Első bökkenő

Kihívás lesz az első szemeszter. Nem egyszerű visszaszokni az iskolapadba, ujra könyveket bújni és jegyzetet gyártani. Az mar csak hab a tortán, hogy mennyire eltér az otthoni és az itteni követelmény rendszer. Hamar szembesülni kellett a ténnyel, itt szemeszter közben kell tanulni, szerttenni arra a tudásra, amiről megkapod a féléves bizonyítványt, hogy igen, az első félévben ezt érted el, mar van valami a zsebedben. Tehát nincsenek vizsgák, ami van, az egy folytonos készenlét, beadandó beszámolók heti szinten, team munka és elvárt aktív részvétel. A önálló tanulásra fektetett koncentralas, jegyzetet nem a tanár beszédéből keszitetsz, hanem abból, amit otthon elolvastal saját érdekedben. Tehát tégy szert a tudásra önerőből. Milyen inspiráló. Az életre nevel. Nem arra, hogy mint sokan, másoktól várjuk tátott szájjal a sült galambot. Az eddig említettek pozitivumnak számítanak, hiszen csak azt erősítik meg benne, hogy van értelme mindannak, amit bevallaltam, meg akkor is, ha ezt egy piszok nehezen értelmezhető akadémiai szöveg elolvasása után hajlamos vagyok a lehangoltsagnak megadva magam másként látni. Egészen addig, amíg rá nem ebredek a tényre, ha minden simán menne, vagy tudnék arról, amit tanulnom kell, miért is jöttem volna egyetemre és nem egyből dolgozni a szakma...!? :) a megpróbáltatások végül is azért vannak, hogy bebizonyítsuk magunknak mindenek elott, hogy mi mindenre képesek vagyunk, hogy mindent csak akarni kell, de akarni nagyon és, hogy sosem lehetünk elég törekvőek. Az én hibám, hogy hagyom magam visszahuzni csak mert nem úgy alakul a kezdet, mint azt én szépen, édes deden elképzeltem. :) és milyen ironikus. Vajon ha úgy alakulna minden, ahogy azt valaki eltervezi, lenne értelme tervezni egyáltalán? Lenne értelme menni, hajtani? Ugyan mar. Hol maradna akkor a kihívás? Mindamellett volt mar rosszabb is, és jaj, biztos nem én vagyok az egyedüli ebben a helyzetben, bár ez ne legyen vigasz! A konklúzió, tunya nem vagyok, kicsit fit, viszont ahhoz, hogy edzett legyek meg le kell gyúrni nehány akadályt. Ahhoz, hogy bajnok, pedig szamtalant. A szemem elott pedig jó, ha lebeg egy csipetnyi motiváció : "nothing is impossible" avagy semmi sem lehetlen. Ha ezt eszünkbe vestuk, akkor tegyük ezt a következővel is : "impossible is nothing" tehat, a lehetetlen semmiség.