Elfoglalva

Sziasztok!

Szerencsésen lett egy kis időm, amit végre blogírásra használok fel. Nem mondanám, hogy nem zajlik az élet, azt se, hogy időm, mint a tenger. Bővítsük a kört. Azt se mondanám, hogy rendszeresen írok és, hogy aktívan tartom a régi életem szereplőivel a kapcsolatot. Azt pedig nem fogom tudni megígérni, hogy ez ezentúl nem így lesz és minden gyökeresen meg fog változni. Jelenlegi életem és szereplői, teendő lefoglalnak, olyannyira, hogy már vannak napok, mikor eszembe se jutnak a régi momentumok. Tudtam, hogy ez egyszer be fog következni, csupán nem szerettem volna tudomásul venni, elhinni. Na de itt vagyunk. Bár én tartom magam ahhoz, aki a múltban akar élni, az régen rossz. Majd ahhoz, soha ne felejtsd honnan jöttél, mi van a hátad mögött és azon a bizonyos asztalon. A kettőt össze lehet-e gyúrni? Minden bizonnyal igen. Igyekszem annak élni, amitől most boldog vagyok, nem pedig amitől anno boldog voltam és iparkodom úgy megélni mindent, hogy a múltamból tanulva, s abból merítve a legjobb legyek önmagamhoz, az adódó helyzetekhez és egyáltalán nem utolsó sorban másokhoz is.

Pillanatnyilag aktív résztvevője lettem a családi vállalkozásunknak, aminek örökös motorja az én édesapám. Apukám sok mindent jól csinál, ritkán hibázik, de sosem csügged. Van egy stílusa, amit egy külső szemlélő kicsit vagy egyáltalán nem ért meg. Se nem könnyű, se nem nehéz esetnek tartom. Inkább csak "Az eset"-nek hívnám. Aki szereti, az elfogadja, együtt működik vele és elismeri, segíti Őt. Aki nem, az nem. Ilyen egyszerű. Én magam se voltam mindig ilyen elfogadó vele szemben. De erre is meg kell érni, meg kellett mind a kettőnknek érnie. A dolgok végül csak kiforrják önmagukat. Nos a munka részére visszatérve, hála égnek dolgom van bőven, segítség is, ezeknek gyümölcse is, így igazán nem szeretnék panaszkodni.
 Viszont lassan átkullogunk az áprilisba, amikor is ideje lenne vennem a fáradtságot és elkezdeni a készülődést az emelt szintű angolra. Nem fogom elbízni magam, mert már van egy felsőm és jól megy a nyelv, hiszen a helyzet épp olyan kiszámíthatatlan is lehet, mint elbízható. Nem szeretnék a véletlenre támaszkodni, ahogy esik, úgy puffan. Legyek maximalista, legalább abban, amit komolyan gondolok. Úgyhogy következő hónap elsejétől van kitűzve a kezdet! :) Majd megírom, hogy haladok.

Nos, azt hiszem lassan lassan be is fejezem a mai blogolást. Kezdődik a nap és én még mindig a köntösömbe vagyok.

Ui.: Szőke szeretnék lenni. Szerintetek?

' reggeli kósza + egy ezer éves versem

Tisztázzunk valamit, kérlek. Hol is van az a határ, amitől számítva nagy lányoknak vagy fiúknak számítunk? Ez a határ bennünk húzódik, a tudatunkban, s majd már ha felfogtuk lesz hivatalos? Mitől érik meg az a bizonyos gyümölcs, amit mi formálunk? Több felelősség, több gond? A felelősség egyáltalán annak számít? Aki nehezen bírja a még nem megszokott súlyát a felelősségeinek a kezdetekben gyenge vagy gyengébb lesz, mint mások, akik majdhogynem akadály nélkül felemésztik ezt?

Azt hiszem, nálam azzal nincs probléma, ha a rám bízott és belém fektetett bizalom terhe nyom, mindaddig, amíg a rutin és magabiztosság ölel körül, nem pedig a kérdőjelhad. Viszont ilyenkor kell, hogy saját magamat ráncba rázzam, mondva, a rutin és társai mind idővel jönnek, hiszen - bár sok fél Isten meri állítani, ők eredendően így lettek kreálva, mármint, hogy szinte minden, akármilyen körülmény között sikerül, épp úgy, ahogy el lett tervezve - azért lássuk be, a kezdeti bumm bele a mély vízbe vergődés esszenciális. 

Majd bár nem ide tartozik, de a következő versem tegnap találtam meg és gondoltam megosztom, mert talán ez az egyik legjobb, amit eddig írtam

A legnagyobb anya

Mint egy égő luftballon, tűnik el lassan,

S így lesz a Nap nélkül az ég lakatlan.

Bárányfelhők, esőcseppek számotokra anya,

Napkeltétől napnyugtáig szól az ő tana.

A fiatal felhő táncot jár sugarán,

Hisz Ő a vitorla a kék ég tutaján. 

Zajos vadlúd sereg integet neki,

Szelíd mosolyával búbánatát fedi.

Szomorú a Naprendszer legnagyobb pontja,

Mert az alkonyat megsebzi, vérét kiontja.

Nehezen búcsúzik, hiába is tudja,

Pár óra múlva felvirrad újra.

Nem tud elköszönni a virágtól, madártól,

Nem tud távol lenni a világnak zajától.

S ha végleg tovatűnik a táj horizontján,

A világ másik végén tovább játszik lantján.

Este mesét dúdol a zöld fűnek, fának,

A távolról énekel a Hold sugarának.

Ezt a dallamot csupán csak az hallja,

Ki tudja mélyen, Ő a világ anyja. 

Simon Melinda 2005.07.20.

Ha még nem mondtam volna : Jó reggelt!

Idő : 08.30

Helyzet : masszívan a gép előtt

Állapot : enyhén kómás, köntösös-kávés metódus

Haladok. Már erősen fortyog bennem a szándék, hogy perceken belül nekiesek a készülésnek. Persze előtte le kell küzdenem a visszahúzóerőt, aminek ismertető jele, hogy rosszabb, mint a gravitáció. 

Finoman meghűlve belepislogtam a február végébe így reggel egy cigarettára rágyújtva az erkély fogcsikorgatóan vacogó kövén. A terv mára mindenképpen egy kis írás volt, így gondoltam beleugrok a dolgok közepébe, még mielőtt megint közbe jönne valami. Van egy órám, hogy levéssek néhány gondolatot, összerakjam humán puzzle darabkáimat és találkozzak édesapámmal. Aztán elszaladok a bankba, majd - még nem tudom milyen sorrendbe - de ebédet viszek tesóméknak, el kellene néznem a butikokba (vannak butikjaink), fél11-től torna, utána jön a pepsi-s és a kiss B-s áru a pubba (van az is), amit át kell venni, ki kell fizetni, majd délután 1-től 4-ig magántanszobán felügyelek, tanítok, ahogy tetszik. Legfőképp angolt. Ezt követően, lehet megyünk gyógyfürdőzni 5-től 7-ig és ha minden jól alakul, a nap végére már nem kell altatni ... :)

Kissé a feje tetejére álltak a dolgok. Mégse tudok teljes mértékű negatívságot tulajdonítani ennek. Talán jó a változás. Elnézést. Ezt az előző talán-t stornózzuk. Jó a változás. Erről igencsak sokat kellene írnom, hogy világos képet kapjatok, Ti olvasók, viszont túl magán az egész ügy. Mivel nem csak engem érint, hanem megannyit embert a közvetlen közelembe, nem teszem publikussá. 

Még egy-két dolog, ami velem történt a hajvágás óta :D 

Azóta sincs kiskutyám. Megirigyeltem a szerelmemét, de albérlőtársam (édesanyám) rendíthetetlenül bombázza ezzel kapcsolatos kérdéseimet. ugyan nem atom töltető de még így is ütős nemekkel. A valódi helyzet az, hogy még ő maga se jött rá, hogy ez a nem nem lehet végleges. :) 

Leadtam a jelentkezést, mind a szintemelőre érettségire, mind a sulira. Ámmeeeen!! Sorrend : DE - angol, Pázmány - angol majd Miskolc, de oda ha felvennének se iratkoznék be... 

Majd hmm bizonyára legtöbb olvasó néz híreket, ergo hallhattatok arról a 8 éves kislánykáról, aki a héten jutott új szívhez állítólag osztrák földről. Nos, a kislány, Fannika és szülei a szerelmem családjának jó barátai. Én is ismerem a lánykát, bár be kell valljam az utóbbi 2 hónapban nem sokat láttam belőle, mivel állandóan beteg voltam (mármint megfázás, taknyolás, köhögés) és a kislánynak a legkevésbé az én bacijaim hiányoztak. Viszont egy rendkívül édes teremtésről van szó. Nem csupán a körülményekre való tekintettel és elfogultságból mondom ezt, hanem, mert tiszta szívből és egészen komolyan gondolom így. A műtét csak a kezdet. Az első lépés egy új, jobb élet felé Fanni számára. A nehezen, az igazán nagy megpróbáltatások sora még ezt követően fog a család életében helyet foglalni. Fanninak steril dolgokra van innentől szüksége, kb egy teljes évig, hogy a szervezete ne kapjon el semminemű baktériumot, ami veszélyt okozhat az életben maradást tekintve. Első nagy feladat az, hogy egy abszolút steril szobát kell neki kialakítani az otthonába, amit gondolom meg se kell jegyeznem, hogy egy vagyonba kerül majd. Emellett a családnak megannyi támogatásra van szüksége. Lelki-és pénzbeli. Tegnap jutott a tudomásomra, hogy már Kecskeméten és Szabolcsbákán is elindult egy nagyobb gyűjtés, viszont még több, még jobb. Ezúton szeretnélek benneteket is az éteren keresztül bátorítani arra, hogy ha van rá lehetőség, cselekedjetek az ügy érdekében. Én, személy szerint kereteimnek megfelelően adakozni fogok, s ez alá egész családomat is bevonom. Tudom, ismeretlen vagyok legtöbb olvasóm számára, hiába sok-sok levésett blogos sor és bejegyzés, viszont így a távolból is szeretném, ha felvennétek velem a kapcsolatot ez ügyben, amennyiben kicsit is érdekel Fannika sorsa. A részleteket emailen át beszélhetjük meg. Még egyenlőre én is sokat töröm a fejem, hogy lehetne kivitelezni a gyűjtést. Mindenféle kreatív ötletet tárt karokkal és tág szemekkel várok. 

További szép napot Nektek!

m

ejha(j)

Angolul ...

Sitting in my room and looking out the window covered in tears of the winter makes me absolutely believe that it is February only beyond this little place of the flat but in here it is always what I want. I guess, that could be called illusion. Illusion or not I like it. What I like makes me happy. When I am happy I make people around me happy, too. So, yes, illusion can be a bad thing but only when you're not aware of it, when you're certain that it could just be real if you wish. It is not bad to me anymore. It used to be. I used to make myself believe that for instance the car that I had in England was really mine because I was always told that "It's your car, you use it." or "Take care of you little clio" and so on. But if I really wanna be honest to myself I have to see that was only what I wanted believe or what the people wanted me to believe. The house I lived was the same, "it's your room" and "it's your bathroom" and I also heard many times that the house was mine, too as I had lived there for long and it was the place I felt home abroad. It was not wrong of them or myself to think or say that but it wasn't good after all, either. When it came to the time that my room was untidy because I felt like not making my bed or keeping my things in place I was told that I should do my bedroom at the age of 20. There is no shame about havign a messy room, even if it not only happens occasionly but more often because it was place for me, the empire of Melinda in England where I could enjoy being lazy, being a little bit of my old self, being the way just I maybe was. Anyway, a room that is really used is never ever so tidy. I never find anything that quick when things are in their place. You think it's bullshit? Can be bullshit or can be optional.

Whatsoever, my Hungarian room now tidy. Think, maybe because it is really mine now. God, I hope no-one gets me wrong about this illusion thing. I am ever so pleased I had those people by my side and all the things they gave me in every way I can never be thankful enough but now - even though the situation of this place and country is nowhere near to the Uk's - my life seems a little more real. I have no idea why I shouldn't even try to find a correct explanation. Perhaps, the closeness of my family and a love I found or the behaviour of certain people towards me whom I expected nothing like that - in a positive way. I believe that in life there are many changes we have to accept and this is one of them. It will change, too and I will have to like it. Changes so far have been good things in my life so I'll hekp them happen. Let's see what comes next.

Have a nice day readers! 

m

Sziasztok Olvasók!!

Ezúton szeretnék mindenkit üdvözölni hosszas kihagyás után újra itt a blogon! 
Bevallom, bele se merek gondolni vajon kik olvasnak, követnek nyomon vagy figyelik még egyáltalán a blogot. Nem csodálnám, ha az olvasótábor megkopott volna követők terén, hiszen az ember ha valamit jól csinál és ha valamiben igazán eredendően tehetséges - akarva, akaratlan - az talán a felejtés. Született "kis elefántok" vagyunk, ha nem is azzal a szóval élve, hogy sokat és gyakran felejtünk, de az bizonyos valamilyen szinten öntudatlanul is szelektál az elménk. Nos, én csak biztosítani tudom a még kitartó olvasókat arról, hogy egy napra sem feledtem a blogolást és még nincs szándékomba befejezni sem. Tehát a visszatérés hivatalos és immáron nyomatékos is. Kezdek is egy kis update bekezdéssel.


Akikkel sikerült kapcsolatot tartani, azok minden bizonnyal tudják, hogy már túl vagyok a műtéten. Három hetes és egy napos az új szalagom, így január 5.-e után. Köszöni jól van, legalább is a körülményekhez mérten és épül-szépül. Esztétikailag a beavatkozást követő néhány napban brutálisan satnya volt, már ez az erős hiú-térd-szindróma enyhült, állapota külsőleg is stabil, kielégítő. :) Az operáció után 10 napos szuri-kúra vette kezdetét a trombózis megelőzése érdekében, amit nyilván már egy ideje abbahagytam, viszont mától újra el kellett kezdeni adagolni. Múlt héten egy vérvétel után megállapították, hogy a vérlemezkéim száma a normáltól igencsak eltér, a lábam pedig feszít. Jobb ha szedjük azt az injekciót. 
A gyógytorna minden másnap esedékes. Segít és haladok. Ámen.


Hogy mivel tengetem napjaim itthon, Anglia után? 
A válaszom, mivel nem? Jelenleg - bár kiskirálynősen hangozhat - amihez épp van kedvem, erőm és időd, plusz keretem. Amíg totál fel nem épülök sok elkötelezettségem hivatalosan és nem hivatalosan sincs. Készülök a felvételi lap leadására, megvan a szak, amit nem fogok senki orrára kötni, míg fel nem vesznek. Vagyis publikusan nem. Emellett tényleg nincs egy konkrét rutin, amihez lennék kötve. Egész szabad vagyok. Megpróbálok hasznos lenni azért. Az angolom már kopott, jó, természetesen nem borzasztóan, de épp annyira, hogy jómagamnak szemet szúrjon és bántsa a büszkeségem. Ez az állapot, mármint az idegen nyelv és köztem, olyan, mint egy jóindulatú daganat. Megfelelő kezelés és hozzáértés segítségével orvosolható. S mi lenne fő, ha nem a pozitív felfogás. Így úgy raktározom mindezt, hogy csupán átmeneti az egész. A héten már sikerült lelkesen olvasni, még szótároztam is :D haha - kis nosztalgia. De a beszéd az, ami hiányzik. Az nagyon. Mert érteni ugyanannyit értek, ez a normális is, a rutin, a tudás valós használata az, amiből nincs elegendő. Még. 


Nos, egyenlőre ennyi. Csak szépen lassan írok. :) Nehogy nektek is sok legyen. :)


Hamarosan jelentkezem. Addig is, csók mindenkinek!


m

Helló december

Év végén, Mikulás és a nagy karácsonyi készülődés előtt valószínű több ember még a háta közepére sem kívánja ezt az időszakot. Mit vegyünk ennek s annak a kérdés, vagy inkább, hogy miből, s nem az, hogy mit főzzünk, hol legyünk és kivel Szenteste. Mármint többnyire. Ezt is leginkább helyileg, itt a Beregbe mondhatom, ahol én magam is vagyok jelenleg. Ezt is azokról vázolom, akiket nekem van szerencsén nap mint nap látni. Rám egyenlőre nem hatnak a már jó előre beígért rosszkedv és komor habitus, a passzív és mélabús magyar hozzáállás. Pedig az elmúlt két hétben volt mibe belekóstolni. Ízlett vagy sem, meg kellett ennem, amit Élet ad a számba. Az emésztés metódusa rajtam áll persze, fűszerezni kedv szerint, ínyenc módra vagy addig és abból, amiből lehet a felállás. Vagy megesik az olyan, amikor még ha lenne alkalom se nyúlnának fűszerhez az emberek, mert minek is az, jól van az így. Ismerős? Ugye. Hát én azt mondom, minden addig finom vagy éppen esik jól, amíg jó szájízzel fogyasztjuk, az undor és a finnyás hozzáállás a válogatósoknak kedvező, nem a boldog embere kenyere. Az, hogy boldog vagy elégedett vagyok-e pontosan az a kérdés, amit nem szeretek se hallani, se erre választ adni, mármint perpillanat nem. Még ha én magam tudom is a választ (továbbá a körülöttem és velem kapcsolatban állók). Itt az erre érkező reakció követelmény a szánalmas mások irányából. Azt várják sokan, hogy azt mondja, nem, nem vagyok, rossz itthon, nem szeretem, nem kell Magyarország és hogy ódákat zengjek külföldről - amiről lehet és tudnék is, hiszen a kontraszt, amit túlzás nélkül mondhatok így, hogy a két világ között tapasztaltam egy itthon ragadt, nem világlátott, kultúrsokk immunitással hajszálnyit se felvértezett ember viszonyítás alap nélkül, vagy néha a reális nézet hiánya miatt nem tud igazságosan szemlélni, megítélni. Igazságos leszek, a két ország között még mindig úgy látom fényévek vannak, pedig itt is és ott is vidéken laktam. Az, hogy mire volt kint igény itt luxus, esetleg senki se hallott róla, hogy kint többen élnek jobb körülmények, jobb életfeltételek között, jobb reményekkel igaz, s a lista végtelen. A lehetőségek szóval igencsak imádnak dobálózni az emberek, nem csak itthon ugyan, kint is, de sokszor észre sem veszik, hogy az ott van, ahol a hitünk - még ha nyálasan is hangzik. Ha meg még sincs, először tegyük olyan dolgokat tisztába, melyek miattunk nincsenek rendbe, a aztán mutogassunk ujjal az Életre, Sorsra, hívjuk, ahogy épp jól esik. Viszont van, ami sosem változik, itt az élő példa mondjuk én, rám is jellemző néhány vonás, vagy úgy az alapcsomagolás, hogy bő beszédnek szűk a közönsége .... :))) hiszen ismét kissé elkanyarodtam az alap mondandómtól. A lényeg, hogy jelenleg sok a kétely, hiszen tudom mivel vagy inkább mire jöttem vissza, sok a kérdés, az elgondolás és még több a töprengés, hiszen ha őszinte vagyok, semmivel sem állok jobban, mint akárki más, viszont rosszabbul sem. Csak épp úgy, ahogy megérdemlem, ahogy kell. Nincs munkám, kétszer hagytam félbe sulit, tökéletesen mindegy milyen okból vagy problémából adódóan, hiszen csak én tudom miért történtek épp így a dolgok. Hagytam már magam mögött családot, szerelmet, a bizonytalant a még bizonytalanabbért, még olykor saját magam is, akiről azt hittem én vagyok, majd úgy döntöttem nem, de végén mégis úgy jött ki, hogy az is én voltam, csak már tudom, hogy annál lehetek jobb is. Nincs fix tervem, mit egykor, vagyis nem annyi, nem olyan komplikáltak. Nem akarok előre inni többé a medve bőrére, mert azt már megszívtam párszor. Talán most az óvatosság a kulcs. Január 5-én pedig fekszek a kés alá. Belevágunk. Szalagplasztika, aki többet szeretne tudni erről vagy belelátni, mitől is tartok annyira, nézzen utána Google-n vagy egy videót a youtube-on. Valamelyik csatornán épp kedves mamámmal néztem végig egy elülső keresztszalagpótlást, pontosan az a műtét, az a típus, ami nekem is lesz. Majd a felépülésről is készült dokumentáció. Nem valami varázslatos, de szükséges. Nem akarnám, ha lenne más. De nincs. Mikor 22 évesen megkérdezik tőled, hogy bevállalod-e mindezt, persze ha csak nem akarsz folyton arra figyelni, hogyan lépsz, vagy éppen megterhelni, s ami már nagyon extrém sportolni.... akkor a válasz egy gigantikus IGEN! Mert talán ennél nem is lenne nagyobb limit, mit a fizikai lekorlátozottság.

Azt hiszem, pont az utolsó sorokra elfáradtam, mert épp beteg is vagyok és holnap Pestre is megyek.. hajnalba indulok, így elteszem magam holnapra.

Szép álmokat Olvasók!

Melcsi