Hova menjünk Húsvétkor?

A Húsvét egy olyan ünneppé forrta ki magát - ha országosan még annyira nem is, itt megyei szinte mindenképp - ami elől a legtöbb ember kirándulásba, hétvégi kiruccanásba "menekül". A hímes tojás készítés, locsolkodók várása és egyéb hagyományok a háttérbe szorulva, inkább a kikapcsolódás különféle formáit választják az emberek. Senkit se hibáztatni, se biztatni nem tudok. Ebben a taposómalomban nem is csoda, ha az emberek java elutazik valamerre és ad magának egy kis "off" üzemmódot, ahelyett, hogy a tradíciókhoz híven, azt tenné, mint őseink. Mivel minden rosszban van valami jó és fordítva, ez előbbiekben említett tényálláson vitatkozni lehet, viszont nem érdemes. A szomorú az egészben talán annyi, hogy mindez, mármint a kiruccanásos rész a hagyományőrzés kárára megy.
Bevallom, ha lehetőségem nem is lenne elutazni valamerre, akkor se várnám a versmondó locsolókat és festeném a tojáskákat. De szerencsére lehetőség idén van, így irány Miskolc-Tapolca és Lillafüred környéke. Az alföldi emberek általában a hegyekbe vágynak. Mi legalább is a dombokat preferáljuk a lapos "puszta" megszokott mindennapjai után. Nem is lehet meglepő, hiszen az Északi-Középhegység bugyrai mindig visszavárnak. Gyermekkoromba többször is voltam ezen környéken. Leginkább Répáshutára emlékszem, ahol egy régi családbarát házába húztuk meg magunkat és így barangoltuk be a környéket.
Amitől a legtöbben tartunk ezen időszakban, az a tömeg, a dugók, a sorban állás és társai. Megpróbálok olyan helyeket keresni, amelyek talán kevésbé a nép szeme előtt vannak, mert véleményem szerint az Ősember barlangja és a lillafüredi kisvasút a pihenni vágyók olvasztótégelye lesz, mint mindig az év ezen szakászában.

Elfoglalva

Sziasztok!

Szerencsésen lett egy kis időm, amit végre blogírásra használok fel. Nem mondanám, hogy nem zajlik az élet, azt se, hogy időm, mint a tenger. Bővítsük a kört. Azt se mondanám, hogy rendszeresen írok és, hogy aktívan tartom a régi életem szereplőivel a kapcsolatot. Azt pedig nem fogom tudni megígérni, hogy ez ezentúl nem így lesz és minden gyökeresen meg fog változni. Jelenlegi életem és szereplői, teendő lefoglalnak, olyannyira, hogy már vannak napok, mikor eszembe se jutnak a régi momentumok. Tudtam, hogy ez egyszer be fog következni, csupán nem szerettem volna tudomásul venni, elhinni. Na de itt vagyunk. Bár én tartom magam ahhoz, aki a múltban akar élni, az régen rossz. Majd ahhoz, soha ne felejtsd honnan jöttél, mi van a hátad mögött és azon a bizonyos asztalon. A kettőt össze lehet-e gyúrni? Minden bizonnyal igen. Igyekszem annak élni, amitől most boldog vagyok, nem pedig amitől anno boldog voltam és iparkodom úgy megélni mindent, hogy a múltamból tanulva, s abból merítve a legjobb legyek önmagamhoz, az adódó helyzetekhez és egyáltalán nem utolsó sorban másokhoz is.

Pillanatnyilag aktív résztvevője lettem a családi vállalkozásunknak, aminek örökös motorja az én édesapám. Apukám sok mindent jól csinál, ritkán hibázik, de sosem csügged. Van egy stílusa, amit egy külső szemlélő kicsit vagy egyáltalán nem ért meg. Se nem könnyű, se nem nehéz esetnek tartom. Inkább csak "Az eset"-nek hívnám. Aki szereti, az elfogadja, együtt működik vele és elismeri, segíti Őt. Aki nem, az nem. Ilyen egyszerű. Én magam se voltam mindig ilyen elfogadó vele szemben. De erre is meg kell érni, meg kellett mind a kettőnknek érnie. A dolgok végül csak kiforrják önmagukat. Nos a munka részére visszatérve, hála égnek dolgom van bőven, segítség is, ezeknek gyümölcse is, így igazán nem szeretnék panaszkodni.
 Viszont lassan átkullogunk az áprilisba, amikor is ideje lenne vennem a fáradtságot és elkezdeni a készülődést az emelt szintű angolra. Nem fogom elbízni magam, mert már van egy felsőm és jól megy a nyelv, hiszen a helyzet épp olyan kiszámíthatatlan is lehet, mint elbízható. Nem szeretnék a véletlenre támaszkodni, ahogy esik, úgy puffan. Legyek maximalista, legalább abban, amit komolyan gondolok. Úgyhogy következő hónap elsejétől van kitűzve a kezdet! :) Majd megírom, hogy haladok.

Nos, azt hiszem lassan lassan be is fejezem a mai blogolást. Kezdődik a nap és én még mindig a köntösömbe vagyok.

Ui.: Szőke szeretnék lenni. Szerintetek?

' reggeli kósza + egy ezer éves versem

Tisztázzunk valamit, kérlek. Hol is van az a határ, amitől számítva nagy lányoknak vagy fiúknak számítunk? Ez a határ bennünk húzódik, a tudatunkban, s majd már ha felfogtuk lesz hivatalos? Mitől érik meg az a bizonyos gyümölcs, amit mi formálunk? Több felelősség, több gond? A felelősség egyáltalán annak számít? Aki nehezen bírja a még nem megszokott súlyát a felelősségeinek a kezdetekben gyenge vagy gyengébb lesz, mint mások, akik majdhogynem akadály nélkül felemésztik ezt?

Azt hiszem, nálam azzal nincs probléma, ha a rám bízott és belém fektetett bizalom terhe nyom, mindaddig, amíg a rutin és magabiztosság ölel körül, nem pedig a kérdőjelhad. Viszont ilyenkor kell, hogy saját magamat ráncba rázzam, mondva, a rutin és társai mind idővel jönnek, hiszen - bár sok fél Isten meri állítani, ők eredendően így lettek kreálva, mármint, hogy szinte minden, akármilyen körülmény között sikerül, épp úgy, ahogy el lett tervezve - azért lássuk be, a kezdeti bumm bele a mély vízbe vergődés esszenciális. 

Majd bár nem ide tartozik, de a következő versem tegnap találtam meg és gondoltam megosztom, mert talán ez az egyik legjobb, amit eddig írtam

A legnagyobb anya

Mint egy égő luftballon, tűnik el lassan,

S így lesz a Nap nélkül az ég lakatlan.

Bárányfelhők, esőcseppek számotokra anya,

Napkeltétől napnyugtáig szól az ő tana.

A fiatal felhő táncot jár sugarán,

Hisz Ő a vitorla a kék ég tutaján. 

Zajos vadlúd sereg integet neki,

Szelíd mosolyával búbánatát fedi.

Szomorú a Naprendszer legnagyobb pontja,

Mert az alkonyat megsebzi, vérét kiontja.

Nehezen búcsúzik, hiába is tudja,

Pár óra múlva felvirrad újra.

Nem tud elköszönni a virágtól, madártól,

Nem tud távol lenni a világnak zajától.

S ha végleg tovatűnik a táj horizontján,

A világ másik végén tovább játszik lantján.

Este mesét dúdol a zöld fűnek, fának,

A távolról énekel a Hold sugarának.

Ezt a dallamot csupán csak az hallja,

Ki tudja mélyen, Ő a világ anyja. 

Simon Melinda 2005.07.20.