Egy újabb halloween

• Ha október 31. akkor jelmez, arcfesték, csoki és cukor hegyek.

A harmadik halloween-i éjszakán vagyok túl, és még mindig tetszik az ünnep. Kicsit csacska, valószínűleg megunható, s talán még elfuserált is lehet egyeseknek. Nekem eddig nem okozott csalódást. Legszívesebben adnék egy ötöst a keltáknak a kreativitásért. Hogy miről is beszélek?


"A halloween ősi kelta hagyományokból kialakult ünnep, amit elsősorban az angolszász országokban tartanak meg, bár mára már az egész világon elterjedt. A boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe, melyben összemosódott a római Pomona-nap, a keltasamhain ünnep és a keresztény halottak napja. Október 31-én tartják." (erről bővebben, katt ide!)


Igen, kicsit utána néztem (így egynéhány év után :D) pontosan mi fán terem az ünnep, mivel sok perspektívával voltam már boldogítva. Többen mondták, hogy Amerikából elterjedt hagyomány, ami mára a világ jelentősebb pontjait is behálózta. Nem tudom, hogy csak én voltam kicsit "out-of-fashion", de anno, mikor egyetemista voltam otthon, nem volt ilyen nagy felhajtás Magyarországon ebből. Most pedig faragott tököket, ilyen-olyan jelmezes partikat látok szerte a facebook oldalán. Érdekes, hogy ezt egyhamar elsajátítottunk a tőlünk fejlettebb nyugati világtól, más, hasznosabb dolgokkal pedig a Pató Pál tematikát követjük. Na jó, este háromnegyed 10kor ne álljak le politizálni! :)

"Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat!, szabadon fordítva: „Cukrot vagy csínyt!” kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra."


"A háztól-házig járás édességért szokás eredete az Ó hazába nyúlik vissza, nagy valószínűséggel az angol, ír és skót bevándorlók hozták be és honosították meg az USA területén. Európában a halloween sokáig feledésbe merült. Néhány helyen elvétve jelmezbe öltöztek és tökdíszeket helyeztek el a lakásban, de ez a szokás is hanyatlóban volt."


Ma én is elmentem kéregetni csak így helyileg Hattie szívemmel. Az emberek fele ugyan nem nyitott ajtót, de azért jól éreztük magunkat. Egy rakás édességgel tértünk így is haza, s valószínűleg ez az este sem tett jót a lányok diétájának. :) That's life. :) 

a spooky picture ;)

A hétvégémről ejthetek néhány szót, csak az update kedvéért, bár nem sok minden történt. Pihentem, feküdtem sokat a lábammal. Néha már-már a szöveteim átvették a laptop alkotó elemeinek anyagát az egybeolvadásra készülve. Ez van, mikor kint esik az eső és fúj a szél, s még a kocsit sem ajánlott vezetni. Úgyhogy igazán szétszörföltem magam az internet hálóján, segítettem a ház körül, olvasott blogok terén se sok a lemaradásom, mondhatni csaknem zéró, az emailekkel is jól haladok és a morfondírozások a következő szintre léptek. Kialakítottam egy véleményt az iskola-ügyet érintve, amit nem osztok meg egyenlőre. Úgy érzem, most ez így helyes. Teljesen pozitív vagyok eziránt. Semmit sem könyveltem el végleg és raktam félre az aktatáska egyik rejtett zugába, csak megőrzöm a fix és ideális biztonságérzetet a részlegesen kifejlettek körül. 
Holnap azt hiszem Banbury felé veszem az irányt. Szerencsére csak 20 perc autóút, túlélhető. A kocsit szervizbe kell vinni, mert állandó ég a szerviz lámpa. Teszem hozzám ez már körülbelül másfél éve így megy kisebb-nagyobb kihagyással. Aztán átfésülöm a bevásárlóközpontot némi akció után, hátha van olcsó bőrönd. Kell egy kézi meg ha van jó árba, akkor egy rendes utazó bőröndöt is veszek. De kézit mindképpen, mert eddig a családét használtam (nyugalom, van vagy 10). Továbbá jobbnak látom már most szemezgetni a búcsúajándékokkal. Halvány lila gőz a helyzetjelentés e téren. Lehet, hogy elcsépelten hangzik, de úgy érzem, egy boltba nem tudom megvenni 2,5 évem háláját. Megeshet, valami saját kézzel készített dolog lesz a végén belőle... 


M

Esti kósza

Csak egy estére ülhetnék le szembe magammal. Pusztán beszélgetni, semmi több.


Őszintén remélem, örülnék a találkozásnak.

M

2011 október utolsó hete

Mindennek megvan az ára
Megpróbálok mobilrol komponalni egy bejegyzést én is, hátha tulelem. :)
Az ékezeteket csak hellyel-közzel jelennek meg, azt mar látom.
Gondoltam mielőtt végleg megválok az okostelomtol, levesek nehány sort hogy ezt is kipipaljuk. :) Ami a telefonom illeti : borsos ara van a szerződés felbontásanak. Sajnos semmi más kiút nem volt a két éves megállapodásból. Tavaly januárban jutottam hozza az iPhone 3GS-emhez, amit azóta lefejelt az ételes kuka, megajándékozva a kijelzőt egy óriási repedessel. A kijelző azóta is probléma nélkül működik, mivel nem folyt be vagy repedt tovább. Hogy miert is nem cseteltettem ki? Mert 200fonttal könnyebb lenne a bankszámlám. Ez a telo egy kitüntetést érdemlő túlélő. Mivel a wc bugyrait is megjárta. Visszatérve a szerződéshez, a készüléket nem vettem meg, hanem 2eves előfizetéssel torlesztek, ha úgy tetszik. Ebből pedig meg egy év sem telt le. A telefonos úr rendes és segítőkész volt. Beallitottuk, hogy november 1.-tol lezárjuk a számlát és megszüntetik a számom. A végleges torlest, vagy azt, hogy gond nélkül tudjak majd otthoni SIM kártyát használni pedig ott tudjak elintézni, ahol vettem anno (warehouse, Banbury). Hogy ez mennyibe fajt nekem? Nagyon. Szörnyen. Kerek egy kis morfiumot.
Annyit mondok, jó, hogy visszaküldtem az iPadem - amiből visszautaltak mar a penzt is. Mondjuk azt, hogy "always look at the bright side". Hat, igyekszem. :)

Húzós hét
Ez a hét húzos volt. A heti program miatt és a lábam miatt is. Nem vennék rá mérget, de szerintem még nem említettem, hogy Emmából bába lett :D Igen, és már "kuncsaft" is akad/akadt. Az elmúlt 2 hétben folyamatosan 'ready, steady, go' helyzet volt, ami annyit tesz, akármikor felhívhatták, hogy a baba úton van és rohanni kell be az oxfordi kórházba. Nem szeretnék rosszindulatú lenni, de szerintem nem tesz jót neki ez a munkakör. Tiszta stressz és idegölés. Már attól fáradt volt, hogy "on call"-on volt. Ez mentálisan már két héttel az akció előtt megviselte... A lényeg, hogy az én feladatom az volt, hogy esténként és minden éjszaka a ház körül legyek, ha pedig házon kívül vagyok napközben, akkor telefon közelbe. Arra lennék kíváncsi, ha én már nem leszek, ezt ki fogja ellátni helyettem? Mert gondolom James nem fogja ejtőernyőstől kivetni magát a vasmadárból, a nagymamáék mivel ilyen testületi tagok a helyi önkormányzatnál, azért nekik is van kötelességük, a lányok suliban és még nem nagykorúak egyébként is, egy hétköznapi nanny pedig nem fog készenlétben lenni, arra várva, hogy jöjjön majd egy hívás, hátha Emmának mennie kell segíteni a szülészetre.
A szerdai napon én láttam el az anyuka szerepét majdnem 24 órában. Már hajnalba bekopogott Emma az ajtómon, hogy menni kell (azt hiszem épp fél kettő volt). Örültem, hogy a bal szemet és a jobb fülemet funkcióa fágtam, és tudtam reagálni, hogy OK. Reggel én keltem a kicsivel. 6.50am O.- L.O.V.E.L.Y. Aztán 9ig közelharcot vívtunk - reggeli, cipő, kabát, Tv, cipő másik fele... 9re ledobtam az oviba. Délelőtt pakoltam, ezt azt, jött a nagypapa a két lányért (jah, igen, szünet volt a héten), hogy majd ők vigyáznak rájuk. Ami édes, de nekem nem oszt nem szoroz, ha ők épp itt vagy házon kívül vannak, mert a lányok szótfogadnak nekem és eléggé önellátóak. 'kor felszedtem Olit, lefektettem aludni. Délután kiesett, azt hiszem csak gépeztem, olvastam, mesét néztem. ::) 4kor keltünk, aztán újabb közel harc és 7re (mikor már Oli lefeküdni készül) berobog E. Ő exhausted. Hát, alright :) Teszem hozzá, én mindezt egy lábbal csináltam végig, mert már kompletten összeomlott a bal lábam. Így simán kerülöm a rajta való állást, még térdrögzítőben is. Érzem, ahogy húzodik a szalag, s ahogy lépek egyébként ropog az egész. Még a csípőm is. Rendesen félek járkálni. Vezetni már a városon kívül nem is nagyon vezetek. Így azért elég veszélyes is lenne. A városban pedig szerintem én megyek a leglassabban, és tényleg extra körültekintően és óvatosan.

Dilemma
Valójában az egész hetet így csináltam végig. Engem érdekel a saját egészségem, de azért ennyire nem gondoltam volna, hogy aggódni fogok. Remélem nem fogok nagyobb károkat okozni a lábamban még az elkövetkezendő 3 hét folyamán. Per pillanat, itt a gép előtt ülve, bele se tudok gondolni, hogy fogom ezt végig csinálni. Már nem bírok fájdalomcsillapítót se beszedni, nem ér az már semmit. Attól hogy enyhít valamit, a térdem még ugyanúgy lötyög, kattog, ropog. Már kondiba se járok. A két lábam totál máshogy néz ki. Elkezdett újra kicsit sorvadni az izom, de nem használom akkor se a balt. A testem se akarja.

Tehát már kevesebb, mint 3 hét. Nem fogok itt visszaszámolgatni. Nem mintha ellenkeznék a hazamenetel kapcsán, nem is az, hogy nem várom. Olyan semleges. Olyan is-is. Szerintem november 18ig nem is fog benne tudatosulni, hogy tényleg szedem a sátorfát és haza pakolom a 2 és fél évem. Jelenleg nincs is meg ez a hangulat. A családban is minden változatlan, ugyanannyi szeretet és kommunikáció van jelen. Nem változott semmi.
Nem tudom mi lehetne jobb szó a 'tartok' szónál erre, de ez nem a legideálisabb hangzású -  viszont tartok is meg nem is a hazautazástól. Sokszor szembesültem a ténnyel, mennyit változtam én, s mennyire nem változott szinte semmi otthon. Aztán idén nyáron máshogy volt ez. Bizonyos mértékig. A családom tagoltsága megváltozott. Privát, ebbe nem is folynék bele mélyebben. Meg ezen kívül még néhány dolog. Aztán, most könnyebb hazamenni, mint ha mondjuk tavaly ilyenkor kellett volna. Azt még mindig nem tudom, hogy ez az angliai küldetés itt lezárult volna avagy sem. Lehet, hogy észre kellene vennem, hogy ennek itt a vége és kreaálni egy új célt, álmot? Vagy ez csak egy szünet? Egy kis idő és helyváltozás, mert valamit nem úgy csinálok, ahogy kellene, de ez nem a mese vége? Ha visszagondolok honnan és onnan miért jöttem el, s költöztem ide, akkor azt kell mondjam : megszereztem amiért eredetileg jöttem. Ez ugye az angol volt. Még többre is vittem, mint az alap terv (középfokú). Aztán miután megszereztem azt, amire szükségem volt, itt kezdtem el álmodni valamiről. Az utazás volt az. Amiből eleget tápláltam magam az itt eltöltött idő alatt. Utána kirajzolódott a mindig is előttem lebegő kérdő jel a 'tanulás' szó felett. Aztán jött innen-onnan inspiráció (Hanka, Melinda, az angol család). Aztán belevágtam, majd "elbuktam". Teljesen mindegy milyen körülmények miatt vagy között, a végeredmény ugyanaz. Tehát ha ezt így végiglapozom, azért szerintem simán, szívfájdalom nélkül bokán rughatom magam, ha csüggedni mernék. Ennyi tervből csak egy nem valósult meg. Mindemellett, tisztában vagyok azzal, mit kellett elhagynom. Tudom, hogy valószínűleg milliószor több esélyem lett volna a garantált jövőbeli boldogulásra, mint mondjuk egy otthoni diplomával (már ha egyáltalán lesz, még fel se vettek sehova...). Aztán most itt állok stabil nyelvtudás (persze van még mit csiszolni), élettapasztalat, némi pénz, személyes érték és továbbtanulási ambició mind a tarisznyában, csak épp azt nem tudom merre tovább. Persze azt is tudom, hogy ne akarjak már mindent most eldönteni :) A héten csak a suli témán ültem. Rongyosra informálódtam. Minden nap bölcsebb lettem valamivel, s minden nap megkérdőjeleztem azt, amivel addig bölcsebb lettem. Így kell rutinosan saját magad agyára menni. Kizártam néhány dolgot, szerencsére reálisan is tudok látni ebben az elméleti káoszban. A jelenlegi helyzet az, hogy azt maximálisan tudom miben vagyok jó és mi érdekel, és azt is, hogy nem akarok olyat tanulni, se a jövőben hivatásként végezni, ami ezen kettő ellentetje.

Már megint éjfél múlt és már megint nem érdekel. Pedig reggel 7 óta fent vagyok, talpon - tényleg lyukasra jártam a zoknim a házban.




Azt hiszem írtam, hogy november 17.-re vettem még meg anno október elején a jegyem haza, csak egy hétvégére. Amiből mostanra kissé hosszabbra sikerülő hazamenetel ígérkezik és már nem is november 17.-re. Ma raktam át a járatom 18.-ra :D Ne kérdezzétek meg miért ért ez nekem 30 fontot, de ez a csütörtöki nap a jelen szituációt tekintve, s azt, hogy épp egy csütörtöki nap mondjak búcsút az én Angliámtól valahogy szúrta a szemem és tudatom. Bogaras lettem. Tudtam én. A sok csokis keksztől lehet ez, pedig a csokit nem is szívlelem igazán... A másik ok kellemesebb. Zsófiám rám dobott egy emailt pont ma, pont mikor szükségem volt egy jó hírre :) Lazán közölte, ő szívesen eljön és segít az utolsó hetemben. Plusz talán ez az utolsó ilyen alkalom, hogy ezen körülmények között, s ilyen S.O.S. jó időzítéssel látogasson ide és töltsön velem egy kis időt Angliába. Előtte való szombaton érkezik, tehát majdnem egy teljes hetet itt lesz, aminek én iszonyúan örülök!



A hétvége olyan szörnyen lassan telt, s olyan szörnyen sokan voltak a házba... s olyan szörnyen sokat voltam a gépem, hallgattam zenét, olvastam blogot, ilyen-olyan lomot Neten, néztem X-factort, csavartam ki a bokám, ettem jégkrémet kólával és szelektáltam.. A legutóbbit sokat. Papírt, motyót, bigyót, ruhát nem, az tilos! gondolatot, feladatot, képeslapot, ötletet és mi egy mást. Lefáradtam a konkrét 4 fal között. Volt egy pár sokkoló momentum... leírom, mert egy percre ténylegesen kerülgetett a rosszullét. Mi mást tettem-vettem volna, a gép felett roskadtam, cikkeket olvastam meg ezt-azt. Szokásos. Emma felkiált, hogy most azonnal menjek le! Reakció : De vasárnap? Oks, lecammogok a lépcsőn, a rossz térdem jön utánam, bemegyek a dolgozóba, ahol Emma pislog a facebook profilja felé. A képernyőn egy erősen pirosfejű bébi. Újszülött. Csukott szem, sapi, pólya..minden. S meséli, hogy van egy házaspár barátjuk, akiknek az elmúlt hónapban halt meg a babájuk, még születés előtt. Az anyukának halva kellett világra hozni a kicsit. Elég tragikus lehetett az egész család számára, nem hogy véghez vinni. Szörnyű. S ekkor mutat rá a babára a képernyőn és mondja : "Ez az a baba." Kirázott a hideg. Egy cikk címként bevillanó kép : Hallott bébi facebookon. Nem is tudom, szerintem brutális ilyen közzé tenni. Persze a legnormálisabb embereknek igazán csak közeli ismerősök vannak facebookon, mint barátok, én is igyekszem ezen lenni, de még akkor is.. Szülő jómagam még sosem voltam, átélni csak annyira tudom ezt, amennyire tőlem telik. A történet a facebookos lépés nélkül is a hideget rázta ki belőlem. Engem sokkolt.



Aztán kis desszertként .. : Oli hozzám vágott egy jégkrémet a héten. Mint ne mondjak, hideg volt... Aztán az iPad-et visszaküldtem, mivel otthon inkább lecserélem ezt a haldokló laptopot és csak megleszek érintőképernyős mennyország nélkül... Lassan sikerült elmondani mindenkinek, aki számít, hogy hazamegyek. Ki hogy fogadta. Bár a szemrehányásokat még mindig nem szeretem... Zsófival és Magdival annyit kommunikáltam, hogy nem győznék hálálkodni. Tanácsadóimmá nőtték ki magukat. :) Adammal lefixáltunk egy vacsit csütörtökre. Írtam listát arról, mi merre hány méter. A következő 2 hétben el akarok intézni mindent, hogy mire jön Zsófi már ne kelljen ezekkel bajlódni. Az iPhone lesz még nagy falat... 2 éves szerződést és egy betört képernyőt kell az Orange-hoz vinnem holnap. Wish me luck! Remélem nem akasztanak le rólam egy vagyont. Inkább ugrálok nekik bal lábon, ha kell a trambulin tetején kétszer is... Sárát folyamatosan zaklatom telón, de csak mert ő is :D kitaláltunk egy heti akciót, amiről remélhetőleg készülni fog egy kis vizuális összefoglalásos rész :) híztam 2 kilót. Így van ez, ha kétszer reggelizik az ember. :) Gondolom a lelki nyavaják, sok váltás egyebek miatt van ez az emésztési upside down... kifogás erre mindig lesz csajok...

Az elmúlt napok képekben ...............

rámegy a gatyád is üzlet..:)

 répa torta

 kávézó - emelet

 kávézó - kilátás

 -||-



Mivel minden szőröstől-bőröstől a feje tetejére készül állni, egy brutális organizáció kezdetét venni látszik. J

Először is, most, hogy ennyi minden eldőlt, megdőlt és kialakult az elmúlt napokban, s most, hogy így megcsonkult a napi rutin, már pofátlanul azt is mondhatnám, felvet a szemtelen mennyiségű szabadidő. Hát ez is az újkor hajnalának korai jelei közé sorolható lehetne. J Legalább is egy bizonyos ideig. A sok kínos, de még emészthető momentum és dialógus után meglepem magam egy monológgal pillanatról pillanatra. Bizony megint itt a morfondírozás, a non-stop töprengés és éber kóma. A helyzet, hogy olyan mákom van, hogy ennyi jó ember vesz körül és ennyire tudok számítani másokra. Már csak én lehetnék egy egészen picit tökösebb a jelen szituáció káoszában. Ez is megfog érni érzem, már fortyog valami bennem. J Tegyük fel, hogy egy üst vagyok. Kicsi vagy nagy, zömök vagy széles, nem számít. A befogadóképességem így is, úgy is relatívan limitált viszont az, hogy ami bennem van miként lesz megfőzve, előállítva és kivitelezve, függ nem mástól, mint tőlem és az engem érő körülményektől – a tűz (motiváció), ami alatt ég, az étel (tudás, képesség), ami a birtokomban áll és ahogyan az elő lett készítve(élet, taníttatás), majd a műveletben segítő szakács (számodra fontos emberek). Az egyáltalán nem megdönthető, hogy minden csak rajtunk áll. Ez bebizonyult most is, mint már annyiszor előtte és még hányszor befog! Dönthettem volna amellett, hogy tovább hajtok, megyek, csinálom és nem veszem figyelembe velem történő dolgokat. A cselekedeteim részeredményeit, majd összefonva azok végeredményeit. Viszont bármennyire is tenyérrel feszítve kitolom a kezem, felemel fejem és hiszem, ez engem nem érdekel, én továbbra is végzem, amit szerintem kell, a dolgok miértje utolér minket. Noha semmi sem lehetetlen. Maradni lehetett volna és még ha térden állva – bár talán azt inkább most nem – könyörögtem volna, vagy fűztem volna a családot, hogy had eshessek át itt, Angliában a műtéten, majd ápolást fizettem volna és valahogy csak elszenvedtünk volna hónapokig, ráutalva itt mindenkire az első emeleten, gyógytornára és egyebekre hurcoltatni magam. Ez is egy opció. Majd ezzel járt volna 2 felfüggesztett szemeszter, amit finanszírozni kell és 2012-től az új költségtérítési rendszer küszöbén találtam volna magam. Azt is meg lehetett volna oldani. Dupla vagy tripla hitel van ez így! Én mindezek ellenére, azt a döntést hoztam meg, hogy hazamegyek, mivel 2 különböző térdműtétem is volt, tudom mivel jár és tudom mire lesz szükségem és mi alá fogom vonni a környezetem. Ezt most nevezzük csak el blablablabla-bának, mert ez fix, hogy komplex. Aztán a fentiekből kiindulva én nem tudom úgy álomra hajtani a fejem, anélkül, hogy legalább sejtésem legyen arról mit hozhat számomra a holnap. Bár még van egy kis időm, de már elég határozottan eldöntöttem, otthon tanulok tovább. Ijesztő hírek keringnek a 2012-es felvételikről, néhány közölték is elég valószínű nem fogok bejutni jó helyre. Ehhez hozzáteszem nekem nem volt fényes az érettségim, 4es átlag. Az mellékes mire tettem szert az elmúltakban azóta, papíron ez sajna nem szerepel. Így újratennék egy-két tárgyat.  Meg egy emelt szintűvel is meg kellene próbálkozni. Plusz még egy nyelvvizsga (mondjuk német?! – esélyes ezt már tanultam), mert csak angol felsőm van. Erre lenne időm májusig. Azt tekintve, hogy más dolgom végül is nem lesz, elég jól állhatna a szénám. (Bár a nyelvvizsgát nyárig el lehet küldeni..)És hogy hova tovább. Az még KÉRDŐJELES. De vagyok olyan büszke, hogy a lehető legjobb felsőoktatási intézményeket célzom meg, reálisan ugyan, de bízva a legjobba és felkészülve a legrosszabbra. We love felvi.hu csak lenne már fent több info.

Jelentem van aki otthon már le is mondott rólam, van akit még érdeklek és van, aki semleges, de szerencsére egy maradt a régi, az pedig Én :D önbizi a köbön mindezt nagy É-vel írni J - viccet félre téve. Ez már így lett elrendelve, tessék így elkönyvelni, szeretni és nem megvetni!

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat!! Nagyon!! Igyekszem és ha valóban működni fog a blogolás, ám legyen! Amerika is egy lehetőség, egy bónusz, ami mindig ott lesz. Jól hangzik és eszembe jutott már, de nekem kell egy diploma, mint síró csecsemőnek az ölelés! Most! Már így is nézzük meg a helyzetet! C’mon! J

Most aktívnak tűnök, úgyhogy valószínű hamarosan jelentkezem!!! J

Köszönöm az olvasást!

Melcs

BREAKING NEWS - LETABLÓZÓ HÍR

Jó reggelt mindenkinek!

Szeretném ha kitörölnétek az álmot szemeitekből és picit koncentrálnátok erre a bejegyzésre, mert elég nagy jelentőségű dolgok történtek az elmúlt napokban.

Ahhoz, hogy mindezt így leírjam ide, holott még nem volt alkalmam mindenkinek elmondani és mindenkivel átrágni magam a dolgok valós velején, nagy lépés. Tehát készen állok egy vallomásra, amivel mindenek előtt magamnak tartoztam s csak azután másoknak.

A lényegre térve megadom a kulcsmondatot : Melinda november 18-án hazaköltözik. Végleg.

Ennek számos oka van, amit nem fogok elemezni a magánéletemre való tekintettel és személy szerint kívánok megtartani apró, nem publikus részleteket magamnak és közeli hozzátartozóknak.

Emmával egy hatalmas délutáni beszélgetést tudtunk le hétfőn és be kellett látnunk, amit eltitkolni tovább nem tudtunk : ilyen körülmények között, ezt az aktív életvitelt nem tudom végezni. Amint mondtam részletekbe nem megyek bele (legalább is itt a blogon nem, úgy emailt még mindig szívesen fogadok), de adok pár alapkövet, amin felépíthetjük a sztorit. Tehát : térd, fizikai oldala ennek az életvitelnek, anyagi vonzatok, kevesebb meló (ezt elfelejtettem megemlíteni, hogy végülis kevesebbet tudtam az elmúlt 2 hétben dolgozni, és még pénzzel is visszafizettem ha kevesebb órát dolgoztam itthon), egyre több és több kiadás (benzin, parkolás, könyv, drága design program, hogy csak a jéghegy tetejét említsem..), majd kevés sikerélmény, lehangolt kedv, rossz lelki állapot. Még mindig az irodámba élek. A vezetés sok időt elvesz, ami időm pedig van, az kevés ennyi tanulásra. Teljesen mindegy végül is mi és hogy nem alakult úgy ahogy én gondoltam, hogy alakulni fog, a lényeg, hogy időben feltettem a kezem a levegőbe és beláttam : hibáztam. Át lehet gondolni, meg lehet tervezni a jövőt, de az élet egy olyan üzlet, amire nincs garancia! Nem hiszem, hogy itt azzal lenne a probléma, hogy én nem igyekeztem eléggé, de már nem látta motivációt. Örlődtem az elmúlt egy hétben. Ez egy dominó vagy bonyolult szerkezet. Itt mindennek épp úgy kell működnie, ahogy nyár előtt én elképzeltem, különben összeomlik. A kár, hogy talán ha a lábam jó lenne, kicsit minden könnyebb lenne, de nem bírom. Már a kondiba se tudok járni, hogy erősítsem, mert arra 12órás napirend után nem volt energiám. Tehát hangsúlyoznám, mindegy hogy mitől nem ment a szekér, leszálltam róla és most új után vadászok. Mielőtt rátalálnék egy újabb fogatra, viszont át kell esnem azon a bizonyos térdműtéten. .... addig is, gondolkodom rajta legyen-e blog, ha már egyszer hazamegyek... Ezen még törni fogom a fejem, mert nem tudom... :) Gyerekek, nem vagyok összetörve mielőtt bárki is megenné a kalapját!! Csak az élet megy tovább.

Most megyek kikapcsolom az agyam és hamarosan újra jelentkezem...!

Csók

00.55 MONDAY

Épp most végeztem a könyv-és könyvkiadás történet házi dolgozattal. A téma : A kiadói peritext. Milyen izgin hangozhat ez a laikus füleknek. Valójában talán semmi újat nem tudsz meg magáról arról, amit húszon akárhány oldalt hevesen végignyálazva keresgélsz, de arról, ami után tudatosan nem kutatsz és mégis rátalálsz. Akit érdekel mi is az peritext, keressel fel Wiki-n, forrásnak nem túl hasznos, viszont kiindulópontnak több, mint megfelelő. 

Aztán kedden prezentáció, csak mini, amolyan érdemjegy nélküli, viszont, ha nem jó, akkor megdorgálnak. Ergo készülj vagy pusztulj! 4-5 diás előadás, 2 másik csopitársnővel. Az én reszortom : modern technológia vs. könyvek és könyvkiadás. Meglehet, én kaptam a legjobbat - bár ez is relatív. iPad és érintőképernyős technológia, s maga az Internet globalizációja stb. a jó szagú, kemény fedeles nagy kiadású vagy épp nem sokak kezében megfordult zsebkönyvek szemben. A konklúzió : könyved leöntöd kávéval = instant ejnyebejnye vagy dühroham. iPaded leöntöd kávéval = instant kóma, majd halál. Mindemellett, azon véleményen vagyok, mivel az éremnek mindig két oldala van, mind a két álláspont számtalan vonzatot hordoz magával. iPad negatív lehet : digitális világ, hová lesznek a humánus értékek. Könyvnyomtatás hanyatlása. Hatalmas internetes elérhetőség = sok az ingyen, sok a mohó. Mi lesz a szerzőkkel, kiadókkal? Bírjak a digitális verziót a könyvek világának? Pozitív : erre itt nem írok. Szeretném, ha esetlegesen Ti indítványoznátok néhány lehetőséget. Személy szerint találtam egy-két igen-igen érdekest, amire azelőtt még csak gondolni se tudtam. Komment formájába kérhetnék párat? :) Tudjátok, egy kis kvíz ;) éledjünk fel a blogspoton emberek! :)

Ebből adódóan nem adom ki a könyvnyomtatás negatív tényezőit, mert átfedésben lenne néhány dolog. :) Pozitívról írjunk párat. Mondjuk mit szóltok a könyvillatához, tényleges, fizikai létezéséhez a tenyereiden méltóságosan elterülve, feléd kiáltva, hogy "LAPOZZ"! Az ezzel járó könyvjelzők, polcok, egyék csinos és kevésbé mutatós kupacok alapító "kövei" séma? Az értelem egyik legősibb, leghivatalosabb formátuma?

A bejegyzés uzsonnája - mini történetek

A félbemaradt drepülő

Akadémiai tudományok óra (olyan "semmit se ér", de kredites úgyhogy mégis jó). Késtem 5 percet - dugó - sose bánd. Belépek, a szemek már annyira nem pásztáznak rajtam. Péntek esti fáradalom vagy megszokás? Kérdéses. Leülök, Olga már adott egy jelet, örül, hogy itt vagyok. Szia orosz! Én is! Az első félidő elrepült anélkül, hogy olvashatóan leírtam volna valamit. A második pedig alig-alig. Könyvtári bemutatás volt -.- ergo zzZzzZZZz ZZZ zz zZZZ!! ZZZ!!!!!!!! én a nebulónként kiosztott tájékoztatók egyikét komótosan elkezdtem hajtogatni - a mai origamis fcb update ennek indikátora, amiről valójában csak Sárának volt nagyobb tudomása vagy egy kicsi egyáltalán, tehát nem tudom miért tettem közé (hosszú idő után újra) egy privát poént - valami daru vagy repülő (drepülő?!) lett belőle. Mire a végső simításokhoz felgyűrtem volna az ingem ujját az előadó tanár odaállt mellém, teljesen váratlanul a katedra árnyékától megszabadulva félelmetesen közel az én origami aurámhoz és ezt kaptam : "Befejezné az privát origami show-t, mert igen fusztráló!" És ekkor én... befejeztem a papírhajtogatást. 

Vadnyugat a szélben

Pénteken, miután felvéstem az előző posztot kellemetlen szituáció ért. Ballagtam, nem is, inkább szökkenve sétáltam (inkább csak a jobb lábamat igénybe véve) a kocsimhoz a hosszú sétányom, ami egyenesen a rugby pálya mellett nyúlik el, majd torkollik a parkolóba. Még út menti virágot téptem volna, ha lett volna egy is, pillangófogó hálót magam után húzva. Ez mind kihagyva inkább tudat alatt este 7ig a parkolóba hagytam a kocsim, ami már délután 5kor bezárt. Vaskapu! fémlakat! - és még egy fűrész se volt nálam. Vagy egy pisztoly, azzal csak szétlőttem volna a lakatot, mint Terence Hill, amiről a visszapattanó töltény a hátam mögött toporzékoló parkolóőrt szemfogán vágta volna. Na de nincs nekem ekkora szerencsém. Viszont rosszabbul is járhattam volna. Leszidtak, hogy itt parkoltam és hogy eddig, majd következő hétre áttessékeltek a diák parkolóba, ahova csak engedéllyel lehet bemenni, ami havi nem-tudom-megengedi-magamnak fontba kerülne. S mivel a Hartcout Hill Campus a mező közepén, parkolóktól távol lett felhúzva, így innentől őzháton járok ide. Abból úgy is van, mint a tenger a professzor elmondása szerint. Egyet csak nem fog hiányolni senki. 

Sára és a hétvége

A mentális történetszál nem publikus. A vizuális annál inkább. :) Reméljük a képek nem teljesen fognak így magukért beszélni XD :D ha értitek, mire gondolok... Na jó, 00.38-kor gondolom elnézhető ez a bejegyzés publikáló magaviselet :):) Ha nem, akkor elnézem magamnak helyettetek is! :) (fáradt és pimasz:)

Elnézést. A következőt képet valószínűleg nem mindenki számára lesz egészen egyértelmű. Ehhez kell egy is gasztrónómiai és kúltúrális háttér. :) Átfordítani pedig nem sok értelme lenne. :)

Csók  

Melcsi

a quick post from the library

A kovetkezo bejegyzes (mar csak az angol billentyuzetet figyelembe veve is) angolul lesz, igy ezen nyelven nem beszelok vagy atugorjak es varjak a kovetkezot, vagy igenyelnek tolem egy gyors es atfogo forditast (szivesen!) :)

Hey guys!

As the title says it is only a super quick post and actually is not even about anything in particular. :) I just happen to write because I happen to feel like it.

Sitting on a chair in Hartcourt Library at this time of my very much it-is-already Friday is very unusual of me :)
Girls happened to cancel the meeting on our next week presentation so I just stayed longer after my last seminar of the week and now I am all ready to go and fetch Sara!! She is almost in Ox!!! She's just given me a quick update from her recently not that much loved blackburry that she is on board and actually was lucky enough to get a seat in the "quiet" zone on the train :) if you have ever in your life traveled on trains in England you must admit that she should be more than grateful about this miracle! :)

Wow, look at the time. Must gooo now!

HAVE A GREAT WEEKEND YOU ALL!

loves,
mel xx

Apple, forgalom -.-, stressz majd minden OK!

Nem emlékszem említettem-e, hogy végül is szert tettem egy iPad masinára. Ma este 6tól nem fogta a neten a házon belül, ami idegesítő. Ezzel releváns a következő link : http://atv.hu/cikk/20111006_elhunyt_steve_jobs_az_apple_alapitoja. Szánjatok rá néhány percet. Nagy ember haláláról van szó. 

Újabban az a heppem támadt, hogy hajnali órákig - meglepő vagy sem - nyitott szemmel lézengek. Annyi a tennivaló, a befogadásra váró ambrózia értékű tudás, a móka és morfondírozás a világháló bugyraiban és a gondolataim között, hogy a pillanatok, percek és órák, amelyeket alvásra fordítok bántani kezdtek és lelkileg gyötörnek :) Ezért van, hogy bár egy újabb tetőtől talpig lendületes és traktáló hét van 2 nap híján mögöttem, még mindig itt roskadok a gép fölött. Gépelek, mert jelenleg ez kapcsol ki .. vagy be?! Vitatható.. vagy vitathatatlan? Na jó, ehhez talán azért van olyan késő, hogy ne firtassuk :)(:

A forgalmi dugók és én közel sem vagyunk jó barátok. Ezzel a viszontagságos kapcsolattal viszont korántsem érzem hibásnak magam :) Sovány vigasz, de legalább az vigasztalt, hogy tuti nem vagyok egyedül ezzel :) Ez a szimpátiát keltő tudat pedig olykor-olykor mindenkinek jól esik. Tehát kedd reggel "időben" indultam Oxfordba az első, igazi előadásomra, amire már ténylegesen készülni is kellet jegyzettel, olvasmánnyal. 35 perces késéssel sikerült betoppanni egy sacperkábé 100-150 fős előadó edukációval telt atmoszférájába, ahol a hátsó sorból integetett felém egy rokonszenves, üres szék paddal együtt, jó messze a tanár esetleges neheztelő arcmimikájától. S itt visszatérek a néhány mondattal előbb használt idézőjeles időben jelentésére. Kedd előtt sulinapokon 7.40-kor indultam el, ami sajnos nem bizonyult elég korainak. A kipufogógáz-kavalkáddal telt reggeli csúcsforgalomnak általában sikerült arcon csókolnia, fogalmazzunk így. Redukáljuk a stresszes sztori részleteket egy 50 perc dugó, sorbánállásos részt kb. ennyivel kifejtő mondatra. A lényeg, hogy engem meglepően szörnyen megvisel a magatehetetlenség, a dugó és összes vonzata. Az emberek tolakodnak, a jelző lámpa smucig, kispórolva a zöld jelzést és hasonlók. Ebből kijárt az elmúlt hetekben. De ez a keddi vitte a pálmát. Okés, miután ez is megtörtént megvolt a reggeli 9-től 12-ig suli, majd hazavezettem. Kaptam egy milyen morci vagyok reggelente megjegyzést vagy észrevételt(?!), amiket még mindig a reggeli közlekedés okozta lelkinyavaja áltál kiváltott könnyek követtek. Megtárgyaltuk az itthoniakkal, hogy sulinapokon nincs értelme - legalább is nem éri meg - reggelente nekem dolgozni. Így innentől heti 3szor nincs reggeli műszak. És Ámen. 

A suliról annyit, hogy amint reméltem, tudtam és hittem, változtak a dolgok :) Van ami ugyanúgy nehezen megy még, vannak pontok, amiken már egész szerencsésen elnavigálom magam és vannak amelyek még ugyanúgy kihívások (hál'Istennek), merőben pozitív értelemben. Egy modul nehézkes. Nem az, hogy nem kötne le, vagy nem érdekes, csak még baromira nem látom át, pedig már igazán szeretnék hozzáfűzni valami értelmeset a szeminárium alatt zajló témákhoz. Nem tudom felépíteni még a spontán, de frappáns gondolatmenetem pillanatok alatt, ami annak köszönhető, hogy elhanyagoltam a tudás folytonos felépítését stb.. akármilyen bölcsen is fogalmaznék, a tények tények maradnak. Sosem tanulhat eleget az ember vagy tudhat eleget. Úgyhogy erre még gyúrni kell. Minél többet olvasok, annál többet tudok. Minél többet tudok, annál magabiztosabb, szilárdabb vagyok = A tudás hatalom. 

Nos, egyenlőre ennyi lenne. Valójában kismillió dolog jár az eszembe, csak már nincs elég energiám megfogalmazni mindazt. Ha esetleg nem adtam elegendő tájékoztatást az információkra éheseknek, akkor lehet bombázni kérdésekkel. Kimerült a kreativitásom mára :) nem tudok hirtelen témát, vagy szimplán már nincs kedvem megerőltetnem magam :)(: Azért remélem nincs hari ;) Kompenzáljon az előző ajánlatom mindenkit! :)

Szép hétvégét és Csók!

Első bökkenő

Kihívás lesz az első szemeszter. Nem egyszerű visszaszokni az iskolapadba, ujra könyveket bújni és jegyzetet gyártani. Az mar csak hab a tortán, hogy mennyire eltér az otthoni és az itteni követelmény rendszer. Hamar szembesülni kellett a ténnyel, itt szemeszter közben kell tanulni, szerttenni arra a tudásra, amiről megkapod a féléves bizonyítványt, hogy igen, az első félévben ezt érted el, mar van valami a zsebedben. Tehát nincsenek vizsgák, ami van, az egy folytonos készenlét, beadandó beszámolók heti szinten, team munka és elvárt aktív részvétel. A önálló tanulásra fektetett koncentralas, jegyzetet nem a tanár beszédéből keszitetsz, hanem abból, amit otthon elolvastal saját érdekedben. Tehát tégy szert a tudásra önerőből. Milyen inspiráló. Az életre nevel. Nem arra, hogy mint sokan, másoktól várjuk tátott szájjal a sült galambot. Az eddig említettek pozitivumnak számítanak, hiszen csak azt erősítik meg benne, hogy van értelme mindannak, amit bevallaltam, meg akkor is, ha ezt egy piszok nehezen értelmezhető akadémiai szöveg elolvasása után hajlamos vagyok a lehangoltsagnak megadva magam másként látni. Egészen addig, amíg rá nem ebredek a tényre, ha minden simán menne, vagy tudnék arról, amit tanulnom kell, miért is jöttem volna egyetemre és nem egyből dolgozni a szakma...!? :) a megpróbáltatások végül is azért vannak, hogy bebizonyítsuk magunknak mindenek elott, hogy mi mindenre képesek vagyunk, hogy mindent csak akarni kell, de akarni nagyon és, hogy sosem lehetünk elég törekvőek. Az én hibám, hogy hagyom magam visszahuzni csak mert nem úgy alakul a kezdet, mint azt én szépen, édes deden elképzeltem. :) és milyen ironikus. Vajon ha úgy alakulna minden, ahogy azt valaki eltervezi, lenne értelme tervezni egyáltalán? Lenne értelme menni, hajtani? Ugyan mar. Hol maradna akkor a kihívás? Mindamellett volt mar rosszabb is, és jaj, biztos nem én vagyok az egyedüli ebben a helyzetben, bár ez ne legyen vigasz! A konklúzió, tunya nem vagyok, kicsit fit, viszont ahhoz, hogy edzett legyek meg le kell gyúrni nehány akadályt. Ahhoz, hogy bajnok, pedig szamtalant. A szemem elott pedig jó, ha lebeg egy csipetnyi motiváció : "nothing is impossible" avagy semmi sem lehetlen. Ha ezt eszünkbe vestuk, akkor tegyük ezt a következővel is : "impossible is nothing" tehat, a lehetetlen semmiség.