Év végén, Mikulás és a nagy karácsonyi készülődés előtt valószínű több ember még a háta közepére sem kívánja ezt az időszakot. Mit vegyünk ennek s annak a kérdés, vagy inkább, hogy miből, s nem az, hogy mit főzzünk, hol legyünk és kivel Szenteste. Mármint többnyire. Ezt is leginkább helyileg, itt a Beregbe mondhatom, ahol én magam is vagyok jelenleg. Ezt is azokról vázolom, akiket nekem van szerencsén nap mint nap látni. Rám egyenlőre nem hatnak a már jó előre beígért rosszkedv és komor habitus, a passzív és mélabús magyar hozzáállás. Pedig az elmúlt két hétben volt mibe belekóstolni. Ízlett vagy sem, meg kellett ennem, amit Élet ad a számba. Az emésztés metódusa rajtam áll persze, fűszerezni kedv szerint, ínyenc módra vagy addig és abból, amiből lehet a felállás. Vagy megesik az olyan, amikor még ha lenne alkalom se nyúlnának fűszerhez az emberek, mert minek is az, jól van az így. Ismerős? Ugye. Hát én azt mondom, minden addig finom vagy éppen esik jól, amíg jó szájízzel fogyasztjuk, az undor és a finnyás hozzáállás a válogatósoknak kedvező, nem a boldog embere kenyere. Az, hogy boldog vagy elégedett vagyok-e pontosan az a kérdés, amit nem szeretek se hallani, se erre választ adni, mármint perpillanat nem. Még ha én magam tudom is a választ (továbbá a körülöttem és velem kapcsolatban állók). Itt az erre érkező reakció követelmény a szánalmas mások irányából. Azt várják sokan, hogy azt mondja, nem, nem vagyok, rossz itthon, nem szeretem, nem kell Magyarország és hogy ódákat zengjek külföldről - amiről lehet és tudnék is, hiszen a kontraszt, amit túlzás nélkül mondhatok így, hogy a két világ között tapasztaltam egy itthon ragadt, nem világlátott, kultúrsokk immunitással hajszálnyit se felvértezett ember viszonyítás alap nélkül, vagy néha a reális nézet hiánya miatt nem tud igazságosan szemlélni, megítélni. Igazságos leszek, a két ország között még mindig úgy látom fényévek vannak, pedig itt is és ott is vidéken laktam. Az, hogy mire volt kint igény itt luxus, esetleg senki se hallott róla, hogy kint többen élnek jobb körülmények, jobb életfeltételek között, jobb reményekkel igaz, s a lista végtelen. A lehetőségek szóval igencsak imádnak dobálózni az emberek, nem csak itthon ugyan, kint is, de sokszor észre sem veszik, hogy az ott van, ahol a hitünk - még ha nyálasan is hangzik. Ha meg még sincs, először tegyük olyan dolgokat tisztába, melyek miattunk nincsenek rendbe, a aztán mutogassunk ujjal az Életre, Sorsra, hívjuk, ahogy épp jól esik. Viszont van, ami sosem változik, itt az élő példa mondjuk én, rám is jellemző néhány vonás, vagy úgy az alapcsomagolás, hogy bő beszédnek szűk a közönsége .... :))) hiszen ismét kissé elkanyarodtam az alap mondandómtól. A lényeg, hogy jelenleg sok a kétely, hiszen tudom mivel vagy inkább mire jöttem vissza, sok a kérdés, az elgondolás és még több a töprengés, hiszen ha őszinte vagyok, semmivel sem állok jobban, mint akárki más, viszont rosszabbul sem. Csak épp úgy, ahogy megérdemlem, ahogy kell. Nincs munkám, kétszer hagytam félbe sulit, tökéletesen mindegy milyen okból vagy problémából adódóan, hiszen csak én tudom miért történtek épp így a dolgok. Hagytam már magam mögött családot, szerelmet, a bizonytalant a még bizonytalanabbért, még olykor saját magam is, akiről azt hittem én vagyok, majd úgy döntöttem nem, de végén mégis úgy jött ki, hogy az is én voltam, csak már tudom, hogy annál lehetek jobb is. Nincs fix tervem, mit egykor, vagyis nem annyi, nem olyan komplikáltak. Nem akarok előre inni többé a medve bőrére, mert azt már megszívtam párszor. Talán most az óvatosság a kulcs. Január 5-én pedig fekszek a kés alá. Belevágunk. Szalagplasztika, aki többet szeretne tudni erről vagy belelátni, mitől is tartok annyira, nézzen utána Google-n vagy egy videót a youtube-on. Valamelyik csatornán épp kedves mamámmal néztem végig egy elülső keresztszalagpótlást, pontosan az a műtét, az a típus, ami nekem is lesz. Majd a felépülésről is készült dokumentáció. Nem valami varázslatos, de szükséges. Nem akarnám, ha lenne más. De nincs. Mikor 22 évesen megkérdezik tőled, hogy bevállalod-e mindezt, persze ha csak nem akarsz folyton arra figyelni, hogyan lépsz, vagy éppen megterhelni, s ami már nagyon extrém sportolni.... akkor a válasz egy gigantikus IGEN! Mert talán ennél nem is lenne nagyobb limit, mit a fizikai lekorlátozottság.
Azt hiszem, pont az utolsó sorokra elfáradtam, mert épp beteg is vagyok és holnap Pestre is megyek.. hajnalba indulok, így elteszem magam holnapra.
Szép álmokat Olvasók!
Melcsi
