Welcome back

Sziasztok!

Minden bizonnyal feledésbe merült a blog, hiszen ezer meg egy éve nem írtam. Megkopott a blogolás, az ezzel járó készülődés és jegyzeteléseim. Változtak a körülmények, velük változtam én is és a kedvelt írás is. Ma úgy éreztem szeretnék feltenni egy posztot. Nos, így történt, hogy ismét leültem a gép elé és bejelentkeztem.

Nem tudom honnan lenne célszerű kezdenem. Inkább csak vések ezt-azt, s meglátjuk merre lyukadok ki.
Ugye beléptünk a nyár utolsó hónapjába, ami akaratlanul is arra késztet, hogy figyelembe vegyem, milyen gyorsan telik az idő. Még éppen csak elkezdtük a júniust, a helyi iskolákban épp csak lezajlottak a ballagások, megnyitott a Tisza-part, bejött a jó idő  plusz 400fokokkal, kezdtünk nap csókolta barnától pecsenye pirosságig színt változtatni...és hát ez is elrepül lassan.
Évek óta ez az első tartós nyárias nyaram. Júliusban megjártuk a Balatont egy kisebb baráti társasággal. Jót tett velem a környezet változás.
Nem rég kiderült felvettek egyetemre. Levelezőre jelentkeztem így annyira nem voltam meglepve. Tehát szeptembertől az is kezdődik. Pár héttel ezelőtt kerestek fel a helyi ruhagyárból, ahová a hírek szerint tolmács/fordítót keresnek és a héten állítólag be is hívnak interjúra. Az adataimat, iskolai végzettségekről másolatokat stb már beadtam, még az Oxfordi diákomat is - hátha. Egyébként ők kerestek fel és hívtak be eddig minden alkalommal, ami jó jel. Állítólag én lennék egyelőre az egyetlen kiszemelt a posztra. Mivel nincs semmiféle képesítésem, gondolok itt üzleti angol tudásról hivatalos irat vagy szakmai gyakorlat én ezt őszintén  közöltem is velük, hisz nem akartam zsákbamacskásat játszani, sőt! Legyünk tisztába a tényekkel már a legelején. Úgy véltem, jó pont, ha a kezdetektől határozottan, tisztán játszom/játszunk. Bár kihangsúlyoztam, hogy intenzíven éltem anyanyelvi környezetbe. Tehát a mai napra egy kis felkészülést ütemeztem be, amit épp most, blogírás közben gondoltam végig:)

Hát, szívem még mindig nem anglia-mentes. Blogírás közben gyakran eszembe jut és sokszor van olyan érzésem, mintha még mindig Oxfordshire-ben ülnék a monitorra pislogva. Igazából nem zavar, de azért fura. Nehéz hova tenni ezt az érzést. Au-pairnek nem mennék ki sehova, hisz már azt érzem, ezt a szintet végig csináltam és nem lenne kihívás benne, ami megmozgatna vagy előre vinne. De nem vetném el külföld ötletét - álmaimban. Egy érdekes elvágyódás ez, mert szeretném, ha úgy lenne, ha néhány tényező kicsit esetlegesen más lenne, de voltaképp nem akarok foggal-körömmel elmenni. Tényekkel nem szeretnék harcolni. Az élet itthon nehéz, nehezebb, mint kint. Nem csak a pénzügyi, anyagi oldalát tekintve, hanem gondolok én itt a környezetre, ami körülvesz és amiben benne él a magyar ember. A rendszerre, a felfogásra, az életvitelre. Persze senki sem kötelesek felvenni vagy követni egy olyan életformát, amit nem érez magáénak. Formálni lehet ezt saját javamra, azt már megtanultam. Ami megterhelő, hogy itt nem érdekes, ha nincs az embernek ideje magára. A munka és semmi más az első, hiszen a pénz kell, amit ugyan nem lehet megenni, meginni, nem ettől lesz pöpec az egészséged vagy nőne az átlagéletkor, de szükséges. Csak a sok munkának fele annyi gyümölcse nincs, mint lehetne. Itt annyit kell hajtani egy teljesen átlagos életszínvonal fenntartása érdekében... Biztos azért látom így, mert apuék vállalkozók és a térség, ahol lakunk az egyik leghátrányosabb hazánkban. Itt kevés a pénz és sokaknak nem elég a rezsin és kiadásokon kívül másra. Ismerősöm férje 65ezerért dolgozik napi 8 órát, az említett hölgy pedig 85ért kórházi dolgozóként...
Én nem arra nyitom ki a szám, hogy nekem, mármint saját magamnak milyen szörnyű, mert én szépen élek, hála szüleimnek és családomnak. Mi azok közé tartozunk, akiknek van mit csinálniuk, akiknek van munka és az ország helyzethez képest megy a szekér. Szeretném továbbra is segíteni a vállalkozást, viszont saját dolgaimra koncentrálva mindemellett. Ezt sajnos apukám nehezen tudja megérteni. Miért nekem diploma? Miért megyek megint egyetemre? Azt is hozzám vágta már, hogy ez a harmadik hely ahova jelentkeztem. Nem jogos. Ő a harmadik házasságában él, én mégse jegyeztem ezt meg neki. Számomra nekem vele a legnehezebb. Hullám völgyekben élünk ő meg én. Nem ért meg engem, leblamál, de segíteni akar rajtam - a maga módján. Anyu mindig azt mondja, hogy apu ilyen, amit én tudok is, de nem tudom elfogadni vagy beletörődni. Így végül is kölcsönösen nem fogadjuk el egymást ha úgy vesszük..

Na úgy érzem mára ennyi. próbálok még írni hamarosan. Van miről.

puszi