nem tud elköszönni a virágtól, madártól,

Nem tud távol lenni a világnak zajától.

S ha végleg tovatűnik a táj horizontján,

A világ másik végén tovább játszik lantján.

Este mesét dúdol a zöld fűnek, fának,

A távolról énekel a Hold sugarának.

Ezt a dallamot csupán csak az hallja,

Ki tudja mélyen, Ő a világ anyja. 

Simon Melinda 2005.07.20.

Ha még nem mondtam volna : Jó reggelt!

Idő : 08.30

Helyzet : masszívan a gép előtt

Állapot : enyhén kómás, köntösös-kávés metódus

Haladok. Már erősen fortyog bennem a szándék, hogy perceken belül nekiesek a készülésnek. Persze előtte le kell küzdenem a visszahúzóerőt, aminek ismertető jele, hogy rosszabb, mint a gravitáció. 

Finoman meghűlve belepislogtam a február végébe így reggel egy cigarettára rágyújtva az erkély fogcsikorgatóan vacogó kövén. A terv mára mindenképpen egy kis írás volt, így gondoltam beleugrok a dolgok közepébe, még mielőtt megint közbe jönne valami. Van egy órám, hogy levéssek néhány gondolatot, összerakjam humán puzzle darabkáimat és találkozzak édesapámmal. Aztán elszaladok a bankba, majd - még nem tudom milyen sorrendbe - de ebédet viszek tesóméknak, el kellene néznem a butikokba (vannak butikjaink), fél11-től torna, utána jön a pepsi-s és a kiss B-s áru a pubba (van az is), amit át kell venni, ki kell fizetni, majd délután 1-től 4-ig magántanszobán felügyelek, tanítok, ahogy tetszik. Legfőképp angolt. Ezt követően, lehet megyünk gyógyfürdőzni 5-től 7-ig és ha minden jól alakul, a nap végére már nem kell altatni ... :)

Kissé a feje tetejére álltak a dolgok. Mégse tudok teljes mértékű negatívságot tulajdonítani ennek. Talán jó a változás. Elnézést. Ezt az előző talán-t stornózzuk. Jó a változás. Erről igencsak sokat kellene írnom, hogy világos képet kapjatok, Ti olvasók, viszont túl magán az egész ügy. Mivel nem csak engem érint, hanem megannyit embert a közvetlen közelembe, nem teszem publikussá. 

Még egy-két dolog, ami velem történt a hajvágás óta :D 

Azóta sincs kiskutyám. Megirigyeltem a szerelmemét, de albérlőtársam (édesanyám) rendíthetetlenül bombázza ezzel kapcsolatos kérdéseimet. ugyan nem atom töltető de még így is ütős nemekkel. A valódi helyzet az, hogy még ő maga se jött rá, hogy ez a nem nem lehet végleges. :) 

Leadtam a jelentkezést, mind a szintemelőre érettségire, mind a sulira. Ámmeeeen!! Sorrend : DE - angol, Pázmány - angol majd Miskolc, de oda ha felvennének se iratkoznék be... 

Majd hmm bizonyára legtöbb olvasó néz híreket, ergo hallhattatok arról a 8 éves kislánykáról, aki a héten jutott új szívhez állítólag osztrák földről. Nos, a kislány, Fannika és szülei a szerelmem családjának jó barátai. Én is ismerem a lánykát, bár be kell valljam az utóbbi 2 hónapban nem sokat láttam belőle, mivel állandóan beteg voltam (mármint megfázás, taknyolás, köhögés) és a kislánynak a legkevésbé az én bacijaim hiányoztak. Viszont egy rendkívül édes teremtésről van szó. Nem csupán a körülményekre való tekintettel és elfogultságból mondom ezt, hanem, mert tiszta szívből és egészen komolyan gondolom így. A műtét csak a kezdet. Az első lépés egy új, jobb élet felé Fanni számára. A nehezen, az igazán nagy megpróbáltatások sora még ezt követően fog a család életében helyet foglalni. Fanninak steril dolgokra van innentől szüksége, kb egy teljes évig, hogy a szervezete ne kapjon el semminemű baktériumot, ami veszélyt okozhat az életben maradást tekintve. Első nagy feladat az, hogy egy abszolút steril szobát kell neki kialakítani az otthonába, amit gondolom meg se kell jegyeznem, hogy egy vagyonba kerül majd. Emellett a családnak megannyi támogatásra van szüksége. Lelki-és pénzbeli. Tegnap jutott a tudomásomra, hogy már Kecskeméten és Szabolcsbákán is elindult egy nagyobb gyűjtés, viszont még több, még jobb. Ezúton szeretnélek benneteket is az éteren keresztül bátorítani arra, hogy ha van rá lehetőség, cselekedjetek az ügy érdekében. Én, személy szerint kereteimnek megfelelően adakozni fogok, s ez alá egész családomat is bevonom. Tudom, ismeretlen vagyok legtöbb olvasóm számára, hiába sok-sok levésett blogos sor és bejegyzés, viszont így a távolból is szeretném, ha felvennétek velem a kapcsolatot ez ügyben, amennyiben kicsit is érdekel Fannika sorsa. A részleteket emailen át beszélhetjük meg. Még egyenlőre én is sokat töröm a fejem, hogy lehetne kivitelezni a gyűjtést. Mindenféle kreatív ötletet tárt karokkal és tág szemekkel várok. 

További szép napot Nektek!

m

ejha(j)

Angolul ...

Sitting in my room and looking out the window covered in tears of the winter makes me absolutely believe that it is February only beyond this little place of the flat but in here it is always what I want. I guess, that could be called illusion. Illusion or not I like it. What I like makes me happy. When I am happy I make people around me happy, too. So, yes, illusion can be a bad thing but only when you're not aware of it, when you're certain that it could just be real if you wish. It is not bad to me anymore. It used to be. I used to make myself believe that for instance the car that I had in England was really mine because I was always told that "It's your car, you use it." or "Take care of you little clio" and so on. But if I really wanna be honest to myself I have to see that was only what I wanted believe or what the people wanted me to believe. The house I lived was the same, "it's your room" and "it's your bathroom" and I also heard many times that the house was mine, too as I had lived there for long and it was the place I felt home abroad. It was not wrong of them or myself to think or say that but it wasn't good after all, either. When it came to the time that my room was untidy because I felt like not making my bed or keeping my things in place I was told that I should do my bedroom at the age of 20. There is no shame about havign a messy room, even if it not only happens occasionly but more often because it was place for me, the empire of Melinda in England where I could enjoy being lazy, being a little bit of my old self, being the way just I maybe was. Anyway, a room that is really used is never ever so tidy. I never find anything that quick when things are in their place. You think it's bullshit? Can be bullshit or can be optional.

Whatsoever, my Hungarian room now tidy. Think, maybe because it is really mine now. God, I hope no-one gets me wrong about this illusion thing. I am ever so pleased I had those people by my side and all the things they gave me in every way I can never be thankful enough but now - even though the situation of this place and country is nowhere near to the Uk's - my life seems a little more real. I have no idea why I shouldn't even try to find a correct explanation. Perhaps, the closeness of my family and a love I found or the behaviour of certain people towards me whom I expected nothing like that - in a positive way. I believe that in life there are many changes we have to accept and this is one of them. It will change, too and I will have to like it. Changes so far have been good things in my life so I'll hekp them happen. Let's see what comes next.

Have a nice day readers! 

m

Sziasztok Olvasók!!

Ezúton szeretnék mindenkit üdvözölni hosszas kihagyás után újra itt a blogon! 
Bevallom, bele se merek gondolni vajon kik olvasnak, követnek nyomon vagy figyelik még egyáltalán a blogot. Nem csodálnám, ha az olvasótábor megkopott volna követők terén, hiszen az ember ha valamit jól csinál és ha valamiben igazán eredendően tehetséges - akarva, akaratlan - az talán a felejtés. Született "kis elefántok" vagyunk, ha nem is azzal a szóval élve, hogy sokat és gyakran felejtünk, de az bizonyos valamilyen szinten öntudatlanul is szelektál az elménk. Nos, én csak biztosítani tudom a még kitartó olvasókat arról, hogy egy napra sem feledtem a blogolást és még nincs szándékomba befejezni sem. Tehát a visszatérés hivatalos és immáron nyomatékos is. Kezdek is egy kis update bekezdéssel.


Akikkel sikerült kapcsolatot tartani, azok minden bizonnyal tudják, hogy már túl vagyok a műtéten. Három hetes és egy napos az új szalagom, így január 5.-e után. Köszöni jól van, legalább is a körülményekhez mérten és épül-szépül. Esztétikailag a beavatkozást követő néhány napban brutálisan satnya volt, már ez az erős hiú-térd-szindróma enyhült, állapota külsőleg is stabil, kielégítő. :) Az operáció után 10 napos szuri-kúra vette kezdetét a trombózis megelőzése érdekében, amit nyilván már egy ideje abbahagytam, viszont mától újra el kellett kezdeni adagolni. Múlt héten egy vérvétel után megállapították, hogy a vérlemezkéim száma a normáltól igencsak eltér, a lábam pedig feszít. Jobb ha szedjük azt az injekciót. 
A gyógytorna minden másnap esedékes. Segít és haladok. Ámen.


Hogy mivel tengetem napjaim itthon, Anglia után? 
A válaszom, mivel nem? Jelenleg - bár kiskirálynősen hangozhat - amihez épp van kedvem, erőm és időd, plusz keretem. Amíg totál fel nem épülök sok elkötelezettségem hivatalosan és nem hivatalosan sincs. Készülök a felvételi lap leadására, megvan a szak, amit nem fogok senki orrára kötni, míg fel nem vesznek. Vagyis publikusan nem. Emellett tényleg nincs egy konkrét rutin, amihez lennék kötve. Egész szabad vagyok. Megpróbálok hasznos lenni azért. Az angolom már kopott, jó, természetesen nem borzasztóan, de épp annyira, hogy jómagamnak szemet szúrjon és bántsa a büszkeségem. Ez az állapot, mármint az idegen nyelv és köztem, olyan, mint egy jóindulatú daganat. Megfelelő kezelés és hozzáértés segítségével orvosolható. S mi lenne fő, ha nem a pozitív felfogás. Így úgy raktározom mindezt, hogy csupán átmeneti az egész. A héten már sikerült lelkesen olvasni, még szótároztam is :D haha - kis nosztalgia. De a beszéd az, ami hiányzik. Az nagyon. Mert érteni ugyanannyit értek, ez a normális is, a rutin, a tudás valós használata az, amiből nincs elegendő. Még. 


Nos, egyenlőre ennyi. Csak szépen lassan írok. :) Nehogy nektek is sok legyen. :)


Hamarosan jelentkezem. Addig is, csók mindenkinek!


m