Sziasztoook! :)
Nagyon hiányzik az írás, úgyhogy blogolni fogok mostantól!!! Kivel mi újság? Minden és mindenki érdekel, akár email-re is ;)
Pusziii
Wednesday, 5 December 2012
Tuesday, 14 August 2012
egy keddi délután
na helló again!! :)
van egy "rossz" és ugyanakkor egy jó hírem.. A helyi ruhagyárból nem jelentkeztek azóta sem. Képzeljétek, állítólag "elkeveredhetett" a CV-m, mert amúgy sem volt megfelelő, mivel az egyik titkárságon dolgozó néni szerint kézzel írott volt :O közbe bazira nyomtatott volt, mivel a gépen írtam és az emailemről nyomtattam ki de ugyan mindegy :D kissé negatív ez a merőben érdekes hozzáállás... úgyhogy újat kellett beadni. Hát legyen. Holnap reggelre az is le lösz adva (bocsi, hétvégén itt volt egy szegedi új-ismerős a városba).
Na a jó pedig, hogy keresztanyám épp ma kért föl (ez a szegedi ismerősöm pesti akcentusa), hogy menjek állandóra a magántanszobára (heti 5x 3óra). Egy, tapasztalat szerzésnek nem utolsó, sőt, tudjátok imádom a kölköt. Kettő, be lennék jelentve, tehát tök hivatalosan lenne egy egész jó kis szakmai tapasztalatom... Azt hiszem igent mondok... Köll a pénz, meg no, jó állás lesz az.
ja, és most pedig orbitális nyaralás-riszörcs folyik nálam. Hogy Mo-ról menni bárhova is de drága, jó Isten! Ahova szeretnék nézni helyet szörnyen drága (Ciprus), ahova még lenne is pénz elmenni meg olyan kétes, vagy inkább túl elérhető?!:P Nem tudom. A lényeg dögleni és szórakozni szeretnénk... tanácsok more than welcome!
xo melcsi
van egy "rossz" és ugyanakkor egy jó hírem.. A helyi ruhagyárból nem jelentkeztek azóta sem. Képzeljétek, állítólag "elkeveredhetett" a CV-m, mert amúgy sem volt megfelelő, mivel az egyik titkárságon dolgozó néni szerint kézzel írott volt :O közbe bazira nyomtatott volt, mivel a gépen írtam és az emailemről nyomtattam ki de ugyan mindegy :D kissé negatív ez a merőben érdekes hozzáállás... úgyhogy újat kellett beadni. Hát legyen. Holnap reggelre az is le lösz adva (bocsi, hétvégén itt volt egy szegedi új-ismerős a városba).
Na a jó pedig, hogy keresztanyám épp ma kért föl (ez a szegedi ismerősöm pesti akcentusa), hogy menjek állandóra a magántanszobára (heti 5x 3óra). Egy, tapasztalat szerzésnek nem utolsó, sőt, tudjátok imádom a kölköt. Kettő, be lennék jelentve, tehát tök hivatalosan lenne egy egész jó kis szakmai tapasztalatom... Azt hiszem igent mondok... Köll a pénz, meg no, jó állás lesz az.
ja, és most pedig orbitális nyaralás-riszörcs folyik nálam. Hogy Mo-ról menni bárhova is de drága, jó Isten! Ahova szeretnék nézni helyet szörnyen drága (Ciprus), ahova még lenne is pénz elmenni meg olyan kétes, vagy inkább túl elérhető?!:P Nem tudom. A lényeg dögleni és szórakozni szeretnénk... tanácsok more than welcome!
xo melcsi
Thursday, 2 August 2012
Welcome back
Sziasztok!
Minden bizonnyal feledésbe merült a blog, hiszen ezer meg egy éve nem írtam. Megkopott a blogolás, az ezzel járó készülődés és jegyzeteléseim. Változtak a körülmények, velük változtam én is és a kedvelt írás is. Ma úgy éreztem szeretnék feltenni egy posztot. Nos, így történt, hogy ismét leültem a gép elé és bejelentkeztem.
Nem tudom honnan lenne célszerű kezdenem. Inkább csak vések ezt-azt, s meglátjuk merre lyukadok ki.
Ugye beléptünk a nyár utolsó hónapjába, ami akaratlanul is arra késztet, hogy figyelembe vegyem, milyen gyorsan telik az idő. Még éppen csak elkezdtük a júniust, a helyi iskolákban épp csak lezajlottak a ballagások, megnyitott a Tisza-part, bejött a jó idő plusz 400fokokkal, kezdtünk nap csókolta barnától pecsenye pirosságig színt változtatni...és hát ez is elrepül lassan.
Évek óta ez az első tartós nyárias nyaram. Júliusban megjártuk a Balatont egy kisebb baráti társasággal. Jót tett velem a környezet változás.
Nem rég kiderült felvettek egyetemre. Levelezőre jelentkeztem így annyira nem voltam meglepve. Tehát szeptembertől az is kezdődik. Pár héttel ezelőtt kerestek fel a helyi ruhagyárból, ahová a hírek szerint tolmács/fordítót keresnek és a héten állítólag be is hívnak interjúra. Az adataimat, iskolai végzettségekről másolatokat stb már beadtam, még az Oxfordi diákomat is - hátha. Egyébként ők kerestek fel és hívtak be eddig minden alkalommal, ami jó jel. Állítólag én lennék egyelőre az egyetlen kiszemelt a posztra. Mivel nincs semmiféle képesítésem, gondolok itt üzleti angol tudásról hivatalos irat vagy szakmai gyakorlat én ezt őszintén közöltem is velük, hisz nem akartam zsákbamacskásat játszani, sőt! Legyünk tisztába a tényekkel már a legelején. Úgy véltem, jó pont, ha a kezdetektől határozottan, tisztán játszom/játszunk. Bár kihangsúlyoztam, hogy intenzíven éltem anyanyelvi környezetbe. Tehát a mai napra egy kis felkészülést ütemeztem be, amit épp most, blogírás közben gondoltam végig:)
Hát, szívem még mindig nem anglia-mentes. Blogírás közben gyakran eszembe jut és sokszor van olyan érzésem, mintha még mindig Oxfordshire-ben ülnék a monitorra pislogva. Igazából nem zavar, de azért fura. Nehéz hova tenni ezt az érzést. Au-pairnek nem mennék ki sehova, hisz már azt érzem, ezt a szintet végig csináltam és nem lenne kihívás benne, ami megmozgatna vagy előre vinne. De nem vetném el külföld ötletét - álmaimban. Egy érdekes elvágyódás ez, mert szeretném, ha úgy lenne, ha néhány tényező kicsit esetlegesen más lenne, de voltaképp nem akarok foggal-körömmel elmenni. Tényekkel nem szeretnék harcolni. Az élet itthon nehéz, nehezebb, mint kint. Nem csak a pénzügyi, anyagi oldalát tekintve, hanem gondolok én itt a környezetre, ami körülvesz és amiben benne él a magyar ember. A rendszerre, a felfogásra, az életvitelre. Persze senki sem kötelesek felvenni vagy követni egy olyan életformát, amit nem érez magáénak. Formálni lehet ezt saját javamra, azt már megtanultam. Ami megterhelő, hogy itt nem érdekes, ha nincs az embernek ideje magára. A munka és semmi más az első, hiszen a pénz kell, amit ugyan nem lehet megenni, meginni, nem ettől lesz pöpec az egészséged vagy nőne az átlagéletkor, de szükséges. Csak a sok munkának fele annyi gyümölcse nincs, mint lehetne. Itt annyit kell hajtani egy teljesen átlagos életszínvonal fenntartása érdekében... Biztos azért látom így, mert apuék vállalkozók és a térség, ahol lakunk az egyik leghátrányosabb hazánkban. Itt kevés a pénz és sokaknak nem elég a rezsin és kiadásokon kívül másra. Ismerősöm férje 65ezerért dolgozik napi 8 órát, az említett hölgy pedig 85ért kórházi dolgozóként...
Én nem arra nyitom ki a szám, hogy nekem, mármint saját magamnak milyen szörnyű, mert én szépen élek, hála szüleimnek és családomnak. Mi azok közé tartozunk, akiknek van mit csinálniuk, akiknek van munka és az ország helyzethez képest megy a szekér. Szeretném továbbra is segíteni a vállalkozást, viszont saját dolgaimra koncentrálva mindemellett. Ezt sajnos apukám nehezen tudja megérteni. Miért nekem diploma? Miért megyek megint egyetemre? Azt is hozzám vágta már, hogy ez a harmadik hely ahova jelentkeztem. Nem jogos. Ő a harmadik házasságában él, én mégse jegyeztem ezt meg neki. Számomra nekem vele a legnehezebb. Hullám völgyekben élünk ő meg én. Nem ért meg engem, leblamál, de segíteni akar rajtam - a maga módján. Anyu mindig azt mondja, hogy apu ilyen, amit én tudok is, de nem tudom elfogadni vagy beletörődni. Így végül is kölcsönösen nem fogadjuk el egymást ha úgy vesszük..
Na úgy érzem mára ennyi. próbálok még írni hamarosan. Van miről.
puszi
Minden bizonnyal feledésbe merült a blog, hiszen ezer meg egy éve nem írtam. Megkopott a blogolás, az ezzel járó készülődés és jegyzeteléseim. Változtak a körülmények, velük változtam én is és a kedvelt írás is. Ma úgy éreztem szeretnék feltenni egy posztot. Nos, így történt, hogy ismét leültem a gép elé és bejelentkeztem.
Nem tudom honnan lenne célszerű kezdenem. Inkább csak vések ezt-azt, s meglátjuk merre lyukadok ki.
Ugye beléptünk a nyár utolsó hónapjába, ami akaratlanul is arra késztet, hogy figyelembe vegyem, milyen gyorsan telik az idő. Még éppen csak elkezdtük a júniust, a helyi iskolákban épp csak lezajlottak a ballagások, megnyitott a Tisza-part, bejött a jó idő plusz 400fokokkal, kezdtünk nap csókolta barnától pecsenye pirosságig színt változtatni...és hát ez is elrepül lassan.
Évek óta ez az első tartós nyárias nyaram. Júliusban megjártuk a Balatont egy kisebb baráti társasággal. Jót tett velem a környezet változás.
Nem rég kiderült felvettek egyetemre. Levelezőre jelentkeztem így annyira nem voltam meglepve. Tehát szeptembertől az is kezdődik. Pár héttel ezelőtt kerestek fel a helyi ruhagyárból, ahová a hírek szerint tolmács/fordítót keresnek és a héten állítólag be is hívnak interjúra. Az adataimat, iskolai végzettségekről másolatokat stb már beadtam, még az Oxfordi diákomat is - hátha. Egyébként ők kerestek fel és hívtak be eddig minden alkalommal, ami jó jel. Állítólag én lennék egyelőre az egyetlen kiszemelt a posztra. Mivel nincs semmiféle képesítésem, gondolok itt üzleti angol tudásról hivatalos irat vagy szakmai gyakorlat én ezt őszintén közöltem is velük, hisz nem akartam zsákbamacskásat játszani, sőt! Legyünk tisztába a tényekkel már a legelején. Úgy véltem, jó pont, ha a kezdetektől határozottan, tisztán játszom/játszunk. Bár kihangsúlyoztam, hogy intenzíven éltem anyanyelvi környezetbe. Tehát a mai napra egy kis felkészülést ütemeztem be, amit épp most, blogírás közben gondoltam végig:)
Hát, szívem még mindig nem anglia-mentes. Blogírás közben gyakran eszembe jut és sokszor van olyan érzésem, mintha még mindig Oxfordshire-ben ülnék a monitorra pislogva. Igazából nem zavar, de azért fura. Nehéz hova tenni ezt az érzést. Au-pairnek nem mennék ki sehova, hisz már azt érzem, ezt a szintet végig csináltam és nem lenne kihívás benne, ami megmozgatna vagy előre vinne. De nem vetném el külföld ötletét - álmaimban. Egy érdekes elvágyódás ez, mert szeretném, ha úgy lenne, ha néhány tényező kicsit esetlegesen más lenne, de voltaképp nem akarok foggal-körömmel elmenni. Tényekkel nem szeretnék harcolni. Az élet itthon nehéz, nehezebb, mint kint. Nem csak a pénzügyi, anyagi oldalát tekintve, hanem gondolok én itt a környezetre, ami körülvesz és amiben benne él a magyar ember. A rendszerre, a felfogásra, az életvitelre. Persze senki sem kötelesek felvenni vagy követni egy olyan életformát, amit nem érez magáénak. Formálni lehet ezt saját javamra, azt már megtanultam. Ami megterhelő, hogy itt nem érdekes, ha nincs az embernek ideje magára. A munka és semmi más az első, hiszen a pénz kell, amit ugyan nem lehet megenni, meginni, nem ettől lesz pöpec az egészséged vagy nőne az átlagéletkor, de szükséges. Csak a sok munkának fele annyi gyümölcse nincs, mint lehetne. Itt annyit kell hajtani egy teljesen átlagos életszínvonal fenntartása érdekében... Biztos azért látom így, mert apuék vállalkozók és a térség, ahol lakunk az egyik leghátrányosabb hazánkban. Itt kevés a pénz és sokaknak nem elég a rezsin és kiadásokon kívül másra. Ismerősöm férje 65ezerért dolgozik napi 8 órát, az említett hölgy pedig 85ért kórházi dolgozóként...
Én nem arra nyitom ki a szám, hogy nekem, mármint saját magamnak milyen szörnyű, mert én szépen élek, hála szüleimnek és családomnak. Mi azok közé tartozunk, akiknek van mit csinálniuk, akiknek van munka és az ország helyzethez képest megy a szekér. Szeretném továbbra is segíteni a vállalkozást, viszont saját dolgaimra koncentrálva mindemellett. Ezt sajnos apukám nehezen tudja megérteni. Miért nekem diploma? Miért megyek megint egyetemre? Azt is hozzám vágta már, hogy ez a harmadik hely ahova jelentkeztem. Nem jogos. Ő a harmadik házasságában él, én mégse jegyeztem ezt meg neki. Számomra nekem vele a legnehezebb. Hullám völgyekben élünk ő meg én. Nem ért meg engem, leblamál, de segíteni akar rajtam - a maga módján. Anyu mindig azt mondja, hogy apu ilyen, amit én tudok is, de nem tudom elfogadni vagy beletörődni. Így végül is kölcsönösen nem fogadjuk el egymást ha úgy vesszük..
Na úgy érzem mára ennyi. próbálok még írni hamarosan. Van miről.
puszi
Tuesday, 17 April 2012
Sziasztok!
A húsvéti kirándulásról nem írnék, mivel annyira fáradtan indultunk neki és annyira nyomott voltam... bár igyekeztem normális lenni a többiekkel, jól érezni magam velük és nem durcizni stb.....
Ami azóta történt.... A múlthetet leeresztve kezdtem meg, aztán valamelyest helyre is jöttem bár nem voltam a toppon. A puha légballon voltam, komolyan. Sikerült felmenni Nyíregyházára kétszer is: egyszer öncélból, másodszor a vállalkozásunk miatt apukámmal. Az első alkalomnál megragadtam a lehetőséget és találkoztam egy barátommal, aki valójában Szegeden tanul és pont elcsíptük egymást. Sikerült tárgyalni erről-arról, tudod, csak a sok szokásos lemaradást igyekeztük pótolni. Aztán elkísért egy utazási irodába, mert nyáron - ha már előbb nem is - szeretnék nyaralni menni! De úgy körülbelül AKÁRHOVA! Bevallom last minute utakra utazok, de még bármi megtörténhet. Bulgáriától kezdve Egyiptomig bármit fogadok! A héten láttam facen az ex-hostanyum képeit Dubaiból. Emlékszem ezt az utazást még akkor foglalták le, amikor még én is velük voltam. Sőt, arra is, hogy még majdnem én is mentem. Szóval az tény, hogy lenne miből válogatni, csak bírja az ember pénztárcája. Hozzáteszem én már gyűjtök rá! ;) Ugye nem leptem meg senkit.........?!!? :)
Amit belinkelnék az egy török puccos szálloda. Fincsi a javából: http://royalholidaypalace.com/ Az egyik katalógust lapozva találtunk egymásra.. Ez a luxus nehezen emészthető lehet 3D-ben! Olyan helyre vágynék, ahol egész nap pihennénk, dőzsölnénk, mert úgy remélem kemény lesz a nyarunk és az azt megelőző hónap is!
Ami a balszerencsémet illeti szorgosan a nyomomban van. Múlthét vasárnap a lépcsőházban lefelé menet megcsúsztam és elestem. Először azt hittem, hogy jaj a lábam vagy a fenekem lett beütve.. mikor próbáltam felkászálódni a földről vettem észre, hogy a kulcstartóm szó szerint lóg a tenyeremből O.o !!! Igen, siekrült úgy esni, hogy a tenyeremre zuhanva a lakáskulcsom beleállt a gyűrűsujjam alá kb 1,5 cm-re. Olyan undorító volt, egyből kihúztam a kezemből és akkor kezdett el vérezni :S Ekkor jött egy hiszti roham, anyám rohan lefele egy emelettel feljebb hozzám, aztán irány a sürgő!....
A húsvéti kirándulásról nem írnék, mivel annyira fáradtan indultunk neki és annyira nyomott voltam... bár igyekeztem normális lenni a többiekkel, jól érezni magam velük és nem durcizni stb.....
Ami azóta történt.... A múlthetet leeresztve kezdtem meg, aztán valamelyest helyre is jöttem bár nem voltam a toppon. A puha légballon voltam, komolyan. Sikerült felmenni Nyíregyházára kétszer is: egyszer öncélból, másodszor a vállalkozásunk miatt apukámmal. Az első alkalomnál megragadtam a lehetőséget és találkoztam egy barátommal, aki valójában Szegeden tanul és pont elcsíptük egymást. Sikerült tárgyalni erről-arról, tudod, csak a sok szokásos lemaradást igyekeztük pótolni. Aztán elkísért egy utazási irodába, mert nyáron - ha már előbb nem is - szeretnék nyaralni menni! De úgy körülbelül AKÁRHOVA! Bevallom last minute utakra utazok, de még bármi megtörténhet. Bulgáriától kezdve Egyiptomig bármit fogadok! A héten láttam facen az ex-hostanyum képeit Dubaiból. Emlékszem ezt az utazást még akkor foglalták le, amikor még én is velük voltam. Sőt, arra is, hogy még majdnem én is mentem. Szóval az tény, hogy lenne miből válogatni, csak bírja az ember pénztárcája. Hozzáteszem én már gyűjtök rá! ;) Ugye nem leptem meg senkit.........?!!? :)
Amit belinkelnék az egy török puccos szálloda. Fincsi a javából: http://royalholidaypalace.com/ Az egyik katalógust lapozva találtunk egymásra.. Ez a luxus nehezen emészthető lehet 3D-ben! Olyan helyre vágynék, ahol egész nap pihennénk, dőzsölnénk, mert úgy remélem kemény lesz a nyarunk és az azt megelőző hónap is!
Ami a balszerencsémet illeti szorgosan a nyomomban van. Múlthét vasárnap a lépcsőházban lefelé menet megcsúsztam és elestem. Először azt hittem, hogy jaj a lábam vagy a fenekem lett beütve.. mikor próbáltam felkászálódni a földről vettem észre, hogy a kulcstartóm szó szerint lóg a tenyeremből O.o !!! Igen, siekrült úgy esni, hogy a tenyeremre zuhanva a lakáskulcsom beleállt a gyűrűsujjam alá kb 1,5 cm-re. Olyan undorító volt, egyből kihúztam a kezemből és akkor kezdett el vérezni :S Ekkor jött egy hiszti roham, anyám rohan lefele egy emelettel feljebb hozzám, aztán irány a sürgő!....
Wednesday, 28 March 2012
Hova menjünk Húsvétkor?
A Húsvét egy olyan ünneppé forrta ki magát - ha országosan még annyira nem is, itt megyei szinte mindenképp - ami elől a legtöbb ember kirándulásba, hétvégi kiruccanásba "menekül". A hímes tojás készítés, locsolkodók várása és egyéb hagyományok a háttérbe szorulva, inkább a kikapcsolódás különféle formáit választják az emberek. Senkit se hibáztatni, se biztatni nem tudok. Ebben a taposómalomban nem is csoda, ha az emberek java elutazik valamerre és ad magának egy kis "off" üzemmódot, ahelyett, hogy a tradíciókhoz híven, azt tenné, mint őseink. Mivel minden rosszban van valami jó és fordítva, ez előbbiekben említett tényálláson vitatkozni lehet, viszont nem érdemes. A szomorú az egészben talán annyi, hogy mindez, mármint a kiruccanásos rész a hagyományőrzés kárára megy.
Bevallom, ha lehetőségem nem is lenne elutazni valamerre, akkor se várnám a versmondó locsolókat és festeném a tojáskákat. De szerencsére lehetőség idén van, így irány Miskolc-Tapolca és Lillafüred környéke. Az alföldi emberek általában a hegyekbe vágynak. Mi legalább is a dombokat preferáljuk a lapos "puszta" megszokott mindennapjai után. Nem is lehet meglepő, hiszen az Északi-Középhegység bugyrai mindig visszavárnak. Gyermekkoromba többször is voltam ezen környéken. Leginkább Répáshutára emlékszem, ahol egy régi családbarát házába húztuk meg magunkat és így barangoltuk be a környéket.
Amitől a legtöbben tartunk ezen időszakban, az a tömeg, a dugók, a sorban állás és társai. Megpróbálok olyan helyeket keresni, amelyek talán kevésbé a nép szeme előtt vannak, mert véleményem szerint az Ősember barlangja és a lillafüredi kisvasút a pihenni vágyók olvasztótégelye lesz, mint mindig az év ezen szakászában.
Bevallom, ha lehetőségem nem is lenne elutazni valamerre, akkor se várnám a versmondó locsolókat és festeném a tojáskákat. De szerencsére lehetőség idén van, így irány Miskolc-Tapolca és Lillafüred környéke. Az alföldi emberek általában a hegyekbe vágynak. Mi legalább is a dombokat preferáljuk a lapos "puszta" megszokott mindennapjai után. Nem is lehet meglepő, hiszen az Északi-Középhegység bugyrai mindig visszavárnak. Gyermekkoromba többször is voltam ezen környéken. Leginkább Répáshutára emlékszem, ahol egy régi családbarát házába húztuk meg magunkat és így barangoltuk be a környéket.
Amitől a legtöbben tartunk ezen időszakban, az a tömeg, a dugók, a sorban állás és társai. Megpróbálok olyan helyeket keresni, amelyek talán kevésbé a nép szeme előtt vannak, mert véleményem szerint az Ősember barlangja és a lillafüredi kisvasút a pihenni vágyók olvasztótégelye lesz, mint mindig az év ezen szakászában.
Tuesday, 27 March 2012
Elfoglalva
Sziasztok!
Szerencsésen lett egy kis időm, amit végre blogírásra használok fel. Nem mondanám, hogy nem zajlik az élet, azt se, hogy időm, mint a tenger. Bővítsük a kört. Azt se mondanám, hogy rendszeresen írok és, hogy aktívan tartom a régi életem szereplőivel a kapcsolatot. Azt pedig nem fogom tudni megígérni, hogy ez ezentúl nem így lesz és minden gyökeresen meg fog változni. Jelenlegi életem és szereplői, teendő lefoglalnak, olyannyira, hogy már vannak napok, mikor eszembe se jutnak a régi momentumok. Tudtam, hogy ez egyszer be fog következni, csupán nem szerettem volna tudomásul venni, elhinni. Na de itt vagyunk. Bár én tartom magam ahhoz, aki a múltban akar élni, az régen rossz. Majd ahhoz, soha ne felejtsd honnan jöttél, mi van a hátad mögött és azon a bizonyos asztalon. A kettőt össze lehet-e gyúrni? Minden bizonnyal igen. Igyekszem annak élni, amitől most boldog vagyok, nem pedig amitől anno boldog voltam és iparkodom úgy megélni mindent, hogy a múltamból tanulva, s abból merítve a legjobb legyek önmagamhoz, az adódó helyzetekhez és egyáltalán nem utolsó sorban másokhoz is.
Pillanatnyilag aktív résztvevője lettem a családi vállalkozásunknak, aminek örökös motorja az én édesapám. Apukám sok mindent jól csinál, ritkán hibázik, de sosem csügged. Van egy stílusa, amit egy külső szemlélő kicsit vagy egyáltalán nem ért meg. Se nem könnyű, se nem nehéz esetnek tartom. Inkább csak "Az eset"-nek hívnám. Aki szereti, az elfogadja, együtt működik vele és elismeri, segíti Őt. Aki nem, az nem. Ilyen egyszerű. Én magam se voltam mindig ilyen elfogadó vele szemben. De erre is meg kell érni, meg kellett mind a kettőnknek érnie. A dolgok végül csak kiforrják önmagukat. Nos a munka részére visszatérve, hála égnek dolgom van bőven, segítség is, ezeknek gyümölcse is, így igazán nem szeretnék panaszkodni.
Viszont lassan átkullogunk az áprilisba, amikor is ideje lenne vennem a fáradtságot és elkezdeni a készülődést az emelt szintű angolra. Nem fogom elbízni magam, mert már van egy felsőm és jól megy a nyelv, hiszen a helyzet épp olyan kiszámíthatatlan is lehet, mint elbízható. Nem szeretnék a véletlenre támaszkodni, ahogy esik, úgy puffan. Legyek maximalista, legalább abban, amit komolyan gondolok. Úgyhogy következő hónap elsejétől van kitűzve a kezdet! :) Majd megírom, hogy haladok.
Nos, azt hiszem lassan lassan be is fejezem a mai blogolást. Kezdődik a nap és én még mindig a köntösömbe vagyok.
Ui.: Szőke szeretnék lenni. Szerintetek?
Szerencsésen lett egy kis időm, amit végre blogírásra használok fel. Nem mondanám, hogy nem zajlik az élet, azt se, hogy időm, mint a tenger. Bővítsük a kört. Azt se mondanám, hogy rendszeresen írok és, hogy aktívan tartom a régi életem szereplőivel a kapcsolatot. Azt pedig nem fogom tudni megígérni, hogy ez ezentúl nem így lesz és minden gyökeresen meg fog változni. Jelenlegi életem és szereplői, teendő lefoglalnak, olyannyira, hogy már vannak napok, mikor eszembe se jutnak a régi momentumok. Tudtam, hogy ez egyszer be fog következni, csupán nem szerettem volna tudomásul venni, elhinni. Na de itt vagyunk. Bár én tartom magam ahhoz, aki a múltban akar élni, az régen rossz. Majd ahhoz, soha ne felejtsd honnan jöttél, mi van a hátad mögött és azon a bizonyos asztalon. A kettőt össze lehet-e gyúrni? Minden bizonnyal igen. Igyekszem annak élni, amitől most boldog vagyok, nem pedig amitől anno boldog voltam és iparkodom úgy megélni mindent, hogy a múltamból tanulva, s abból merítve a legjobb legyek önmagamhoz, az adódó helyzetekhez és egyáltalán nem utolsó sorban másokhoz is.
Pillanatnyilag aktív résztvevője lettem a családi vállalkozásunknak, aminek örökös motorja az én édesapám. Apukám sok mindent jól csinál, ritkán hibázik, de sosem csügged. Van egy stílusa, amit egy külső szemlélő kicsit vagy egyáltalán nem ért meg. Se nem könnyű, se nem nehéz esetnek tartom. Inkább csak "Az eset"-nek hívnám. Aki szereti, az elfogadja, együtt működik vele és elismeri, segíti Őt. Aki nem, az nem. Ilyen egyszerű. Én magam se voltam mindig ilyen elfogadó vele szemben. De erre is meg kell érni, meg kellett mind a kettőnknek érnie. A dolgok végül csak kiforrják önmagukat. Nos a munka részére visszatérve, hála égnek dolgom van bőven, segítség is, ezeknek gyümölcse is, így igazán nem szeretnék panaszkodni.
Viszont lassan átkullogunk az áprilisba, amikor is ideje lenne vennem a fáradtságot és elkezdeni a készülődést az emelt szintű angolra. Nem fogom elbízni magam, mert már van egy felsőm és jól megy a nyelv, hiszen a helyzet épp olyan kiszámíthatatlan is lehet, mint elbízható. Nem szeretnék a véletlenre támaszkodni, ahogy esik, úgy puffan. Legyek maximalista, legalább abban, amit komolyan gondolok. Úgyhogy következő hónap elsejétől van kitűzve a kezdet! :) Majd megírom, hogy haladok.
Nos, azt hiszem lassan lassan be is fejezem a mai blogolást. Kezdődik a nap és én még mindig a köntösömbe vagyok.
Ui.: Szőke szeretnék lenni. Szerintetek?
Monday, 5 March 2012
' reggeli kósza + egy ezer éves versem
Tisztázzunk valamit, kérlek. Hol is van az a határ, amitől számítva nagy lányoknak vagy fiúknak számítunk? Ez a határ bennünk húzódik, a tudatunkban, s majd már ha felfogtuk lesz hivatalos? Mitől érik meg az a bizonyos gyümölcs, amit mi formálunk? Több felelősség, több gond? A felelősség egyáltalán annak számít? Aki nehezen bírja a még nem megszokott súlyát a felelősségeinek a kezdetekben gyenge vagy gyengébb lesz, mint mások, akik majdhogynem akadály nélkül felemésztik ezt?
Azt hiszem, nálam azzal nincs probléma, ha a rám bízott és belém fektetett bizalom terhe nyom, mindaddig, amíg a rutin és magabiztosság ölel körül, nem pedig a kérdőjelhad. Viszont ilyenkor kell, hogy saját magamat ráncba rázzam, mondva, a rutin és társai mind idővel jönnek, hiszen - bár sok fél Isten meri állítani, ők eredendően így lettek kreálva, mármint, hogy szinte minden, akármilyen körülmény között sikerül, épp úgy, ahogy el lett tervezve - azért lássuk be, a kezdeti bumm bele a mély vízbe vergődés esszenciális.
Majd bár nem ide tartozik, de a következő versem tegnap találtam meg és gondoltam megosztom, mert talán ez az egyik legjobb, amit eddig írtam
A legnagyobb anya
Mint egy égő luftballon, tűnik el lassan,
S így lesz a Nap nélkül az ég lakatlan.
Bárányfelhők, esőcseppek számotokra anya,
Napkeltétől napnyugtáig szól az ő tana.
A fiatal felhő táncot jár sugarán,
Hisz Ő a vitorla a kék ég tutaján.
Zajos vadlúd sereg integet neki,
Szelíd mosolyával búbánatát fedi.
Szomorú a Naprendszer legnagyobb pontja,
Mert az alkonyat megsebzi, vérét kiontja.
Nehezen búcsúzik, hiába is tudja,
Pár óra múlva felvirrad újra.
Nem tud elköszönni a virágtól, madártól,
Nem tud távol lenni a világnak zajától.
S ha végleg tovatűnik a táj horizontján,
A világ másik végén tovább játszik lantján.
Este mesét dúdol a zöld fűnek, fának,
A távolról énekel a Hold sugarának.
Ezt a dallamot csupán csak az hallja,
Ki tudja mélyen, Ő a világ anyja.
Simon Melinda 2005.07.20.
Subscribe to:
Posts (Atom)